Könyvajánló – Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei

Mit is mondhatnék? Okozott pár álmatlan éjszakát ez a mű. Mármint nem azért mert olyan rettenetes vagy bosszantó lett volna; pont ellenkezőleg. Alig bírtam letenni.
Amikor először kezembe került a könyv és elolvastam a fülszöveget, egyből tudtam, hogy ezt mindenképp el kell olvasnom. „Ötletparádé”, jegyzik meg a rövid ajánlásban, és valóban. Ez lenne a legjobb kifejezés, ha egy szóban akarnánk összefoglalni a könyv tartalmát.


A történet adott: két szálon futó évezredeket magába zsúfoló cselekmény, melyben végigkövethetjük, az emberiség utolsó bárkahajójának, a Gilgameshnek és legénységének harcát az univerzum, a gépek és legfőképp az idő ellen, továbbá a terraformált bolygó nanovírus által megfertőzött lakóinak történelmét. A váltakozó fejezetekkel az író végig fenntartja a figyelmet; minden fejezet végén azt éreztem, hogy már a következő utánit akarom olvasni.  Apropó az íróról tudni kell, hogy Nagy-Britanniába született, pszichológiát és zoológiát tanult a readingi egyetemen. Ez utóbbi remekül kiérződik mindkét szálon, hisz a bolygó biológiai és társadalmi fejlődésének bemutatása végig zseniális, nem fullad untató túlmagyarázásba, és egészen hihetően vázolt. A bárkahajón játszódó eseményeket öt fő karakter alakítja, közülük is a klasszicista Holsten Mason ébrenlétei alatt történteket részletezi. A történet elején kétezer éves álomból ébred, annak tudatában, hogy ő a legöregebb ember az univerzumban. Ahogy az idő múlik, mind a legénységen, mind magán az űrhajón egyre nagyobb a nyomás így a kezdetben egyszerűnek tűnő történet számos fordulatot vesz. A feszült légkör és az egyre kilátástalanabb körülmények mind nehezebb és nehezebb döntések meghozatalára kényszerítik a szereplőket, míg végül elérnek az emberiség egyetlen reménységéhez: az ősök által előkészített zöld bolygóhoz ahol kezdetét veszi a végjáték. A tét nem kisebb, mint az életben maradás, vagy a nyomtalan elmúlás. A meglepetésekkel teletűzdelt finálé után számomra egyértelmű, hogy megérdemelte a 2016-os Arthur C. Clarke-díjat.
Olyan élvezetes volt, hogy szívesen megnézném filmváltozatban is, és olvasnám akár már holnap a folytatását.
Köszönöm FUMAX, és még sok hasonló jót kívánok, az új SF EXTRA-sorozatba!

Albert Zoltán

Kiadó:FUMAX KFT
Oldalak száma:612
Borító:KEMÉNY KÖTÉSBEN
Súly:570 gr
ISBN:9789634700074
Nyelv:MAGYAR
Kiadás éve:2017
Árukód:2707995 / 1170056
Fordító:Habony Gábor

Related Posts

Könyvajánló – Martha Wells – Mesterséges sors

Martha Wells kisregény-sorozatának, az Öldöklő-naplók második részének felemás érzésekkel futottam neki. Egyrészt az első rész, a Kritikus rendszerhiba nem nyűgözött le túlságosan, másrészt viszont mégiscsak…

Könyvajánló – V.E. Schwab: Viszály

Vajon én milyen szuperhős szeretnék lenni? Asszem semmilyen. Nem vagyok egy olyan alkat. Vajon szeretnék valamilyen szuperképességet? Igen, úgy érzem, igen. És ez megváltoztatna? Hazudhatnám,…

Könyvajánló – Peter Clines: 14

Adott egy gyönyörű borítóval ellátott, figyelemfelkeltő fülszöveggel megáldott könyv, amit az ember úgy érez, hogy egyszerűen el kell olvasnia. Megtettem…

Könyvajánló: Mark Lawrence: A széthullott birodalom-trilógia

Nehéz lesz úgy írni erről a három könyvről, hogy ne legyen áradozás belőle. Nagyszerű borítók, sodró és izgalmas történet, nagyon jól felépített világ és karakterek,…