Neveljünk zsenit – Kristine Barnett: A szikra című könyvével

Kristine Barnett és fia, Jake története nagy port kavart Amerikában: a fiú kétéves volt, amikor az orvosok diagnosztizálták autizmusát, és azt mondták, talán soha nem lesz képes még a cipőjét sem önállóan bekötni. Azonban Kristine saját kezébe vette a fia fejlesztését, aminek köszönhetően Jake ki tudta bontakoztatni tehetségét: nyolcéves korában kezdett felsőfokú matematikai, csillagászati és fizikai tanulmányokba, kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai elmélet kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Ez volt az első nyári diákmunkája.

Barnett_ASzikra_kozepes

Jake Barnett IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és képes volt két hét alatt egyedül megtanulni a függvénytant. Az, hogy ez a rendkívüli elme nem veszett az autizmus ködébe, csak édesanyja kitartásának köszönhető. A szikra ennek az asszonynak a különleges visszaemlékezése. Annak a harcnak a leírása, amelyet Kristine Barnett egyszerre vívott a környezetével – beleértve a férjét is –, mert nem akarta, hogy gyermeke fejlesztése során csak a legalapvetőbb készségekre fókuszáljanak, és Jake autizmusával, amelynek köszönhetően a fiú figyelme egyre inkább elfordult az őt körülvevő világtól.

A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jake-ben észrevett „szikra” – a szenvedélyes érdeklődés – lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és a normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t az akadályok leküzdésében.

Jake most már 14 éves múlt, hamarosan lediplomázik, miközben vannak vele egykorú barátai is, akikkel videojátékokat játszik, baseballozik, lányokkal randevúzik. Kristine úgy gondolja, hogy minden autista gyermekben érdemes megtalálni és felszítani ezt a szikrát, amely segít neki kibontakozni – még akkor is, ha nem válik minden autista gyerek zsenivé.

A szikra drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben, valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.

Kiadja az Európa Könyvkiadó, rövidesen a boltokban!

 

Related Posts

Könyvajánló: Kismamanapló

Ez a kiadvány lehetővé teszi a várakozással teli kilenc hónap eseményeinek megörökítését, naplóban való följegyzését.

Könyvajánló: Leitner Olga: Bakker, anya lettem!

A gyerekem már szinte felnőtt, de a könyvet nem tudtam letenni. Egyszerrre minden visszajött: az éjszakai bőgések, a mackónadrágos babakocsis séták, és a máig aktuális…

Könyvajánló: Vicki Iovine: Barátnőim az anyaság első évéről

Mindenki tökéletes anya akar lenni. Fantasztikus frizurával, lazán elegáns szerelésben, mosolyogva mesélni arról, hogy az ő kislánya / fia a legtündéribb gyerek: eszik és alszik,…

Könyvajánló: Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?

Mindenki tökéletes anya akar lenni. Fantasztikus frizurával, lazán elegáns szerelésben, mosolyogva mesélni arról, hogy az ő kislánya / fia a legtündéribb gyerek: eszik és alszik,…