Oh, Ílion! Ha középiskolás koromban tudtam volna, hogy Homérosz eposzának van egy ilyen csodálatos science-fiction továbbgondolása, biztosan könnyebben ment volna az eredeti mű olvasása is. Kezdetben azt hittem, Simmons egyszerűen újraírta az Íliászt, belecsempészve némi űrtechnológiát, de ami a könyv lapjain fogadott sokkal több volt ennél.
Az első száz oldal kissé nehézkesen indul. Betudható ez annak, hogy egyből négy szálon indulunk el különböző karakterekkel és idősíkokon. Betekintést nyerünk a trójai háborúba, az olimposzi istenek világába, a földön éldegélő jövőbeli emberiség hétköznapjaiba, és a Jupiter térségében élő emberszerű robotok is szerephez jutnak a nagy egészben. Szerintem Simmons legjobb írói fogásai közé tartozik a „csepegtetés”. Minden szálon elhint olyan fogalmakat, amiket nem magyaráz meg egyből ( pl.: Mik is azok a vojnixok? Hogy keletkeztek a jövőbeli föld körül gyűrűk? És a dinoszauruszok miképp tértek vissza?), így mindig izgatottan vártam a következő fejezeteket, hogy visszakanyarodjon egy-egy téma teljesebb kibontására.
A történet mindenesetre megállíthatatlanul hömpölyög minden csapáson, ahogy ezt megszokhattuk Simmonsnál. A Hyperion-sorozathoz képest kevesebb karaktert mozgat, de így is épp eleget, hogy az elénk tárt világ (szinte) minden zugába betekintést nyerjünk. A következő, ami nagyon megfogott a történetmesélésben a fanyar humor és az irodalmiság. Aki olvasta a Hyperion-sorozatot, az tudhatja, hogy Simmons remekül beépíti a szépirodalmat a sci-fibe, és a kettő elegyéből egy rendkívül sajátos hangulat alakul ki. Míg a Hyperion sorozatba leginkább John Keatst és munkásságát gyúrta bele, addig itt kapunk Homéroszon át Shakespeare-t, és némi Marcell Proustot is. A helyzet komikuma pedig, hogy utóbbiakról az Európé jégpáncélja alatt dolgozó kis robotok filozofálnak, míg a föld jövőbeli lakosságának tagjai nemhogy a bolygó formájával nincsenek tisztában, de még egy krumplit sem tudnak egyedül megpucolni.
Idővel és oldalak sokaságával később természetesen a legtöbb kérdés megválaszolódik, összeáll a nagy kép, hogy eme térben és időben egymástól nagyon távol eső szálak, miképp csúcsosodnak ki egy eget rengető fináléba. A záró akkordok magukban hordozzák, ama kellemes érzést, hogy az amit a háborúnak hittünk, még csak a kezdet. Lehet ennél még epikusabbat, még heroikusabbat is teremteni. Alig várom a folytatást, az Olümposzt, amiben, kétségem sincs felőle, hogy Simmons még magasabbra emeli a lécet, olyan zárást írva a dualógiának, amit sosem fogunk elfelejteni.
Mindenki számára ajánlott olvasmány aki kedveli az igényes, jól megírt regényeket.
Köszönet érte az Agave könyveknek.
Albert Zoltán
- Agave Könyvek Kiadó Kft.
- 672 oldal
- Kötés: puhakötés ragasztva
- ISBN: 9786155522321
- Nyelv: Magyar
- Megjelenés éve: 2015
- Fordító: Huszár András
Related Posts
„Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt.” Van kiút a bántalmazás…
Erika Johansen regénye Emma Watson kedvenc olvasmánya volt tavaly, ő a készülő film főszereplője és egyben producere is.
A könyv ismertetője már önmagában felkelti az érdeklődést, ehhez hozzáfűzni már nem nagyon lehet, mégis megteszem.
Ha bevallja, ha nem, mindenki az örök szerelmet keresi. Megkockáztatom, hogy a férfiak is, nem csak a nők. Nem feltétlenül azt a folyamatosan perzselő, szívdobogtatót,…