Országos turnéra indul a Delta Produkció Darázs című előadása és a hozzá kapcsolódó NEM OKÉ kampány. A kezdeményezés célja, hogy a hazai tizenévesek 85%-a által megtapasztalt iskolai zaklatás[1] még inkább köztudatba kerüljön. A gyerekeket és a fiatal felnőtteket körülvevő szereplők érzékenyítése mellett olyan valódi társadalmi párbeszédet kezdeményeznek, amely hatékonyabb anti-bullying tevékenység elindulását eredményezheti az adott térség szakembereinek, döntéshozóinak szoros együttműködésével.
Az országos turné 2025. október 21-én Budapesten, a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központban, Őrsi Gergely kerületi polgármester támogatásával indul. A program kiemelt együttműködő partnerei között szerepel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a tankerületek, polgármesterek, valamint további oktatási és szociális szakemberek.
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei folyamatosan kapcsolatban vannak a fővárosi iskolákkal. Mi is tapasztaljuk, hogy a kortárs bántalmazás, a bullying nagyon is létező jelenség, ami komoly, akár évekre kiható lelki sebeket okozhat az áldozatokban. Ezért tartjuk kiváló kezdeményezésnek a NEM OKÉ kampányt, amely komplex módon közelíti meg a problémát.” – mondta Osztoicsné Czéder Andrea, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.
Több mint előadás – valódi hatást célzó beavatkozás
A Darázs egy díjnyertes színházi előadás, amelyben két volt osztálytárs, Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke alakításában, Ördög Tamás rendezésében, sok évet követően újra találkozik. A történet a gyermekkorban átélt traumák – többek között – az iskolai zaklatás hosszú távú hatásait mutatja be drámai erővel és segít megérteni, hogy ezek a traumák velünk maradnak és formálják későbbi felnőtt életünket – ezáltal pedig a társadalom egészén nyomot hagynak.
A NEM OKÉ kampány nem szokványos színházi esemény, hanem egy olyan, a színpadon túlmutató társadalmi kezdeményezés, amely az iskolai zaklatás problémáját a helyi közösségek bevonásával dolgozza fel. A szervezők szándékai szerint minden állomáson az érintett közösség meghatározó szereplői (pedagógusok, szakértők, döntéshozók) kapcsolódnak be, így a kampány a közösségi felelősségvállalás és párbeszéd platformjává válik. Az érzékenyítésen túl a Delta Produkció célja, hogy az előadás köré szervezett kísérőprogramokkal olyan teret teremtsen, amelyben valódi párbeszéd indulhat el azokkal, akik tenni akarnak a gyerekekért és a jövő generációiért. A kampány megvalósításában több mint harmincfős szakmai és művészeti stáb dolgozik.
Országos összefogás
A program védnökei országosan ismert közéleti személyiségek.
A NEM OKÉ kampány október 21-i rendezvényének kiemelt támogatói: Kék Zóna Közösség, BiomTeam @ MiND Praxisközösség, See & Solve Consulting Kft. by Silvia Sulciová.
A nyitóeseményt követő első budapesti állomás Ferencváros, az első vidéki helyszín Pécs.
Csatlakozzon hozzánk! Várjuk mindazon döntéshozók, támogatók és szakértők jelentkezését, akik szeretnék közelebbről megismerni a kampányt.
További információ:www.deltaprodukcio.hu/nem-oke-kampany
[1] 2022-es Medián kutatás a UNICEF Magyarország megbízásából
Related Posts
A magyar nők 23 százaléka szenved el élete során valamilyen fizikai erőszakot. November a nőket érő erőszak elleni küzdelem hónapja, amelynek az egyik legelkötelezettebb magyarországi…
A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja alkalmából az S.O.S. Krízis Alapítvány 2017. november 24-én, 10:00 és 14:00 óra között immár hagyományosan szakmai konferenciát rendez. Ebben az…
Demcsák Zsuzsa televíziós műsorvezetőként, közéleti szereplőként leplezetlen őszinteséggel beszél Másik életem című könyvében arról, hogy családon belüli erőszak áldozatává vált.
Minden ötödik nőt bántalmaznak ma Magyarországon. Mindenki hallgat. Mindenki hallgat? Demcsák Zsuzsa kilépett a nyilvánosság elé, nem csak most megjelent könyvével, hanem a héten egy…