Könyvajánló – Háy János: Házasságon innen és túl

Új novellákkal és egy drámával egészült ki Háy János Házasságon innen és túl című kötete, amely a tavasszal megjelent Hozott lélek párdarabja.

A decemberre várható elbeszéléskötetben valós történeteket mesél el a szerző: házasságokat, szétesett kapcsolatokat, megalázott feleségeket és szeretetlenségben élő férjeket. A szűkszavú novellák kerülik a felesleges magyarázkodást, a felesleges írói futamokat. A mondatok pontosságra törekszenek, és arra, hogy a lehető legkevesebb információval határozzák meg a helyzetet, a jellemeket és a sorsokat.

Ez még szerető, az már feleség
ez még feleség, az már szerető.
Ez még elvált, az már házas,
ez még házas, az már elvált.
Ez még szeret, az már nem emlékszik,
ez még nem emlékszik, az már szeret.
Ez még vadászik, az már megfőzte,
ez már megfőzte, az még vadászik…
Ez már, az még és ez még, az már,
de végül mindegyiket megette a halál – olvasható a könyv borítóján. Háy – a Hozott lélek elbeszéléseihez hasonlóan – ebben a kötetben is hétköznapi történetek mond el hétköznapi nyelven, mintha valós párbeszédeket, szereplők beszélgetéseit jegyezné le. Ismerős történetek ezek, mintha az olvasóval, ismerősével, barátjával vagy szomszédjával történne.

A Házasságon innen és túl tíz új írással bővült. Háy János szerette volna a könyv első kiadása óta született és idetartozónak gondolt szövegeket beletenni ebbe a kötetbe. „Ezek az írások nem sejtetnek új kötetet, ott a helyük, s nekem tartalmilag oda kellett tennem, a Hozott lélek kidobta magából. Az új szövegek bővítik az anyagot, de nem írják felül a kötet eredeti szándékát. Persze meg is feledkezhettem volna róluk, de nem akartam, hogy a jövőben kísértsenek, és a fejemre koppintsanak, hogy én valamit íróként érzelmileg vagy gondolatilag nem zártam le. Szóval semmiféle üzleti sandaság, ami amúgy is elég idegen tőlem, nem húzódik a döntés mögött. Régebbi írásaimat soha nem fogom átírni, mert nem szeretném a korábbi énemet korrigálni, de a regényeken kívül a többi könyvemnél, mondjuk az Egymáshoz tartozók esetében, vagy a versesköteteknél, elképzelhető bővítés” – írta Háy János facebook oldalán. A Házasságon innen és túl új változatában szerepel a Nehéz című színdarab is, amelyet a szerző az azonos című novella alapján írt, s jó példázza, miképpen alakul át egy novella önállú színdarabbá.
Kiadó: Euróka Könyvkiadó

Related Posts

Könyvajánló – Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Könyvajánló – Vámos Miklós: LEHETETLEN + RÖGTÖN

Vámos Miklós 1995 és 2003 között dolgozott televíziós műsorvezetőként. Beszélgetős műsorai kihagyhatatlan programok voltak: Vámos kiválóan kérdezett, vendégi – színészek, írók, zenészek – pedig remek…

Könyvajánló – Vámos Miklós: bárnovellák + FAKCIÓK

A korábban bár címmel megjelent kötet novelláit és az elmúlt esztendőkben írt „fakciókat” rendezte egy könyvbe Vámos Miklós. Az életműsorozat bárnovellák + FAKCIÓK című darabját…

Isten. Haza. Csal. – Megjelent Darvasi László új kötete!

A kínai bölcsek, a szenvedélyes trubadúrok vagy a délszláv háború világa után Darvasi László legújabb novellái közelebbi tájékra kalauzolnak bennünket: a magyar vidékre, ahol az…