Öt világbajnok és 21 vb-cím a fogathajtók mezőnyében

Rendkívül erős mezőny méri össze tudását fogathajtásban a jövő hétvégén hatodik alkalommal sorra kerülő Lovas Világkupán, ugyanis öt világbajnok – akik összesen 21 vb-aranyérmet birtokolnak – csap össze a Papp László Sportarénában.

Öt világbajnok és 21 vb-cím a fogathajtók mezőnyében
Dobrovitz József

A domonyvölgyi Lázár Lovasparkban tartott szerdai sajtótájékoztatón kiderült, a fedeles fogathajtó Világkupa-sorozat negyedik, budapesti állomásán rajthoz áll az utóbbi három világbajnokság csapatversenyében győztes teljes holland hármas, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde és Theo Timmermann, továbbá az utóbbi két vb egyéni győztese, a magyar tulajdonban lévő fogattal versenyző ausztrál Boyd Exell. A magyar színeket a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József képviseli.

A vecsési hajtó nem esélytelen a jó szereplésre, ugyanis Stuttgartban egy harmadik hellyel mutatkozott be, de a legutóbbi kiírásban szerzett ezüstérme is bizonyítja, hogy kifejezetten jól megy neki ez a műfaj. A legnagyobb favoritnak azonban a Vk-sorozat négyszeres címvédője, Exell számít, aki eddig mindkét fordulót megnyerte, amelyen elindult.

Ezúttal a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán nem ül bakra szabadkártyásként sem, de bejelentette, hogy jövőre ismét kettesfogattal versenyez, nem titkoltan azzal a céllal, hogy testvérével, Vilmossal megnyerjék Szlovákiában a világbajnokságot.

Díjugratásban is igen rangos mezőny gyűlik össze, több olimpikon is ellátogat Budapestre, s a szakág olyan kiemelkedő nemzetei is küldenek versenyzőket, mint Hollandia vagy Németország.

Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke elmondta, a viadalokon 17 nemzetből több mint 50 lovas mintegy 150 lóval versenyez a közel 100 ezer eurós pénzdíjért. A fogathajtóként hétszeres világbajnok sportvezető hozzátette, hogy a szokásoknak megfelelően ezúttal sem csak a profi sportolók versenyeiről szól majd az esemény. A díjugratást és vezetést ötvöző Ride and Drive-ban, továbbá fogathajtásban korábbi és jelenlegi sikeres magyar sportolók, illetve zenészek, művészek, televíziós személyiségek küzdenek meg egymással. A programot olyan műsorok színesítik, mint western show, póni galopp, vagy éppen a közkívánatra visszahívott világhírű Lorenzo szabadidomításos bemutatója.

A rendezvény első napján, jövő pénteken 14 000 – köztük kétezer nagycsaládokból érkező – gyermek ingyen tekintheti meg a programot, de mint a szervezők elárulták, óriási az érdeklődés, így akár háromszor ekkora aréna is megtelt volna.

Péterfi Csaba
MTI

Related Posts

KÉT SCITEC VERSENYZŐ IS A TOP 10-BEN VÉGZETT A MR. OLYMPIÁN

Las Vegasban szeptember 14-16. között 52. alkalommal rendezték meg a világ legrangosabb testépítő és fitness versenyét, az Olympia Weekend-et, ahol többek között a Mr. Olympia…

A világklasszis magyar triálos ismét a csúcson!

Az Európa-bajnokság után a norvégiai világbajnokságon is döntőbe jutott, és a 8. helyen végzett a világklasszis magyar triálos  Hegedűs László: „Bebizonyítottam, hogy a legjobbak között a…

8. helyen zárt a világklasszis magyar triálos!

A lengyelországi Walbrzychban megrendezett 2014-es kontinensviadalon hat világbajnokkal csatázva végül a 8. helyen zárt a világklasszis magyar triálos  Hegedűs László: „Ebben a mezőnyben óriási eredmény…

Hegedűs László: „Egy ugráson múlt a döntő”

A 2014-as Világkupa-szezon első állomásán, a lengyelországi Krakkóban a 9. helyen zárt a magyar triálos világklasszis, aki hét hónap versenymentes időszak után végzett a TOP…