Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve

Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról mesél Törőcsik Mari Bérczes László új könyvében. Az élvezettel, humorral és fájdalommal elmondott történetekből egy kivételes személyiség és egy egyszerű ember portréja rajzolódik ki.

„Kábé öt éve nyúzom Marit, hogy csináljunk könyvet. De nem akart könyvet senkivel” – emlékszik Bérczes László a kezdetekre. Végül – a „Bérczes-féle szelíd erőszak” miatt és Máhr Teréz cinkos segítségének köszönhetően – két nyáron át ültek össze Törőcsik Mari velemi házában, hogy „dolgozzanak a beszélgetőkönyvön”.
„Izgulok is folyamatosan. Tudok-e jól kérdezni, felkészült leszek-e, tudok-e, tudunk-e jelen időt lopni a milliószor elmondott történetekbe? Lesznek-e soha el nem mondott történetek? Leszek-e méltó partner, aki pont akkor szól és jól, amikor kell, aki nem erőszakos, de nem is béna jámbor? És hogy megértik-e majd az olvasók, legyenek akár érintettek, hogy nem a tények fontosak, hisz tudhatjuk, semmi sem úgy volt, és ki tudja pontosan, hogyan is volt. A fontos az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak” – írja Bérczes László ezekről a nyári velemi beszélgetésekről.
A hosszú és érdekfeszítő beszélgetésfolyamban ugyanúgy benne van a pélyi kislány ártatlan és naiv derűje, mint az élettől elköszönő, bölcs asszony fanyar humora. Számtalan izgalmas történettel találkozhat az olvasó: ezek részben személyes, családi epizódok nagyszülőkről, szülőkről, testvérekről, szerelmekről és férjekről, és persze Törőcsik Mari lányáról és fogadott fiáról, művészekről, rendezőkről és színésztársakról.
Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem – ahogy Bérczes László mondja – azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.

Európa Könyvkiadó, 2016.