Könyvajánló – Kalapos Éva: Massza

A Menő Könyvek első regénye volt a Massza, amit receptre írnék fel a tini korosztálynak. Alapvetően a 14 éven felülieknek készült, az egy év alatt, amióta kapható, én ezt kicsivel lejjebb tenném, 13 körülire. Témája az internetes zaklatás, a cyber bullying. Az a fajta zaklatás, amely veszélyeinek a leginkább ki van téve a tizenéves korosztály, hiszen egy nemrégiben megjelent kutatás szerint szabadidejük 75 százalékát töltik az interneten, ismerkedés, kapcsolattartás, a közösségi médiák egyéb használata, és – kisebb mértékben – ismeretszerzés céljából.

16831258_1567896089927392_1561391419_n

A „hagyományos” iskolai (és munkahelyi) zaklatást már jó ideje vizsgálják a pszichológusok, és eljött az ideje annak is, hogy az internetes formáját kitapasztalják, kezelni tudják.
2003 októberében történt a cyber bullying első tragikus kimenetelű eseménye. A 13 éves Ryan Patrick Halligan gyermekkora óta tanulási nehézségekkel küzdött, s évek óta osztálytársai gúnyos megjegyzéseinek céltáblája volt. A hetedik osztály végére aztán helyzete megoldódni látszott, mert korábbi zaklatójával sikerült zöld ágra vergődnie, sőt, közeli barátságba került egyik csinos osztálytársnőjével is, akivel a nyári szünetben kezdett el chatelni. Ryan várakozással telve tekintett az őszi tanévkezdés elé, remélve, hogy a jövőben talán minden könnyebben megy. Az új tanévben azonban keserű csalódás érte: kiderült, hogy a kibékülés és az új ismeretség csak további eszköz volt megaláztatására. Az interneten kicsalt intim információkat felhasználva az egész iskola előtt nevetségessé tették Ryant. A fiú nem bírta tovább elviselni a folyamatos megaláztatást és végül a házuk fürdőszobájában felakasztotta magát. Ezzel Ryan Halligan lett a cyber bullying első ismert halálos áldozata.

Ezt számtalan külföldi és hazai eset követte, sok esetben azonban fel sem ismerték, hogy a kiváltó ok a cyber bullying volt.
Az internetes zaklatás elől szinte lehetetlen elmeneküldni. Ott bontakozik ki, ahol a gyerekek a legtöbb időt töltik, és nagyon sok módszere van arra ennek a korosztálynak, hogy bárkit kirekesszen, támadjon, megalázzon. Elég pár kompromittáló fotó, egy iskolai csoportból való kizárás, álprofillal történő visszaélés, és akár visszafordíthatatlan traumát is okozhat egy gyerekben a zaklatás.
A cyber bullying az általános és középiskolások életében a legjellemzőbb: a tanulók közel egyötöde áldozatként, tizedük pedig elkövetőként van jelen ezekben a helyzetekben. Ezek óriási számok, hogy ne figyeljünk oda rájuk.

Jelen esetben ezt egy könyv teszi, történettel, azon a nyelven megírva, ami ennek a korosztálynak érthető, és figyelemfelkeltő. A sztori lenyűgöző, kalapos Éva stílusa utánozhatatlan, a hatás pedig nem marad el.

Ráber Patrik tök átlagos. 14 múlt, egy hatosztályos gimibe jár, normális családja van és néhány (kevésbé) normális barátja. A haja szőke, a szeme sötétkék, a testalkata átlagos. A lányok alig veszik észre. Legalábbis a legtöbb.
Ráber Patrik mégis elüt az átlagtól. Színésznek készül, szabadidejében verseket és monológokat tanul. Az arca csaknem lányosan szép. A családja nem igazán érti meg, ahogy az osztálytársai sem.
Ráber Patrik köcsög.
Ráber Patrik nyomorék.
Ráber Patrikra nincs szüksége a világnak.
Legalábbis azok szerint, akik zaklatják őt.

Egy regény az online és offline megfélemlítésről, egy kamasz legádázabb félelmeiről és arról, hová vezet, ha a cybertérben teljesen elvész a kontroll.
Olvasd el! És nem csak akkor, ha érintett vagy.

Manó Könyvek
Terjedelem: 240 oldal
Méret: 135 x 215 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 4031 33 8

Forrás: www.mipszi.hu

Related Posts

Könyvajánló – Szívek dallama – Szeretni sokféleképpen lehet

Négy ismert, remek író – Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna egy remek kis regénygyűjteménnyel leptek meg minket ezen a…

Az első című könyv bemutatója a Magvető Caféban

Március 20-án este különleges eseménynek adott otthont a nemrégiben nyílt Magvető Café. A hangulatos irodalmi kávéház színpadán Az első című kötet bemutatása zajlott, méghozzá rendhagyó…

Könyvajánló – Kalapos Éva:Muszáj?!

A történet egy patchwork család egyesüléséről szól, illetve annak kísérletéről. Az nem derül ki a könyv végére, hogy sikerül-e, de szurkolunk a szereplőknek!

Végre született erről is könyv – Sam Munson: Szívás

„A legviccesebb, legőszintébb regények egyike. Minden elemében felér Mark Twainnel és J.D. Salingerrel – Chicago Tribune” Sam Munson Szívás című műve nemrégiben jelent meg a…