Motorozás, biztonságos közlekedés

Korszerű képzés és vizsgáztatás teszi biztonságosabbá a motorozást

Március elsejétől megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a magyar motorosok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a tárca alapos szakmai előkészítő munka és egyeztetési folyamat eredményeként korszerűsítette a képzést a balesetek számának csökkentéséért.

Mint írták, a közlekedésbiztonsági helyzet alakulását nagymértékben befolyásolják a közlekedők ismeretei, vezetéstechnikai tudása. A Magyarországon regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint kétszeresére, 186 ezer közelébe nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét.

A közleményben Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták, 2020-ban az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma. A 454 halálos áldozatból a tavalyelőtti 53-hoz képest tavaly 34 volt motoros. Magyarországon évente 15-20 ezren tesznek forgalmi vizsgát a kétkerekű járműkategóriákban. A korszerűsített tanterv bevezetésével a száz közúti balesetből négyet okozó motorkerékpárosok közlekedése még biztonságosabbá válik – írták.

A tájékoztatás szerint a módosításokat a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. szakemberei készítették elő a szakoktatók tapasztalatainak felhasználásával, más hazai közlekedési szakértők bevonásával és külföldi példák elemzésével. Átfogó javaslatcsomagjuk alapján a technikai fejlődéshez igazították a képzések tanterveit és a vizsgakövetelményeket.

Az összes kétkerekű kategóriát érintő változások hatályba lépésével a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepelnek az összetettebb vezetéstechnikai elemek. A balesetek jelentős része az ilyen bonyolult manőverek – az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor – elhibázására vezethető vissza. Változik a vizsgapályák mérete és vonalvezetése, és részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztását, helyes használatát is – ismertette a minisztérium.

A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Vizsgaközpont ismeretterjesztő céllal oktatóvideó-sorozatot állított össze és tesz közzé hamarosan a KAV honlapján. A néhány perces epizódok a motoros tantervi és vizsgakövetelményekben szereplő feladatok helyes végrehajtását mutatják be. A videók háromféle, a tanulók mellett a szakoktatóknak és vizsgabiztosoknak szóló narrációval készültek el. A képzést és vizsgáztatást végző szakembereket tájékoztatók és útmutató segédanyagok készítik fel az új követelmények alkalmazására – közölte az ITM.

MTI

Related Posts

Félmilliónyi robogó közlekedik kötelező biztosítás nélkül

A Magyarországon üzemelő mintegy 600 ezer robogónak csak a 15-20 százaléka után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjat (kgfb) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének…

A NIU újdonságai az EICMA motorkiállításon

Milánóban, a 80. EICMA nemzetközi motorkiállítás és vásáron, ahol a gyártók és forgalmazók a 2024-es modellév újdonságait mutatják be a nagyközönségnek, a NIU Technologies bejelentette…

Zöld rendszámot kaphatnak az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése…

Motron, új motorkerékpár márka

Idén februárban mutatkozott be a több évtizedes múltra visszatekintő Ausztriai KSR Group új, európai motorkerékpár-márkája a Motron Motorcycles, mely kedvező árú, kiváló minőségű, egyszersmind tetszetős…