Könyvajánló – Emma Stonex: A torony őre

Szeretem, ha egy történet megszólít. Ha a leírt szavakon túl is vannak benne szavak, amiket nem a szem lát, hanem a lélek. Ha a szerző megtalálja a közös hangot velem, az olvasóval, s teszi mindezt ösztönösen. Ha a hangulat átitat, miközben haladok fejezetről fejezetre. Ha a több szálon futó mese úgy fonódik össze, hogy nem veszek el benne. Ha nem akar több lenni, mint ami, és így tud hiánytalan egésszé lenni.

Nem tudom, kinek köszönhető – Emma Stonexnek, Kiss Ádámnak, esetleg a szerkesztő(k)nek –, de A torony őre engem megszólított. A melankóliájával, a mélységével, a tengerillatával, a szereplők légiességével, a múlt és a jelen árapályával és a torony idegen ismerősségével. Nem krimi, nem dráma, nem romantikus elbeszélés, nem természetfeletti, nem szépirodalom – és mégis valahogy mindezek együtt. De szerényen, nem tolakodóan. Kell hozzá a hangulat, az olvasó bensőséges csendje, hogy ez a regény működni tudjon. Mint amikor éjjel rácsodálkozunk a csillagsziporkás égre, és átengedjük magunkat az alvó világ álmodásának.

Megtörtént eset ihlette a szerzőt a könyv megírására. Egy tengeri világítótoronyból eltűnt a háromfős személyzet. Soha nem derült ki, mi lett a sorsuk. Az írónő azonban csak alapul vette ezt az eseményt. Ő maga több évtizeddel későbbre teszi a három férfi eltűnését. A másik történeti szál pedig az után húsz esztendővel játszódik, 1992-ben. A rejtélyre Emma Stonex hoz egy lehetséges megoldást, de azt kell mondjam, bármit kitalálhatott volna, mert a regény nem ettől lett izgalmas, olvasmányos. Egyszerűen olyan a stílusa, hogy jó olvasni. Pedig semmi ördöngösség nincs benne.

A hátramaradottak mesélik a történetüket a tragédiával kapcsolatban, illetve az azt követő életüket egy írónak, aki szeretné papírra vetni mindezeket.

A ’72-ben zajló eseményeket az őrök szemszögéből ismerjük meg.
Mind a múltban, mind a jelenben, mind a toronyban, mind a parton vannak közös pontok. A tenger, a magány, és mindezek fölött ott magaslik a torony. A vízben és az emberekben egyaránt.

A szereplők nem filmszerűek, hanem színházat idézőek. A színházban a csend súlyosabb, mint a vásznon. A feszültség tapinthatóbb, mint a moziban. A színházban hús-vér emberek mozognak a díszletek között. Itt is nagyon erős a jelenlétük, miközben egyre erősebben halljuk a tenger zúgását is, ami a mű végére betölt mindent, elmos mindent és mindenkit, hogy aztán az könyvet becsukva visszahúzódjon, de a nyugodt felszín elrejtse, magába zárja a titkait.

A torony őrével szerintem minden könyvet szerető ember tehet egy próbát. Ha nem konkrétan krimit, drámát stb. szeretne éppen olvasni, hanem sodródni vágyik egy nagyszerűen megkomponált szöveggel, akkor könnyen úgy járhat, mint én: a természetesség varázsa ejti foglyul néhány órára, ám hiszem, hogy a történet beleivódott az emlékezetembe hosszú-hosszú időre.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Kiss Ádám
Kiadó: General Press
Megjelenés éve: 2021.
Terjedelem: 336 oldal