Oscar-díjas zeneszerzővel, „Kína Bartókjával” és falon táncoló amerikai sztárcsapattal teszi felejthetetlenné az őszt a 26. CAFe Budapest

Több mint 100 program számtalan műfajban, közel 40 helyszínen, szerte Budapesten: október 6-án indul, és 17 napon át október 22-ig tart a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai világsztárjaival, premierekkel és rendhagyó szabadtéri programokkal várja a közönséget.

A fesztivál nyitókoncertjén példaképe, Bartók Béla előtt tiszteleg az Oscar-díjas kínai–amerikai zeneszerző, Tan Dun. A hamburgi világpremier után néhány nappal, Multiversum című új művével érkezik Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam. Öt év után fantasztikus jazzműsorral lép újra színpadra a legendás bariton, Thomas Quasthoff, és Budapest belvárosában, egy Kálvin téri irodaház üvegfalán mutatja be lélegzetelállító koreográfiáját a vertikális tánc amerikai úttörője, a Bandaloop.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál minden évben kiemelt figyelmet szentel egy-egy ország kultúrájának: 2017-ben az izraeli művészet és kultúra áll fókuszban. Itt lesz a zseniális nagybőgős, Avishai Cohen, a klasszikus zene és a jazz fonódik össze, Avi Avital és Omer Avital koncertjén, valamint lenyűgöző Hattyúk tava-koreográfiákkal érkezik a legendás Izrael Balett. Az erdélyi haszid zsidóság népdalkincseiből merítve, És a halottak újra énekelnek címmel készül bemutatóra, Elek Judit rendező. Jerusalem My Love címmel ad különleges koncertet az Anima Sound System és a brit énekesnő, Heidi Vogel, de itt lesz Izrael legnépszerűbb indie-folk együttese, a Lola Marsh is. Október 6-án nyitja meg Capa in Israel című kiállítását a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, az elismert izraeli képzőművész, Eran Shakine pedig új köztéri szobrot készít Budapest számára: a lenyűgöző, hat méter magas nőalak a Lánchíd mellett látható majd.

A CAFe Budapest a premierek és ősbemutatók fesztiválja is: Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét a Kolozsvári Magyar Opera mutatja be Novák Eszter rendezésében. A 2015-ös amerikai bemutató után a fesztiválon látható hazánkban először Vajda Gergely Georgia Bottoms című vígoperája. A táncrajongók különösen izgalmas fesztiválra számíthatnak: Kodály és Ligeti műveiből építkezve mutatja be új koreográfiáját a Bozsik Yvette Társulat, Alain Resnais kultikus filmjéből ihletet merítve, HIR-O címmel készül bemutatóra a Frenák Pál Társulat és Hans van Manen, a modern balett holland mesterének koreográfiáit egy estén bemutató, LOL című premierjével csatlakozik a fesztiválhoz a Magyar Nemzeti Balett.

Budapestre érkezik a szemtelenül fiatal jazztitán, Jacob Collier, itt lesz a fúziós jazz kitűnő izlandi képviselője, a Mezzoforte zenekar, színpadra lépnek a kollektív improvizáció mesterei, Danilo Pérez, John Patitucci és Brian Blade, de jön az elektronikus zenei ikon, Carl Craig is.

A CAFe Budapest idén is valódi „fesztivál a fesztiválban” élményt nyújt majd minden műfajban: a tavalyi hatalmas siker után újra világzenei csemegékkel érkezik a Budapest Ritmo, és jubileumi programmal készül az idén 30 éves Mini-Fesztivál is. A képzőművészet rajongóinak az Art Market Budapest, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár és a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe pedig az irodalom, illetve a divat szerelmeseinek ígér jobbnál jobb programokat, és új fesztiválozóként négynapos, ünnepi koncertsorozattal mutatkozik be a Kuplung Sounds Good!

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál eseményeiről és részletes programjáról a www.cafebudapestfest.hu weboldalon találhatók információk.

Related Posts

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…

Idén sem lesz Sziget fesztivál

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben…

Jött újabb 10 szigetes név

Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Szigetre, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens nevek, feltörekvő csemegék, mindenkinek kedve szerint. Most…

Wiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a Szigeten

Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, pop-r’n’b díva, indie rock aktuális kedvencek,…