Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Online és hosszabb ideig tart a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Online és hosszabb ideig, március 1. és 10. között rendezik meg a 7. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amelyen 30 film száll versenybe.

A szervezők MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatója szerint miután várhatóan a mozik nem nyitják meg kapuikat a fesztivál kezdetéig, amellett döntöttek, hogy az online térben rendezik meg a seregszemlét, amelyre több újdonsággal is készülnek. Egyebek mellett élő adásban ismert műsorvezetők beszélgetnek majd a filmek alkotóival, valamint az adott filmtémák szakértőivel. A beszélgetések az élő adások után elérhetőek lesznek a BIDF honlapján és YouTube -csatornáján – olvasható a tájékoztatóban.

Az idei fesztivál a Nem vagyok egyedül című örmény-amerikai dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét.

Sok egyéb más elismerés mellett Európai-filmdíjra is jelölt két alkotás is szerepel a programban. Radu Ciorniciuc román rendező-operatőr Otthonom (Acasa, my home) című dokumentumfilmje és a brazil Sébastien Lifshitz Kislány vagyok (Little Girl) című alkotása.

Versenybe száll a rangos amsterdami mustra, az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) legjobb rendezés díjával elismert Vitalij Manszkij Gorbacsov.mennyország (Gorbachev. Heaven) című alkotása.

A Sundance fesztiválon díjazott két dokumentumfilmet is láthat a közönség: David France Isten hozott Csecsenföldön (Welcome to Chechnya) című alkotását és Benjamin Ree A festőművész és a tolvaj (The Painter and The Thief) című filmjét.

A magyar filmek versenyében egyebek mellett az Otthon-vágy, A mozdulat művészete és az Anyáim története című dokumentumfilmek szerepelnek.

A fesztivál ideje alatt a premiervetítések után a filmek továbbra is elérhetőek lesznek a közönségnek – írták a tájékoztatóban.

MTI

Related Posts

Kihirdették az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szakmai és közönségdíjait

Kihirdették vasárnap este az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai és közönségdíjait; a fesztivál filmjei március 10-ig még megtekinthetők az esemény honlapján – tájékoztatták…

Ingyenes online japán filmfesztivál indul február végén

Az elmúlt évek japán filmterméséből 30 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF PLUS Online Japán Filmfesztiválon február 26. és március 7. között. A Japán Alapítvány…

Budapesti Őszi Fesztivál, kortárs városi ünnep

Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10.…

Roma/képmás – Cigány/másképp filmpályázat

Roma/képmás – Cigány/másképp címmel hirdet filmpályázatot a romák kreatív és méltó ábrázolásáért a Cine-Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és a Dikh Tv. A pályázatokat augusztus 9-ig…