Oh, Ílion! Ha középiskolás koromban tudtam volna, hogy Homérosz eposzának van egy ilyen csodálatos science-fiction továbbgondolása, biztosan könnyebben ment volna az eredeti mű olvasása is. Kezdetben azt hittem, Simmons egyszerűen újraírta az Íliászt, belecsempészve némi űrtechnológiát, de ami a könyv lapjain fogadott sokkal több volt ennél.
Az első száz oldal kissé nehézkesen indul. Betudható ez annak, hogy egyből négy szálon indulunk el különböző karakterekkel és idősíkokon. Betekintést nyerünk a trójai háborúba, az olimposzi istenek világába, a földön éldegélő jövőbeli emberiség hétköznapjaiba, és a Jupiter térségében élő emberszerű robotok is szerephez jutnak a nagy egészben. Szerintem Simmons legjobb írói fogásai közé tartozik a „csepegtetés”. Minden szálon elhint olyan fogalmakat, amiket nem magyaráz meg egyből ( pl.: Mik is azok a vojnixok? Hogy keletkeztek a jövőbeli föld körül gyűrűk? És a dinoszauruszok miképp tértek vissza?), így mindig izgatottan vártam a következő fejezeteket, hogy visszakanyarodjon egy-egy téma teljesebb kibontására.
A történet mindenesetre megállíthatatlanul hömpölyög minden csapáson, ahogy ezt megszokhattuk Simmonsnál. A Hyperion-sorozathoz képest kevesebb karaktert mozgat, de így is épp eleget, hogy az elénk tárt világ (szinte) minden zugába betekintést nyerjünk. A következő, ami nagyon megfogott a történetmesélésben a fanyar humor és az irodalmiság. Aki olvasta a Hyperion-sorozatot, az tudhatja, hogy Simmons remekül beépíti a szépirodalmat a sci-fibe, és a kettő elegyéből egy rendkívül sajátos hangulat alakul ki. Míg a Hyperion sorozatba leginkább John Keatst és munkásságát gyúrta bele, addig itt kapunk Homéroszon át Shakespeare-t, és némi Marcell Proustot is. A helyzet komikuma pedig, hogy utóbbiakról az Európé jégpáncélja alatt dolgozó kis robotok filozofálnak, míg a föld jövőbeli lakosságának tagjai nemhogy a bolygó formájával nincsenek tisztában, de még egy krumplit sem tudnak egyedül megpucolni.
Idővel és oldalak sokaságával később természetesen a legtöbb kérdés megválaszolódik, összeáll a nagy kép, hogy eme térben és időben egymástól nagyon távol eső szálak, miképp csúcsosodnak ki egy eget rengető fináléba. A záró akkordok magukban hordozzák, ama kellemes érzést, hogy az amit a háborúnak hittünk, még csak a kezdet. Lehet ennél még epikusabbat, még heroikusabbat is teremteni. Alig várom a folytatást, az Olümposzt, amiben, kétségem sincs felőle, hogy Simmons még magasabbra emeli a lécet, olyan zárást írva a dualógiának, amit sosem fogunk elfelejteni.
Mindenki számára ajánlott olvasmány aki kedveli az igényes, jól megírt regényeket.
Köszönet érte az Agave könyveknek.
Albert Zoltán
- Agave Könyvek Kiadó Kft.
- 672 oldal
- Kötés: puhakötés ragasztva
- ISBN: 9786155522321
- Nyelv: Magyar
- Megjelenés éve: 2015
- Fordító: Huszár András
Related Posts
„Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt.” Van kiút a bántalmazás…
Erika Johansen regénye Emma Watson kedvenc olvasmánya volt tavaly, ő a készülő film főszereplője és egyben producere is.
A könyv ismertetője már önmagában felkelti az érdeklődést, ehhez hozzáfűzni már nem nagyon lehet, mégis megteszem.
Amikor Frank Szatowski telefonja egy nap megcsörren, az ötvenes éveiben járó csomagszállító döbbenten látja, hogy lánya az, akivel három éve nem beszélt. Maggie férjhez menni…