Ketrecharc a színpadon?!

EFOTT: 2013-ban Zánkán indul útjára a … buliiiii

A június 25-i nulladik nap előtt utolsó EFOTT esemény a második sajtótájékoztató volt, ahol a sajtó némi ízelítőt kaphatott a főiskolások és egyetemisták évi rendes legnagyobb bulijából, amiből az idén a középiskolásoknak sem kell kimaradniuk, ráadásul ezt ingyen abszolválhatják.

EFOTT: 2013-ban Zánkán indul útjára a … buliiiii
EFOTT: 2013-ban Zánkán indul útjára a … buliiiii

CSAK SZABADON … – így szól az 1976-óta megrendezett EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) idei szlogenje, és ez – a programot látva – jellemző is lesz a legrégebbi magyar kulturális fesztivál hangulatára, amelyet idén Zánkán, június 25-30 között élhet meg a 209 hektáros, frissen felújított Új Nemzedék Központ (leánykori nevén Zánkai Úttörőváros) fesztiváltábor látogatója.

A házigazda idén a Corvinus Egyetem, a fesztiválmegnyitó pedig igen ütősnek ígérkezik, főképp a 12-20 év közötti tiniknek, akik a nulladik napon, ingyen látogathatják a közel sem egyzenekaros fesztiválnyitót, hiszen június 25-én valóságos show műsor elevenedik meg a színpadon.

„A fesztivál nyitónapjának lényege, hogy nagyot szóljon, és ez egészen biztosan hatalmas durranás lesz. Nemcsak produkciók követik majd egymást, hanem az előadók egymás színpadára lépnek, így például Kovács Kati mellé becsatlakozik Radics Gigi, Ganxsta Zolee és a Kartellel szópárbajt vív Majka és Curtis, de azt gondolom, hogy a KFT és az Ivan&The Parazol, Nagy Feró és a Beatrice a Kowalsky meg a Vega-val, illetve az Animal Cannibals és Hősök párosítások is tartogatnak izgalmakat. Külön-külön és közösen is énekelnek, utóbbi mindig az idősebb generáció repertoárjából választott szám lesz. Szerintem egy három órás ketrecharc elevenedik majd meg a színpadon” – mondta a programot bemutató sajtótájékoztatón Gönczi Gábor, aki maga is fellép zenekarával.

De nem csak a zenei program miatt érdemes a júniusi utolsó hosszú hétvégét Zánkán tölteni, bár biztos, hogy a fellépők között mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő muzsikát is. Bár a teljes program megtalálható a www.efott.hu honlapon, néhány további fellépő: Belga, Irie Maffia, a DSP, a veszprémi Hősök, és a népszerű budapesti underground hip-hop duó, az Akkezdet Phiai, Punnany Massif, The Carbonfools és a listának még közel sem értem a végére.

A zene mellett a sport is hangsúlyos szerepet kap az idei EFOTT-on, ahol egy vadonatúj sport is bemutatkozik a mozgás kedvelőinek. Ez a Bossaball, ami röviden értelmezve a röplabda és az ugrálóvár keveréke, vízparti feelingbe és brazil bossanova zenébe ágyazva. Akit kicsit konzervatívabb, a táborban több sportpálya – vagy éppen a Balaton – közül is választhat, és nem maradhat ki a kerékpár sem, amihez a szervezők – visszatérve a gyökerekhez, és a találkozó nevében is szereplő első T-betűhöz, turisztikai eseményeket is felvettek a programok közé.

És még egy izgalmas újdonság, a slam poetry – a versbe szedett szövegelés – is mindennapos lesz a fesztiválon. Az újságírók már kaptak egy kis ízelítőt a műfajból, amelynek bajnoka, a MonDDay a sajtótájékoztatón 3 percet kapott, hogy versbe szedve mondja el az EFOTT-fellépők névsorát. A 100 zenekarból 30 fért bele ebbe az időbe és a meghívottak válogatás nélkül jót derültek az előadáson, így bizalommal ajánljuk őket is, a hagyományos stand-up képviselői mellett.

Az EFOTT tehát 2013-ban is életre kel, és ha csak pár szó lehetőséget kapnék a jellemzésére, azt írnám: Balaton, csárda, koncert, világsztáro(c)k, sport, sör … éééééés … buliiiiiii! Leszállás Zánkafürdőn.

Soós Kata – Fotó: Steiner Gábor

Related Posts

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…

A Budapest Park a Boldog Emberekért

Az idén nyolcadik szezonját taposó Budapest Park évek óta küldetésének tartja, hogy grandiozitását, szakértelmét, elérését kihasználva segítsen az arra rászorulóknak.

Hatalmas sikerrel zárult a Budapest Park UNICEF Segélykoncert

Összefogott a zenész szakma és a közönség a gyerekekért. Vasárnap este több ezres tömeg előtt nyolc élvonalbeli együttes és előadó lépett fel a Budapest Park…