Modem - Modern és Kortárs Művészeti Központ

Online kiállítások a debreceni Modemben

A járványhelyzetben sem állt meg az élet a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. Jelenleg három, igaz még csak online látogatható kiállítással várják az érdeklődőket a galériában – közölték a szervezők hétfőn a helyszíni sajtótájékoztatón.

Puskás István, a város kulturális alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a tavaly elkészült tárlatokat a pandémia miatt nem tudták a nagyközönség előtt bemutatni, ezért azok továbbra is változatlan formában várják, hogy végre megnyithassa kapuit a Modem.

A jelenleg meglévő három kiállításhoz – Kicsiny Balázs Időhúzás című életműkiállításához, Ferenczy Zsolt Klónia című tárlatához, valamint Antal Balázs és Hadházi László Kisadózók című közös kiállításához – szerveznek online programokat, tárlatvezetéseket és kerekasztal beszélgetéseket is – tette hozzá Koroknai Edit, a Modem ügyvezetője. Megjegyezte, hogy Művészet kicsomagolva című programsorozatukban péntekenként olyan kortárs képzőművészekkel beszélgetnek, akiknek munkái a Modem gyűjteményében megtalálhatóak.

Érdekességként említette a Művészet dobozban című konténerkiállítást, ahol azoknak a művészeknek mutatják be néhány alkotását, akiknek az online beszélgetések során „kicsomagolták” a képeit a Modemben.

Pósán László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke elismerően szólt arról, hogy a járványhelyzet ellenére sem állt meg az élet a debreceni Modemben, s a modern technika minden eszközét felhasználva az online térben juttatják el a kulturális értékeket a közönséghez addig is, amíg újra kitárhatja a kapuit az intézmény az érdeklődők előtt.

MTI

Modem – Modern és Kortárs Művészeti Központ

Debrecen, Baltazár Dezső tér 1
Modemart honlap
Modem facebook oldal

Related Posts

Múzeumok éjszakája – Kiállítások, filmvetítés és vezetett séták a Budavári Palotanegyedben

Kiállítások, tárlatvezetések, filmvetítés és vezetett séták is várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján szombaton a Budavári Palotanegyedben. A Budavári Palota déli összekötő szárnyában komolyzenei kíséret…

Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár

Rendkívüli érdeklődés előzi meg Közép- és Kelet-Európa elsőszámú nemzetközi kortárs képzőművészeti vására megnyitását, a tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest 2021. október 7-10. között…

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…

The Art Around us – Képek a volt Balettintézetből fotókiállítás

Fotókiállítással idézi vissza az egykori balettintézet hangulatát, tiszteleg az épület és a balett összefonódása előtt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Drechsler-palota megújulásáért felelős…