Könyvajánló – Josh Malerman: Madarak a dobozban

A világ már nem ugyanaz a hely, ami régen volt. Most is süt a nap, most is feljön a hold, most is csicseregnek a madarak, most is ugatnak a kutyák, nyávognak a macskák – de már nem jár a postás, már nem járnak iskolába a gyerekek, már nem ülnek be moziba a szerelmesek, már nem látja senki sem a napfelkeltét… Valami lecsapott a világunkra, amit ha bárki meglát, gyilkolni és öngyilkolni kezd. Viszont a túlélés ösztöne arra sarkallja az embereket, hogy akkor inkább az elsötétített lakásaikban maradjanak, ha pedig mégis ki kell menniük az utcára, akkor szemfedővel takarják el a szemüket.

Malorie két gyermekével hosszú útra indul, mert hírt kapott egy helyről, ahol nem ennyire szörnyű a helyzet…
Utaznak, mi pedig megismerhetjük mind az ő történetüket, mind pedig azét a kis közösségét, akik befogadták őt, amikor még terhesen, kétségbeesetten bekopogott hozzájuk, miután elveszítette a nővérét, aki meglátta a lények egyikét, amik rettegésben tartják a világot.
Josh Malerman ezzel a regényével debütált, és azonnal olyan sikert aratott, hogy máris filmre akarják vinni a történetét.
Lehet is. Van benne spiritusz, ami abszolút alkalmassá teszi arra, hogy ne csak egy újabb thriller mellett ropogtassuk a patogatott kukoricát. Sőt, simán el tudom képzelni, hogy a manapság oly divatos sorozatok egy újabbal bővüljenek.
A karakterek éles kontúrokkal megrajzoltak, de nem túlszínezettek, a történet jó néhány kérdést felvet, nem keveset megválaszol, de a többségére csak a folytatásban kapunk majd választ.
A fordítás kellőképpen átadja a mű feszültségét, és nagyon gördülékeny.
A több idősik használata pedig nagyban hozzásegít, hogy ne váljon unalmassá egy pillanatra sem a Madarak a dobozban.
A kötetért köszönet a Fumax kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax
Terjedelem: 261 oldal
Megjelenés éve: 2015

Related Posts

Könyvajánló – Andy Weir: Artemis

Ha ez lenne Andy Weir első regénye… Jazz Bashara egy igazán belevaló, nagydumás és eszes bűnöző, aki a Holdon él. Artemis lakója, az égitest egyetlen…

George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Amikor először megláttam a könyv ajánlóját, egy név volt, ami megragadta a tekintetem, és ami el is döntötte a kötet sorsát: bármi is ez, Martin…

Emma Donoghue: Hívnak a csillagok

Emma Donoghue már A szoba című, nagy sikerű könyvével is bizonyította, hogy nem fél kemény témákhoz nyúlni, olyan történeteket bemutatni, melyek a nők küzdelmeit mutatják…

Könyvajánló – Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása

A hívószó: Lovecraft. Ebből adódóan azonnal felmerült bennem a kérdés, hogy vajon egy utánzóval vagy egy új hanggal találkozom-e, amikor majd olvasom ezt a kisregényt?