Itt az Eradication új dala!

A tavalyi bombasztikus Misery Index-es buli óta nem nagyon érkezett hír felőlünk. Kicsit visszavonultunk és elkezdtünk dolgozni legfrissebb gitárosunkkal, Attilával az új ötleteken, dalokon. A két gitáros felállás és Attila hozzáállása az Eradication-höz ledöntötte a korábban emelt falakat, így az önismétlés hibája nélkül sikerült továbblépnünk egy új szintre zeneileg és mondanivalóban egyaránt.

44423_461154077276871_22311149_n

Az alábbi dalban már ez az irány tükröződik. Szeretünk minden körítést magunk elkészíteni a zenénkhez (hangzás, felvétel, effektek, grafika, videok), bízom benne, hogy a késztermékek és a megvásárolhatóság világában sikerül idén egy igazán őszinte portfólióval előrukkolnunk, ami megtalálja a közönségét, még ha itt-ott amatőr íze is lehet a dolognak – persze tanulni és fejlődni is csak így lehet.


Bóna Attila (Embatheria) barátom révén tavaly megismerkedtem Magos Dániel hangszerkészítővel, akitől Karácsonyra egy baritone telecastert kaptam ajándékba, áprilisra pedig elkészül egy hét húros mester gitár, amit a telével együtt biztosan viszonthallhattok majd az új Eradication lemezen. Idéntől már csak Magos gitárokon játszom. 🙂
Szerencsére továbbra is jó kapcsolatot ápolunk a honi és külföldi Death Metal bandákkal, így egészen biztosan találkozhattok velünk több rendezvényen és fesztiválon is (több info később).
(Alábbit kérem, hogy csak akkor hozzátok le, ha időben célba ért az üzenetem!)
Az első idei koncertünk Kecskeméten lesz 02.14-én a Sleepless és Suspiria zenekarok társaságában a Kilele Music Cafe-ban.
Az esemény fb linkje: https://www.facebook.com/events/855454851173493/?fref=ts

Kapcsolódó tartalom

A Fonogram-díjátadón Török Ádám, Charlie, Borlai Gergő is nyert

Mások mellett Charlie, a Halott Pénz, a Fran Palermo, az Ötödik Évszak, Krúbi, Borlai Gergő és Dzsúdló is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott…

Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet

Az eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet, Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők. Hétfői…

Indulnak a Fülesbagoly Tehetségkutatók

Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. Az eseményeken az AWS elhunyt énekesére…

Antonia Vai új zenei iránya érzelmes, feminista, mitológiai elemekkel tarkított

Antonia Vai svéd/magyar dalszerző-énekesnő igencsak termékeny időszakot tudhat maga mögött – áprilisban jelentkezett GHOST című szuggesztív kisfilmjével, most pedig újabb két dallal és egy videóval…