Ölelésben – André Aciman – Szólíts a neveden

Elgondolni azt, milyen lehet egy fiatalembernek megélni az egyedülhagyottság és kétségek közt létezés jelenlévőségét, meghatározó és megközelíthetetlen gondolat. Átélni, átérezni azt, milyen, amikor önmagunk félszeg, önismeret-hiányos kamasz-jelenlétével értelmezni kell egy vonzódást, ami talán nem is igaz, talán nem is szól többről, mint Bach műveinek adaptációja.

André Aciman mégis erre a feladatra vállalkozott. 1983 nyarán vagyunk, a 17 éves Elio családjuk Észak-Olaszországi birtokán tölti a nyarat művészettörténész apjával és anyjával és személyzetükkel. 6 hetes tanulmányútra ide érkezik az amerikai Oliver, hogy Elio apja mellett írja meg tanulmányát. A két fiú furcsa, különös barátságának leírására, ami egyszerre egy barátság története, s ugyanakkor – mindennél mélyebben – egy múlhatatlan szerelem története a regény.
A szerző visszanyúl az ókori hagyományokhoz, ami két férfi szerelmét akként tünteti fel, mint a legmagasztosabb szövetséget. Nem értelmezhető a párkapcsolat, vagy szerelem, vagy bármi, konkrétan megragadható fogalomkör szűkre szabott keretein belül, mert egy életre szólóan több annál. A fülledt Észak-Olaszországi nyár úszásokkal, napozással, végtelen kerékpározással telő napjai, amikor a nyárnak csak annyi értelme van, hogy várjuk a végét, Elio életében megjelenik egy érzés, mit sem életkora, sem az érzés furcsasága miatt nem tud értelmezni, mégis: vívódásai mindennél határozottabban és pontosabban mutatják számára: Olivert akarja.
Aciman nagyon lassan bontja ki a történetet. Elio vágyakozása Oliver arroganciájával találkozik, a két fiú mindennapjait összeköti házigazda és a vendég viszonya, szobájuk közös erkélye, s egy furcsa kommunikációs játék, amivel szavak nélkül vagy félresiklott mondatokkal mindennél világosabban üzenik egymásnak a másik fontosságát. Elio nem pusztán vágyik Oliverre. Nem olyan akar lenni, mint ő: egyenesen ő maga akar lenni. „Az ’olyan’, az ’enyém’ és az ’ő maga’ egyszerűen értelmezhetetlenek szavak a vágy kuszaságában, ahol megérinteni valakit s azzá válni, akit megérinteni vágyom, valójában egy és ugyanazon dolog”.
Ha valaki egy „hagyományos” meleg-regényként akarja olvasni Aciman könyvét, csalódni fog. A szerző jó érzékkel lép túl a téma klisés megközelítésén, a sokrétegű és időben sem egyenletesen fejlődő érzelmeket mind saját értelmezési keretükben fejti ki anélkül, hogy siettetné, vagy akár csak előrevetítené a várható végkifejletet.
Kapcsolatuk kezdetének esszenciája a kérdés: „mi jobb: beszélni, vagy meghalni”, két férfi vonzalmának örök dilemmáját közelíti meg. Mi volna a helyes? Ha mindketten úgy tennének, mintha csak batárok, lakótársak lennének, élve az olasz fiatalok mindennapjait, járnának a Le Danzing-ba helyi lányokkal mulatni, élveznék az érett sárgabarack ízét, vagy ha valamelyikük felvállalná, amit érez, s beszélne róla a másiknak? S ha beszél, akkor vajon mit fog történni? Elio dilemmái minden olyan kapcsolat dilemmái, ahol a vonzalom a barátság határmezsgyéin fejlődött ki, ahol tétje van annak, milyen irányba viszi a kimondott szó a kapcsolatot. Elionak és Olivernek mégsem kellenek szavak ahhoz, hogy egymáshoz találjanak. Kettejük barátsága és vonzalma erősebb, mint a félelmek, a szabályok, az ismeretlenség.
A történet az első oldalaktól kezdve magában hordozza a végkifejletet: Oliver hat hétre jött ide Amerikából. Bárhogy alakul is kettejük barátsága, annak hat hét múlva mindenképpen vége lesz. De vajon vége lehet? Számít vajon az, hány ezer kilométer távolságot fog hozni az ősz? Lehet vajon valaha egymástól annyira távol ez a két ember, hogy a kettejük közötti férfibarátság megszakadjon? A regény nem ad erre választ. A veszteség megkérdőjelezhetetlen és felülírhatatlan.
A válasz az olvasóban van.

A könyv nyomán készült Oscar díjas film is mindenki figyelmébe ajánlott mozi-élmény.

Köszönjük a könyvet az Athenaeum Kiadónak.

Hellenbárt László

Athenaeum, 2017
Puha kötés, 302 oldal
ISBN 978 963 293 323 8