Utazó könyvesbolt a Bookline-tól

A Bookline 2017-ben kilép a virtuális világból és útjára indítja utazó könyvesboltját. A Bookline Busz arra hivatott, hogy fesztiválokon és szerte az országban könyvekhez juttassa az olvasni szeretőket a Bookline Egy könyv: Egy kávé programján keresztül.

HyperFocal: 0

A Bookline utazó könyvesboltja, a Bookline Busz, a 2016-ban bevezetett Egy könyv: Egy kávé program egyik alappillére. A program a kávézás és az olvasás szerelmeseit hozza össze, illetve kiemelt budapesti és vidéki kávézókban jeleníti meg a Bookline márkát, már 11 helyen az országban.

A Bookline munkatársai azt vallják, hogy aki könyvekkel foglalkozik, az felelősséggel tartozik az olvasók felé. Ezért alkották meg a buszt, hogy a könyvimádóknak legyen egy saját helyük, ahol találkozhatnak, leülhetnek beszélgetni és nem utolsósorban kávézni, nem mellesleg kitárgyalni legfrissebb olvasmányélményeiket, megvitatni azokat.
– A Bookline Busz kialakításakor két fontos szempont lebegett a szemünk előtt. – vezet be a
kulisszatitkokba Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketingigazgatója – Az első, hogy elhagyjuk a hagyományos üzletformákat, és egy valódi közösségi teret építsünk ki, amelyben a profi baristák által futtatott kávézó találkozik egy trendi, semmihez sem hasonlító, vadonatúj könyvesbolttal. A másik pedig, hogy a Bookline Busz ne csak a helyét tudja változtatni, de könyves kínálatával is képes legyen alkalmazkodni környezetéhez. A hosszú távú tervek között ugyanis az szerepel, hogy amikor épp nem az ország legizgalmasabb kulturális fesztiváljain, rendezvényein vagy a Balaton partján parkolunk, akkor olyan településekre is ellátogassunk, ahol nemhogy könyvesbolt, de sok esetben még egy könyvtár sincs a láthatáron.

A városi buszból kialakított utazó könyvesboltban a legfrissebb megjelenésű sikerkönyveket lehet megvásárolni, 2018-tól pedig a Bookline CSR kezdeményezése keretében könyveket juttat el olyan településekre, ahol nincs elérhető közelségben se könyvtár, se könyvesbolt. A buszból kialakított különleges könyvesboltban minden vásárlás után kávékupon jár, 7000 Ft feletti vásárlás esetén az olvasni szeretők egyedi Bookline bádogbögrét kapnak ajándékba, míg kávé vásárlása esetén 20%-os kupon jár, amit könyvvásárláskor lehet igénybe venni.

A Bookline Busz legközelebbi állomása:
Augusztus 3-5: Palóznaki Jazzpiknik

A Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon a Homola Pincészet idén már hatodszorra rendezi meg a Paloznaki Jazzpikniket, ami kis Tájház udvari összejövetelből vált 3 napos, 4 színpados, 20 koncertes rendezvénnyé, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává.

Egy könyv: Egy kávé – négy keréken
A Bookline-nál szeretjük a könyveket. Szeretünk könyvekkel ébredni és feküdni. Pontosan tudjuk, hogy milyenek a reggelek egy átolvasott éjszaka után, és azt is, hogy milyen könyvvel az arcunkon álomba zuhanni. Ezért döntöttünk úgy, hogy az ország egyik legnépszerűbb online könyves áruházaként kilépünk a virtuális térből, és segítünk az olvasás és a koffein szerelmeseinek.
Egy könyv: Egy kávé programunkhoz eddig országszerte 10 olyan vendéglátóhely csatlakozott, amelyben mostantól – túl az első osztályú kávén – bárki megtalálhatja a Bookline olvasósarkát, könyves programjait, egyedi, brandingelt termékeit és vásárlási kedvezményre jogosító kuponjait. A program részeként útjára kel a Bookline utazó autója, a könyvekkel és kávéval felpakolt Bookline Busz, amely idén tavasztól állandó vendége lesz a nagyobb könyves-, zenei- és kulturális fesztiváloknak. A Bookline Buszban és annak közvetlen környezetében garantáltan bárki megtalálhatja és meg is vásárolhatja a legnépszerűbb könyves újdonságokat, megismerheti legaktuálisabb akcióinkat, vagy egyszerűen csak kipihenheti a fesztivál fáradalmait egy baráti beszélgetés és egy csésze kávé mellett.
Mert hiszünk benne, hogy olvasni menő.

Related Posts

Online Nyári Olvasótábor a Maxim Kiadóval

Dream válogatás-sorozatunk négy népszerű regényével (Két lépés távolság, Vér és csont gyermekei, Eve of Man – A jövő reménye, Lehull a lepel) online Nyári Olvasótábort…

Egy kamaszoknak szóló könyv lett a hónap könyve – A megújult Szívünk rajta program

A Szívünk rajta program havonta ajánl gyerek- és kamaszkönyveket, hogy megkönnyítse a szülők választását. Októberben egy kamaszoknak szóló tanító és szórakoztató könyv kapta a zsűri…

Reneszánszukat élik a versek

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk…

Kepes András könyve a legnépszerűbb

Megjelenése óta a dobogón Kepes András Világkép című könyve, Harry Pottert sem lehetett kiütni a nyeregből, és a fiatal korosztály kedvence, a Nyírd ki ezt…