„Jótevő hetek” jótékonysági akció óvodáknak

A „Jótevő Hetek” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsák a leginkább veszélyeztetett, éhes, alultáplált gyermekek számára a megfelelő ennivalót az, óvodai étkeztetés keretében.

„Jótevő Hetek”
„Jótevő Hetek”

A Roma Club által szervezett, „A Jótevő Hetek” másfél hónapos kampányunk célja, hogy felhívja a figyelmet arra az elrettentő statisztikára, miszerint az Unióban Magyarországon a legmagasabb a gyermekek szegénységi kockázata.
A közelgő karácsony ráadásul a szegény gyerekek legnehezebb időszaka.
A Roma Club, a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal (GYEA) együttműködésben adománygyűjtést szervez 2012. november 5 és december 21. között.
Az adományokat a 8. kerület Dankó utcai, Wesley János hontalan óvoda és a Csepelen működő Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda, hátrányos helyzetű roma és nem roma gyermekei számára gyűjtjük.
Amire szükség van:
– Tartós élelmiszer: étolaj, só, cukor, fűszerek, liszt, konzervek, teafű, keksze, édességek, tészta, rizs, stb.
– Ruhanemű: őszi és téli ruhaneműk 98-134 méretig, csizma, meleg cipő minden óvodai méretben, zoknik, harisnyák, pólók, pulóverek, overallok, stb.
– Játékok: minden olyan játék, ami még használható, de nem balesetveszélyes, könyvek, társasjátékok, készségfejlesztő játékok, stb.
– Tisztító, és tisztálkodó szerek: mosópor, domestos, öblítő, sampon, szappan, mosogatószer, mosogatószivacs, stb.
– Pénz: az óvoda eszközeinek megvételére, a gyerekek szabadidős tevékenységére, mozi, színház, táboroztatás, stb.

„Jótevő Hetek”
„Jótevő Hetek”

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet gyermekszegénységről szóló legutóbbi jelentésének egyik fejezetében arra világít rá, hogy a gyermekek szegénységi kockázata 70%-kal magasabb a népesség átlagánál, és ez a legmagasabb érték az Európai Unióban.

Az elszomorító mutató hátterében az áll, hogy míg a szegénységi ráta a felnőtt lakosság körében alacsonyabb az EU átlagánál (csupán 12%), addig a gyermekek között ugyanez a mutató már 20%-os.
Hazai és nemzetközi intézmények felmérései szerint ugyanis jelenleg Magyarországon 40.000 gyermek éhezik, sokan közülük az óvodai, iskolai napköziben jutnak meleg ételhez. A gyermekek számára a legveszélyeztetettebb időszak a hétvége és az iskolai szünetek tartama.

Az akció E-mail címe: jotevohetek@yahoo.hu

Related Posts

Mindig az utolsó falat a legfinomabb… Van, akinek 2 nappal ezelőtt volt az utolsó

Csatlakozz Te is az Élelmiszerbank kampányához a #szerencsesvagyok hastag használatával! „Mit egyek reggelire, ebédre, vacsorára és úgy nassolnék is valamit.”- A legtöbb ember bele sem…

„Szerencsés vagyok” – Élelmiszerbank figyelemfelhívó kampány

Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik évente, miközben több ezren éheznek. Az Élelmiszerbank legújabb „Szerencsés vagyok” kampányának célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az éhezés…

Az ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco együtt segít a rászoruló gyermekeken

Hat nagy áruházlánc – ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco – összefogva egyenként 5 millió forintnyi élelmiszer-felajánlással segíti a halmozottan hátrányos helyzetű településeken…

Segélyek, támogatások szűnnek meg 2015. március 1-től

2015. március elsejével jó pár olyan támogatás kerül ki a szociális ellátási rendszerből, amely sok embernek nyújtott megélhetést, vagy kiegészíthette vele alacsony jövedelmét. Nem lesz…