Bellák–Jernyei Kiss–Keserü–Mikó–Szakács: Magyar művészet

A IX. század vége óta, amikor a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében, nem egyszer megváltozott az ország államformája, fővárosa, lakóinak összetétele, sőt maga az elhelyezkedése és a mérete is. A mindenkori Magyarország művészetét azonban jobbára ugyanazokkal a stílustörténeti fogalmakkal írhatjuk le, mint amelyeket a nyugat-európai művészet történetéből jól ismerünk. Az újdonságok többnyire uralkodói, egyházi kezdeményezésre jelentek meg az országban, minden korszakban találunk azonban valamilyen egyedi jelenséget, mint például a középkori falképek Szent László-legenda-ábrázolásai, az egész reneszánszon végigvonuló Mátyás-szimbolika, vagy a barokk vidéki rezidenciák egyik változata, a Grassalkovich Antal gödöllői kastélyáról elnevezett Grassalkovich-típus. A XIX. században itthon is megerősödött a nemzeti kultúra iránti igény, s hamarosan soha nem látott művészeti fellendülés következett, a XX. század első felében pedig már a világ élvonalába tartozó alkotások születtek, főként a fotó-, a plakát-, illetve az iparművészet területén. 1948-tól speciális helyzetet eredményezett, hogy a művészek nagy része a tiltott vagy a tűrt kategóriába szorult, és munkáit csupán félhivatalos kiállítóhelyeken mutathatta be, egészen a rendszerváltás bekövetkeztéig.

A kötet öt neves művészettörténész szerzője – Bellák Gábor (Magyar Nemzeti Galéria), Jernyei Kiss János (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Keserü Katalin (ELTE), Mikó Árpád (MTA), valamint Szakács Béla Zsolt (PPKE és CEU) – nehéz feladatra vállalkozott. Több mint tizenegy évszázad művészetének történetét adják közre egyetlen kötetben, a festészet és a szobrászat mellett az építészet, a fotográfia, az iparművészet, illetve a XX. században a helyébe lépő design meghatározó áramlatait is figyelemmel kísérve.

Kiadó: Corvina
2. kiadás (Új borítóval)
Terjedelem: 400 oldal
Méret: 230 x 290 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 10000 Ft
ISBN: 978 963 13 6334 0

Related Posts

Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből

Tíz éves vagyok, és akárhányszor autóba ülünk, valamely Tankcsapda album és az Antoine és Désiré között lehet választani, úgyhogy hamar megszokom Cseh Tamást. Nem értem…

Könyvajánló – Nyáry Krisztián: Festői szerelmek

Nyáry Krisztián: Festői szerelmek Így szerettek ők – mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő…

Könyvajánló – Georg Klein: Haza helyett

Georg Klein (1925), magyar származású sejtbiológus, immunológus, onkológus, esszéíró, feleségével Eva Klein rákkutató biológussal 1947 óta Svédországban él. A daganatképződés sejtszintű folyamatainak, a rákos megbetegedések…

Könyvajánló – Rejtő Jenő: The Fourteen Carat Car

A tizennégy karátos autó – angolul. A Corvina Kiadó évekkel ezelőtt indította el azt a fontos sorozatot, melyben a magyar irodalom klasszikusait jelenteti meg idegen…