ANYA-LÍZIS – Arról, hogy miként sétálunk

Ez itt egy sorozat eleje. Kocsis Noémi író, újságíró, és nem mellesleg – anya  és feleség. Vicces történetei párkapcsolatról, gyereknevelésről rendszeresen olvashatóak lesznek nálunk.

Egy érzelmi jellegű kapcsolat állapotáról elég jól árulkodik, hogy a benne élők milyen testkontaktust tartanak – például az utcán közlekedés során.

park_szerelem

Első fázis: nő és férfi szinte egymásba bújva mennek, mint a Napra kitett, összefolyt csokoládé. Látványukkal végre értelmet nyer a szürreális kép, hogy az Úr a férfi oldalbordájából teremté meg a nőt. A kezek csöppet sem illedelmesek, leginkább a nadrágok hátsó derékrészébe vannak beékelődve. (Néhány hónapos kapcsolat.)

Második fázis: A párocska folyondárként egymásra tekeredve sétálgat, a kezek a vállat és a derekat ölelik, mármint a másikét. Utcasarkon szoros egymásra tapadás és nyelves, a piacról cekkerekkel hazafelé tipegő nénikéket megbotránkoztató csók. (1-3 év közötti kapcsolat).

Harmadik fázis: A pár kéz a kézben sétál. A nő a kirakatok előtt hálásan megsimogatja (értsd: gyengéden megpaskolja) a pasi hátát, köszi édesem, hogy megnézed velem a huszonkilencedik nyári ruhát, annyira, de annyira cuki vagy… A pasi tényleg cuki, állapítják meg a szemközti teraszon ülő csajok, akikkkel éppen sokat mondó pillantást vált. (4-5 éves kapcsolat).

Negyedik fázis: Párocskánk már gyermekkel bír. Valakinek csak tolni kell a babakocsit, s ezeket a mai modern kocsikat sem olyan egyszerű ám tolni, két kéz kell hozzá, világos, hogy közben nincs mód másokat szorongatni. Amúgy meg, a pasi ne hátul kódorogjon, mint egy kivert eb, hanem jöjjön szépen és vegye át a babakocsi-tologatást. Hordozókendős, vagy kengurus verzióban annyiban változik a kép, hogy a hurcolószemély kénytelen mindkét kezével alulról átfogni a ménkűnehéz apróság popsiját – a fene se érti, mitől lesznek hirtelen ilyen súlyosak ezek a kis aranyosak, mi van abban az anyatejben, bálnazsír? A nő szempontja: Na, mi van, édesem, sokáig bámulod még azokat a hülye tableteket? (7-8 éves kapcsolat)

Ötödik fázis: Már két gyermek van. Vagy mindkettő anyucit szorongatja-rángatja kétfelől, vagy az egyik hajlandó némi hiszti árán kompromisszumot („jaj, dehogyis szeretem jobban az Ádámkát/Jázminkát,, téged is szeretlek) kötni és felmenni az apu nyakába. Sajnos onnan az első kresztábla lefejelése után lekéretzkedik… Ha a pár még be is vásárolt, a szabad, egymás megérintésére alkalmas kezek száma nagyjából a nullára csökkent. Egyáltalán: örülünk, hogy végre hazaértünk valahogy. (Tízéves kapcsolat.)

Hatodik fázis: Nőnek a gyerkőcök, mint a gomba. Ha anyu kézen akarja fogni őket, durcáznak: Jaj, már, ez tiszta ciki. Aput elkapja a nosztalgia: emlékszel, mikor még kéz a kézben?… És megteszik. Fura. Némán mennek egy ideig, aztán valamelyik feszengeni kezd, mert vagy a mobilja csörög a zsebében, vagy a másiknak mintha kicsit izzadna a keze, vagy úgy szorongat, mint egy piton a szökni próbáló csüngőhasú malacot abban a természetfilmben. Végül megállapítják, hogy rég kinőttek már ebből, különben sem demonstratíve működik az ő kapcsolatuk. (Tizenhat éves kapcsolat.)

Hetedik fázis: Múlt héten láttam az utcán, szereplők: ötvenes hölgy, ötvenes úr. Várjál már,csak még beugrok egy kifliért, kilyukad a gyomrom – mutat a nő a pékség ajtajára. Várjon a …! – vágja rá a férj, aztán zsebre vágott kézzel megy tovább, döngve és határozottan. Egyedül. (Eddig sose juss el- tipusú kapcsolat, mindegy, hány éves.)

Szerző: Kocsis Noémi

Related Posts

Már óvodások számára is elérhető Polgár Judit komplex képességfejlesztő programja

Bemutatták az iskolák alsó tagozataiban már sikerrel alkalmazott Sakkpalota program új, óvodások számára kidolgozott elemeit. A Sakkjátszótér komplex képességfejlesztő program beépítésével már ötéves kortól készíthetik…

A MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR MÁJUSI PROGRAMJAI

Gyertek a Marcziba májusban is, rengeteg élmény vár mindenkit: korosztálytól, nemtől érdeklődéstől függően mindenki talál kulturális csemegéket. Színház MÁJUS 13. SZOMBAT 19.00 MÁJUS 21. VASÁRNAP…

Anya-lízis 76: Indul a nap

Kinyitotta a szemét ma a kiscsoportos és rögtön ezt kérdezte: – Anya! Hogy kel fel a reggel? Mostanában ilyen nagy sorskérdések izgatják ugyanis. Például, hogy ha…

Boldogtalanok a magyar gyerekek

A magyar gyerekek szűk lakásokban élnek, szegények, sokat dohányoznak és verekednek, nem értik meg magukat a kortársaikkal, de legalább kevesen drogoznak, és majdnem mindenki jár…