Az Anna, édes egy olyan szürreális magyar mese, ami hamar képen vágja az embert, körülbelül a tizedik oldalnál. A könyv egy rakás agyonhasznált kliséből valami egészen zseniális magyar valóságot tükröz vissza, amin hol sírva röhög az ember, hol meg nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen.
Anna tizennyolc éves, és a véletlenek egyengetik az útját. Beleszeret a középiskolai igazgatójába, a nála harminc évvel idősebb, korosodó matektanárba. Ezt viszont adagolni kell valahogy, úgyhogy miután édesanyja lábon kihord egy infarktust, próbálják a helyzetet úgy beadni a férjnek, hogy az legalább ne tegye. Ez ugyan kevéssé sikerül, de Anna nem áll meg ennél a kapcsolatnál: szerelmek jönnek-mennek, csak az anyai jó tanácsok maradnak, bármi is a helyzet, és persze Márta néni, ő marad mindig.
A könyvben valószínűleg minden második olvasó Márta nénit imádja, aki pillantással és néhány szóval képes megmondani, ki és milyen mértékű adócsalást követett el az élete során. Márta néni a groteszk paródiája annak rendszernek, ahol a Nagy Testvér figyel, és három perc alatt dönt össze olyan egzisztenciákat, amik addig betonbiztosan álltak a politikai nagyszínpadon.
Személyes kedvencem Anna anyukája, aki egyszerűen minden helyzethez tud alkalmazkodni. A nő, aki mindig szolgál pár bulvár-jótanáccsal minden helyzetben, majd ha a helyzet a visszájára fordul, akkor abban is. Ahogy kell, ahogy illik, ahogy a látszat kívánja. Mindezt úgy, hogy egy királynő veszett el a kispolgári életében, amiből folyamatosan próbál furfangosan kitörni. Magyar furfanggal és magyar lőzungokkal. Mindig azon a határon billeg, hogy az ember nem tudja eldönteni, szeresse-e, aztán végül persze nagyon szereti.Közben pedig rájön az olvasó, hogy az országot csendben, hátulról egy csomó Bartusné irányítja, úgyhogy leizzad, és gyorsan elszív egy cigit.
Bármi is történik, a nők megoldják, elsimítják. Megy ez.
A könyvben egyedül Anna teszi a dolgát normálisan. Igazából nem rajta múlik, hogy a körülötte lévő szürreális magyar valóság olyan helyzetekben sodorja, amitől először a fülünk ketté áll, aztán meg hamar rájövünk, hogy ez bizony itt nálunk simán belefér.
A politikai helyzetleírások bármelyik napilap bármelyik tavalyi, idei hónapban leközölt cikkei lehetnének. A miniszterelnök harcol, a könyvben épp műtárgy-fronton, de ez mindegy is, hisz harcolni kell. A rendszer korrupt, az igazság nagyobbakat csal, mint a látszat, a politikai paletta tíz perc alatt alakul át, és ránt magával, vagy emel fel mindenkit, aki a közelében van. Hogy aztán más dilettánsok üljenek az előző dilettánsok helyén, de mindez valahogy szomorkásan természetes.
A könyv attól zseniális, hogy mialatt a szemünket törölgetjük a röhögéstől, magunk is természetesnek látunk bukást, halált, politikai átrendeződést: az egész bizarr életet. Mintha velünk történt volna. Velünk is megtörténhet.
Túl azon, hogy szeretem a magyar kortárs irodalmat, a kiadó marketingje sokat tett azért, hogy elolvassam az Anna, édest.
Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak.
Borsos-Kőszegi Erika
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 240 oldal
Megjelenés: 2018. február 26.
Méret: 124 mm x 22 mm x 183 mm
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632937168
Related Posts
„A legbonyolultabb dolgok szeretnek a pillanat törtrésze alatt megoldódni, még ha ez nem mindig tetszik is az embernek.”Az ország legnépszerűbb krimiírója az egykor leghíresebb nyomozó…
Hogyan segíthetünk szeretteinknek nyaggatás, könyörgés, fenyegetés helyett?Robert J. Meyers könyve gyakorlati útmutatót kínál a függőség kezeléséhez, amelyben a nyaggatás és fenyegetés helyett a támogatásra és…
„Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt.” Van kiút a bántalmazás…
Ha bevallja, ha nem, mindenki az örök szerelmet keresi. Megkockáztatom, hogy a férfiak is, nem csak a nők. Nem feltétlenül azt a folyamatosan perzselő, szívdobogtatót,…