Mikulássapkás futók árasztják el a Margitszigetet

December 8-án Mikulássapkák lepik el a Margitszigetet: idén első alkalommal rendezi meg a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) a MikuLÁSS futást. A jótékonysági rendezvény különlegessége az, hogy minden regisztrált futó Mikulássapkát és csengőt kap a rajtnál, így varázsolva ünnepibbé a közös futást.

2071-mikulas-futas-2012Az esemény fővédnöke Miklósa Erika, a futás előtti bemelegítésen pedig Béres Alexandra készíti fel a résztvevőket.
„Ez lesz az első alkalom, hogy az egyesület önkéntesei ilyen nagyszabású rendezvényt szerveznek, de szeretnénk, ha a rendezvény hagyománnyá válna, és évről-évre egyre többen látogatnának ki a Margitszigetre egy kis közös testmozgásra. A MikuLÁSS futás egy jótékonysági rendezvény, melynek bevételét a LÁSS működésére és programok szervezésére fordítjuk. Lesz helye a pénznek, hiszen az egyesületünk közösségi helyiségének fenntartása jelentős kiadással jár. Az adomány nagyságától függően szeretnénk táborokat is szervezni: télre egy sítábort, nyárra pedig egy vizitábort tervezünk. Már most 200 felett van az érdeklődők száma, ami felülmúlja a várakozásainkat, és remélem, hogy valóban hagyományt tudunk teremteni a közös mozgással” – mesélte Forgács Szabolcs, a LÁSS elnöke.
A szervezők nagyjából 300 jelentkezőt várnak a rendhagyó sporteseményre, akik mind különleges ajándékot kapnak a regisztrációnál: az összes futó Mikulássapkában és csengővel futja végig az egy vagy két szigetkört.

Futás, mikulás sapka és ajándékok

„A futóversenyen a mozogni vágyók választhatnak, hogy egy, vagy két szigetkört futnak. Lesz egy úgynevezett érzékenyítő futás is a belső, 400 méteres pályán: itt a legbátrabbak bekötött szemmel, segítővel teljesíthetik a távot. Igyekszünk a programba az ünnepek hangulatát is becsempészni, így a regisztrációnál minden mozogni vágyó kap egy Mikulássapkát és egy csengőt. A résztvevőket nem csak futóversenyre, hanem egyben vendégségbe hívjuk, így a programok ideje alatt meleg teával, forralt borral és süteménnyel várunk mindenkit. A süteményeket az egyesületünk tagjai készítik saját kezűleg. A programot az önkénteseink szervezik munka mellett, a rajtszámok elkészítésétől egészen a befutócsomagok összeállításáig. A program fővédnöke Miklósa Erika, aki ezer örömmel állna be a futók táborába, de külföldi fellépése miatt személyesen nem tud jelen lenni az eseményen, ám videóüzenetben üdvözli majd a résztvevőket. Bemelegítés nélkül nem szabad futni, a sérülések elkerüléséről Béres Alexandra gondoskodik” – tette hozzá az elnök, aki maga is szívesen vesz részt a különleges eseményen.

Miklósa Erika videoüzenete:

http://www.youtube.com/watch?v=U8pRfmmH14Y&feature=youtu.be
Az esemény időpontja és helyszíne:
2013. december 08., 11:00 – Margitszigeti Atlétikai Centrum
www.mikulass.lassegyesulet.hu

Related Posts

Segítsünk a Mikulásnak!

A Roma Club Alapítvány Mikulása kéri a segítségeteket. Ha módotokban áll, segítsetek a gyerekeknek. Kedves Barátaink! Hagyományunkhoz híven idén is megtartjuk a Mikulásnapi ünnepségünket, amely…

Hosszútávfutás szarvashibái: Köröm, cickó, toi-toi

A legalisdrog.com blogon Csimax osztja meg tapasztalatait, hogy milyen szarvashibákat vétett eddig a hosszútávfutás alkalmával.

3VULKÁN KALANDFUTÁS – 2014. SZEPTEMBER 27. KÁLI-MEDENCE

Már most kezdjetek el edzeni az ősz legszebb félmaratonjára, ahol a táj szépsége, az, hogy a gyerekek is futhatnak, és a profi szervezés minden futni…

Megújul a margitszigeti futópálya

A fél főváros a Margitszigeten fut, kopott, sok helyen kilazult térköveken. Ennek elvileg tavasztól vége, és teljes lehet a sportélmény.