Az Irodalom Éjszakája

Két év siker után a különleges kulturális happening, az Irodalom Éjszakája Budapest belvárosának szívébe, a VI. kerületbe költözik.
Az idei Éjszakának 21 a szerencseszáma. Március 21-én, a tavasz első napján és a szerelem jegyében 21 kortárs világirodalmi szerző regényeiből, novelláiból olvas fel 21 radnótis és a Radnótihoz közel álló színész mindezt 21 szokatlan és különleges helyszínén a VI. kerületnek.


Február 22-én 20 színész jelenlétében sajtótájékoztatót tartottak a Radnóti Színház Keres Emil Próbatermében, ahol Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója elmondta, hogy az esemény az EUNIC Hungary (az Európai Uniós Kulturális Intézetek Hálózata, melynek tagjai a budapesti kulturális intézetek és nagykövetségek) kezdeményezésére jött létre. Az ötlet 2006-ban Prágából indult és 2016-ban Budapestre is elért. A szervezők célja, hogy a hazai közönség egy éjszaka leforgása alatt bepillantást nyerjen meghatározó európai és Európán kívüli, többnyire mai, fiatal szerzők szövegeibe, és ezáltal kedvet kapjon a kortárs irodalom, és ezen keresztül más kultúrák alaposabb megismeréséhez. Az Irodalom Éjszakája megvalósítására immár harmadik éve Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával kerül sor.
Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen különleges rendezvények színesítik Budapest kulturális életét, és üdvözölte a fővárosi fenntartású Radnóti Színház és az EUNIC együttműködését, hiszen fontos, hogy közösségi élménnyé tegyük az irodalmat, és az eseménynek, meg a nagyszerű színészeknek köszönhetően valóban élővé is válik erre az éjszakára. Kováts Adél, a színház igazgatója hangsúlyozta, hogy az idei az együttműködések éve a Radnótiban és egy társulatnak mindig jót tesz, ha kimozdul, kinyújtózik a színház falain túlra. A társulat színészei mellé olyan művészeket hívott meg, akik közel állnak a Radnótihoz.
Az Irodalom Éjszakáján a 10-15 perces felolvasások este 7 órakor kezdődnek, félóránként megismétlődnek, az utolsó kör pedig este fél 11-kor indul. Minden helyszínen egy-egy színész olvas fel részletet egy adott műből, összesen 8 alkalommal. Olyan izgalmas és sok esetben a nagyközönség számára nem látogatható helyszínek között tarthat világirodalmi sétát az érdeklődő, mint a Prezi, a Terézvárosi Templom Plébániája vagy az Art Pool. Az esemény egy koncerttel zárul, László Attila vezetésével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és már végzett zenészek tartanak egy remek jam sessiont az Ankertben.
Az Irodalom Éjszakájára a belépés ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel. Minden érdeklődő maga állíthatja össze a saját útvonalát, programját, annak függvényében, hogy a felolvasásokat milyen sorrendben szeretné meghallgatni az este folyamán. Az egyes helyszínek eltérő befogadóképességgel rendelkeznek.
Időpont: március 21., szerda, 19:00-23:00 | 21 helyszín: Budapest szívében, a VI. kerületben
A részletes program, az írók és színészek listája az Irodalom Éjszakája oldalán elérhető (irodalomejszakaja.hu). A helyszíneket március 10-től teszik közzé.
Esemény: https://goo.gl/p6xech

Related Posts

Hetven friss megjelenéssel, külföldi vendégekkel jön a Margó Irodalmi Fesztivál

A Margó Irodalmi Fesztivált hetedik éve rendezik meg nyáron, harmadik alkalommal ősszel is, kedvezményes könyvvásárral kiegészülve, idén is a CAFe Budapest keretében, ingyenesen. Az októberi…

Nádas Péter, Tóth Krisztina és Peer Krisztián is fellép a kilencedik, nyári Margón

Június 7-11-ig lesz idén a nyári Margó Irodalmi Fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban, rendhagyó szerzői estekkel, koncertekkel és felolvasásokkal. Az ötnapos fesztiválon fellép többek között…

Budapesti Őszi Fesztivál, kortárs városi ünnep

Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10.…

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…