Könyvajánló: Kiss Judit Ágnes: Négyszög

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Kiss Judit Ágnes Négyszög című verseskötete. A félig lírai, félig drámai szövegek a legtöbb ember számára ismerős állapotokat járja körbe: a szerelmet, szakítást, születést, szülést, a gyászt és a halált.

Négyszög

„Líra, mert rólunk szól, dráma, mert a másikról. Már csak a kísérőzene hiányzik, ami eldönti, hogy tragédia vagy burleszk a mérkőzés – írja a könyv ajánlójában Kiss Judit Ágnes. – Az első menet a születés, amit végigküzdöttünk. Onnantól folyamatosan beviszünk egy-egy ütést, elhajolunk egy másik elől, hogy aztán beleszaladjunk egy harmadikba. Sértünk és sérülünk, mert győzni akarunk, mert túlélni akarunk. Születés, szerelem, szakítás, gyász – mind egy-egy újabb menet.”

A félig lírai, félig drámai szövegekből álló kötetben Kiss Judit Ágnes a legtöbb ember számára ismerős krízisállapotokat járja körbe: a születést, szülést, szerelmet, szakítást, halált és gyászt. A dramatizált lírai szöveg nagyobb lehetőséget adott a szerzőnek, hogy egymással ellenkező hangokat szóltasson meg, lehetővé tette a szókimondást, a nyersebb megfogalmazást.

A kötetet a Szíved alatt című oratórium nyitja, amelyben a születéshez, szüléshez köthető női érzelmek kerülnek felszínre – főként a fájdalom. A párkapcsolatot, egy szerelmi négyszöget a képzeletbeli ökölvívással állítja párhuzamba a Boksz-paralell című librettó. A halál és a gyász a kötetet záró két mű témája: a Capriccio a meghalásról profán misztériumjáték, az anya haláltusáját kíséri végig, míg a Bábocska (gyászrítus) a gyászmunkáról szól.

Kiss Judit Ágnes új, felkavaró kötetének irodalmi mintája García Lorca, Pilinszky János KZ-oratórium-a, Weöres Sándor Holdbéli csónakos-a és Beney Zsuzsa Requiem című írása volt.

Kiss Judit Ágnes Négyszög című kötetét az ünnepi könyvhétre jelenteti meg az Európa Könyvkiadó.

Related Posts

„Kimondanának minket a szavak, de a torkukon akadunk” – Závada Péter: Roncs szélárnyékban

Závada Péter immáron harmadik verseskötete látott napvilágot, a Jelenkor kiadó gondozásában. Ezen verseiben ezúttal elzárkózik a személyességtől, és egy teljesen új perspektívából jeleníti meg az…

Divatikonok az Európa Könyvkiadónál

Az idei év első felében két ikonikus divattervezőről jelentetett meg életrajzi kötetet az Európa Könyvkiadó. Yves Saint Laurent-ről Laurence Benaïm írt alapos, a múltszázadtól napjainkig…

Könyvajánló – Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Könyvajánló – Szöllősi Mátyás: Budapest Katalógus

Az Európa Könyvkiadó gondozásában június elején jelenik meg a Budapest Katalógus projektből született könyv. A kötet színes portréfotókkal és a hozzájuk tartozó magyar és angol…