Sony zenelejátszók a minőségi zeneélmény szolgálatban

A Universal Music, a Warner Music és a Sony Music Entertainment népszerű dalaival kerülnek forgalomba a legújabb, nagy felbontású zenefájlokat lejátszó Sony audiokészülékek. A vállalat legújabb kezdeményezésével a digitális kor zenerajongóinak figyelmét kívánja felhívni a kiemelkedő minőségű hangélmény jelentőségére.

Sony-Walkmans-2013

A nagy felbontású audiotermékek közelebb hozzák a hallgatót az előadóhoz, hiszen lehetőséget biztosítanak arra, hogy a dalok eredeti hangzását élvezhessék, úgy, ahogyan azt a művész megálmodta.

„Már több mint egy évtizede annak, hogy az MP3 letöltéseket és zenelejátszókat bevezették. Most itt az ideje annak, hogy kényelmesen és egyszerűen, CD-minőségben legyenek hallhatók a digitális zeneszámok is” – emelte ki John Anderson, a Sony Europe Home Entertainment & Sound részlegének alelnöke.

A Consumer Electronics Association legújabb kutatása alapján a fogyasztók 90 százaléka említette a hangminőséget a zenehallgatás legfontosabb szempontjai között. A megkérdezettek 60 százaléka szerint elvárható az is, hogy a magasabb minőségért magasabb árat kell fizetni.

A kezdeményezés célja, hogy kényelmesebbé és egyszerűbbé váljon a hozzáférés a magas minőségű zenéhez, amelyet a Sony a nagy felbontású fájlokat lejátszó eszközeivel szeretné támogatni.

„Minden új nagy felbontású audioeszköz azzal a céllal készült el, hogy a legapróbb részletek és árnyalatok reprodukciójára is képesek legyenek, és ezzel hozzájáruljanak az egyedülálló hangélményhez” – hangsúlyozta Alberto Ayala, a Sony Europe Home Audio Video igazgatója.

A minőségi zene szolgálata érdekében a Sony minden nagy felbontású készülékére 15 dalt telepít a Sony Music, a Universal Music és a Warner Music kínálatából.

„Itt az ideje, hogy a kiváló minőségű audioélményre fókuszáljunk, hiszen egy olyan világban élünk, ahol minden eddiginél többféle módon lehet zenét találni és hallgatni otthon és útközben egyaránt” – emelte ki Niamh O’Reilly, a Sony Music Entertainment Digital igazgatója, aki hozzátette, hogy ezzel végre minden korosztály igényeinek megfelelően adható át egy-egy zeneszám.

Matt Signore, a Warner Music Group Artist & Labels Services részlegének vezetője elmondta, hogy a vállalat elkötelezett úttörője annak, hogy a rajongók közelebb kerüljenek a művészek eredeti elképzeléseihez a kiemelkedő minőségű zenén keresztül.

A Sony egy új weboldalt is elindított (www.sony.co.uk/hub/high-resolution-audio), amely többek között a legjobb digitális zeneboltok megtalálásában segít.

A Sony nagy felbontású audioeszközein a következő zeneszámok lesznek hallhatók:

· Blood, Sweat & Tears, Spinning Wheel

· Dave Brubeck Quartet, Blue Rondo A la Turk

· Miles Davis, So What

· Herbie Hancock, Watermelon Man

· Wynton Marsalis, Lazy Afternoon

· Willie Nelson, Georgia On My Mind

· Santana, Black Magic Woman

· James Taylor, Your Smiling Face

· Luther Vandross, Never Too Much

· Elephant Revivals, Don’t Drift Too Far

· Lara Ruggles, Snowflakes

· Grandkey, Bouquet

· Grandkey, Forget You

· Grandkey, Love Letter

Related Posts

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

Bemutató: Samsung Galaxy Buds Pro fülhallgató

A Samsung új generációs fülhallgatót mutat be, a Galaxy Buds Prót. Az új okoseszköz kiemelkedő hangzást, hívásminőséget, intelligens aktív zajszűrést és sokoldalú csatlakoztathatóságot biztosít. Mindezt…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…

Utolsó tánc a nyáron a Benczúr Kertben – színpadon a Babra!

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték közös munkájának köszönhetően idén nyáron a város közepén, a Hősök terétől alig néhány percre Budapest…