Programok az idegenforgalom világnapján

Az idegenforgalom világnapján, február 24-én városnéző kirándulásokon és számtalan más programon vehetnek részt az érdeklődők.

Programok az idegenforgalom világnapján
Budapesti Történeti Múzeum

Pál utcai Fiúk és az Uránia csillagvizsgáló

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és idegenvezetőik idén 12. alkalommal csatlakoznak a február 24-i világnap programjaihoz, amelyek ezúttal már pénteken, 22-én elkezdődnek. Aznap sétálhatunk a Pál utcai fiúk nyomán, vagy tárlatvezetéseken vehetünk részt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumban. A TIT Uránia Csillagvizsgálóban is szerveznek programokat: jó idő esetén távcsöves bemutatókat, borús időben előadást.

Sétahajózás és sörfőzdék

Szombaton a MAHART PassNave Kft. Budapest hajója rendhagyó sétahajózásokra indul, ahol számtalan érdekességet megtudhatnak az utasok Budapestről. A családosokat gyerekprogramokkal várják. A Vízivárosban múltidéző sétákra várják az érdeklődőket ezen a napon, Budafokon a Törley-nél lesz nyílt nap. A Szent István Bazilikában külön köszöntik az idegenvezetői világnapot, és egy speciális hangversenyműsort is összeállítottak erre az alkalomra. A sörfőzdék, vendéglátóhelyek egykori és mai világa iránt érdeklődőket is külön sétával várják, de a Lipótváros, a Ferencváros, a Józsefváros és Angyalföld is bejárható vezetett túrákon.

Programok a világnapon

  • Gyalogos városnézések: bemutatják Buda oszmán török emlékeit, valamint a Pestet számtalan tematika mentén.
  • A Hősök teréről induló autóbuszos városnézésekre az előzetes regisztráció alapján minden hely elkelt, ám az esetlegesen szabadon maradó helyeket a helyszínen be lehet majd tölteni.
  • Hasonló a helyzet a Margit-híd pesti hídfőjétől induló hajós városnézésekkel is.
  • A 125 éves a budapesti villamos- és hévközlekedésről villamosos városnézéssel emlékeznek meg vasárnap. Itt is szükséges előzetes regisztráció, még vannak szabad helyek.
  • Tárlatvezetések és játékos vetélkedők várják az érdeklődőket a Földalatti Vasúti Múzeumban.
  • A Műcsarnok mellett a látogatók kézműves mesterek remekeit csodálhatják meg, illetve hagyományos ételeket-italokat kóstolhatnak.

Forrás: metropol.hu
Foto: wikipédia

Related Posts

Neked mit jelent Budapest?

A Te szavad, a TE városod – interaktív közösségi kiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában.

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…

Király Gábor: Föld, amely kívül van a városon

A Godot Galéria 2020-as kiállítási évét januárban Király Gábor festőművész tárlatával indítja, aki első alkalommal mutatkozik itt meg. A Föld, amely kívül van a városon…

Utolsó tánc a nyáron a Benczúr Kertben – színpadon a Babra!

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték közös munkájának köszönhetően idén nyáron a város közepén, a Hősök terétől alig néhány percre Budapest…