40 éves az Óbudai Kulturális Központ!

40 éve járnak az óbudaiak, – és persze nem csak ők – ebbe a folyton megújuló, az újabb és újabb kulturális kihívásoknak megfelelni igyekvő művelődési intézménybe. Hogy tanulhassanak, színházba, koncertekre járjanak, lássák a gyermekeik iskolai fellépéseit, és kikapcsolódjanak a sokszínű programokkal, amelyet a Központ nyújt.

Magazinunk Lőrincz Edina igazgató asszonnyal készített interjút az elmúlt 40 év apropóján. Ő maga 20 éve dolgozik itt és 8 éve vezeti az intézményt, tehát olyannyira ismeri a történetét, hogy az évfordulóra megjelenő „40 éves a kultúra háza Óbudán” című kiadványban tevékeny szerepet is vállalt.
LIV_2600
A könyv a maga nemében rendhagyó. Nem egy művelődési központ kronologikus története, hanem emberek visszaemlékezései. A 15o oldalon életre kel például Janza Kata, Pelsőczy László színművészek, vagy Héja Domonkos karmester ide kötődő emléke, a hajdani Sztárcsinálók elevenednek újjá, felidéződik Vukán György és Hofi Géza fellépése, akik annak ellenére teret kaptak a Központ színpadán, hogy az „átkosban” nem voltak a politikai elit kedvencei.

Maga az épület is különleges a maga nemében, hiszen lapos tetejével, a föld alá épített színháztermével, eltolható falaival különleges építészeti megoldásokat nyújt.

Az itt dolgozók nem egyszerűen a munkájukat végzik. A látható és láthatatlan, a kulisszák mögött dolgozó munkatársaknak szívügye a kultúra, és az óbudai lokálpatriotizmus is. Ezt a könyv bevezetőjében Bús Balázs
polgármester is elmondja, mint ahogy azt is, hogy – ellentétben sok közművelődési intézménnyel – az Óbudai Kulturális Központ életben tudott maradni, mert a csökkenő kulturális támogatások, a változó igények mellett is mindig megtalálta azokat a lehetőségeket, amelyekkel oda vonzotta az érdeklődőket.

A Központ számára a tanfolyamok, klubok ugyanolyan fontosak, mint a nagy rendezvények, a színházi és koncertprogramok, mert így találja meg minden korosztály a maga kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. Él egyfajta lokálpatriotizmus a helyiekben: az óbudaiak szeretik, és sokan rendszeresen látogatják az intézményt.

Jelenleg éppen az Advent Óbudán című rendezvénysorozata zajlik az intézménynek, amelyről minden héten közlünk pontos programokat, de ezeket a www.adventobudan.hu oldalon is megtalálhatják az érdeklődők.

Újdonság az Advent Óbudán ezelőtti évek programjaihoz képest a büfével kibővített korcsolyapálya, a még több gyerekprogram és koncert, és az eddiginél is finomabb forralt bor.

Borsos-Kőszegi Erika

Related Posts

ADVENT ÓBUDÁN NOVEMBER 25 ÉS DECEMBER 23 KÖZÖTT

Még szinte a bőrünkön érezzük a bágyadt őszi napsütést, de lélekben már az év legmeghittebb ünnepére készülünk. Számba vesszük a teendőket, listákat készítünk az ajándékozáshoz,…

Advent Óbudán jobbnál jobb programokkal

Ismét élvezhetjük az Advent Óbudán rendezvénysorozatot, amelyről folyamatosan hírt adunk. Az adventi készülődést Gryllus Dániel ünnepi üzenetével, és sok érdekes programmal kezdjük meg. GRYLLUS DÁNIEL…

Koncertekkel, kiállításokkal, gyerekprogramokkal, színházi előadásokkal vár az Óbudai Nyár!

Matt Bianco, a The Speakeasies’ Swing Band, a Csík Zenekar, Rupa & The April Fishes, El Encuentro – Dino Saluzzi és az Óbudai Danubia Zenekar,…

Különleges Diótörő Karácsonyra – Edvin Marton és a Cirque de Monte Carlo

Ezer éve része a karácsonyi készülődésnek Csajkovszkij örökbecsű műve, amit minden évben láthatnak a gyerekek valamelyik színházi társulat előadásában. Idén egyedülálló családi előadásban lehet része…