Nyílt levél a párom elviselhetetlen kislányához kislany_duzzog Full view

Nyílt levél a párom elviselhetetlen kislányához

Ma már szinte átlagosnak mondhatók a mozaikcsaládok, az olyanok, ahol apu a második házasságába hoz magával egy gyereket, ahol anyu két saját csemetéje mellett még két fogadott gyerkőcöt is nevel. S míg szerencsés esetben ez a kapcsolódás sikeres és működőképes, néhány esetben fenntarthatatlan és mérgező. Olvasónk története erről szól.

Kedves Alma!

Két éve már, hogy megismertem az édesapádat. Három hónapon át csak randiztunk, ismerkedtünk egymással, élveztük, hogy szépen-lassan elkábít minket a szerelem. Azt hittem, ez a kapcsolódás egészen különleges, semmi nem szakíthatja szét, de nagyot tévedtem. Akkor még csak nem is sejtettem, hogy te, egy 9 éves kislány leszel az, aki mindent borít.

Tudtam, hogy vagy, hogy létezel. Édesapád sokat mesélt rólad, az ő szeme fényéről, hercegnőjéről. Tudtam és megértettem, te vagy élete nagy szerelme, aki ha csak ránéz, teljesen elolvad. Tudtam, hogy a kedvenc színed a lila, rajongsz a Barbiért, odáig vagy a madártejért, ám azt csak csendesen, mellékesen tette hozzá, hogy picit nehéz a természeted, hogy izgága vagy és szétszórt, hogy a hétvégi apukád enyhén elkényeztetett, de mindezt azért, mert elvált szülők gyermeke vagy, nehéz az életed.

Úgy éreztem, el tudom fogadni, hogy vagy, hogy része vagy az életünknek, hogy létezésed néhány dolgot felülír; hogy nem lesz könnyű, de őszintén azt hittem, menni fog, hogy tudlak majd szeretni, ölelni – ám már az első találkozásunk mindent várakozásomat felülmúlta.

Gyilkos tekintettel néztél rám, már az első puszinál éreztetted velem, mennyire gyűlölsz. Édesapád nyakában lógtál, és miközben őt ölelted, a tekintetemet kémlelted, mintha látni szeretted volna, hogy rosszul esik-e ez nekem. Az első találkozásunk nagyon összezavart, bemagyaráztam magamnak, hogy a megérzésem rossz, elhessegettem a baljós gondolatokat, és elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy kettőnk viszonya jó legyen.

Bevallom, hozzád hasonló gyerekkel még soha nem találkoztam. Soha nem láttam még olyat, hogy egy 9 éves hogyan csavarja ujjai köré az apukáját, gyermeki aggyal hogyan manipulál, hogyan színleli a mindenek feletti szeretetet, hogyan veszi le lábáról az apukáját, aki azzal kompenzálja lánya súlyos sorsát, hogy mindent megvesz neki.

Az évek során nem sikerült megértened, hogy a saját ágyadban kell aludnod, és nem közöttünk. Nem értetted meg, hogy fél 9-kor alvás van, és nem 11-kor. Nem sikerült elfogadnod azt, hogy édesapád és én szeretnék kicsit kettesben lenni. Trehány vagy, nem ismered a rendet, ami kihullik a kezedből, az ott is marad, és semmivel nem lehet rávenni téged, hogy rendet rakj magad után.
Minden húzásod közül azonban az a legrosszabb, hogy semmibe veszel. Nem fogadsz szót. Levegőnek nézel. És míg a szememben nyájas vagy, a hátam mögött árulkodsz, valótlan dolgokat állítasz rólam. Egyszer még azt is bemesélted édesapádnak, hogy megütöttelek, és fésülés közben direkt megcibáltam a hajad. Szerencsémre édesapád tudja, milyen ember vagyok, nem hitt neked, kérdőre vont, miért hazudsz, de te csak pislogtál rá könnyben úszó kék szemeiddel, és az eset máris elfelejtetett.

Gyakran néztelek, sokat gondolkodtam rólad, és még többet próbálkoztam, hogy közel kerüljek hozzád, hogy picit megszelídítselek, hogy rendre és illemre neveljelek – de két év minden próbálkozása kudarcot vallott. Hiába olvastam tucatszámra a gyermekpszichológiai cikkeket, hiába vettem meg minden létező könyvet, hiába jeleztem sok milliószor édesapádnak, hogy nagy a baj, én, a betolakodó, túl kevés voltam ahhoz, hogy megváltoztassam ezt a kibírhatatlan állapotot.

Akkor sem történt semmi, amikor elhagyta a szádat, hogy: „Nem érdekel, ha koszos lesz a nadrágom. Apa úgyis vesz nekem újat. Apu mindent megvesz nekem, ha könyörgök neki!” Pechedre édesapád meghallott téged, csalódott volt és megértette, itt valami nem stimmel, de túl fáradt és kimerült volt ahhoz, hogy bármit lépjen. Ez az eset is a feledés homályába merült.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű neked, hogy édesanyád nincs jól, hogy hisztérikus, aki nem nagyon akart téged, aki lepasszol valakihez, amikor csak lehet, aki borzalmas mintát mutat, aki 45 évesen attól szenved, hogy magára maradt veled – veled, aki elviselhetetlen vagy, aki csak nyafogni tudsz és toporzékolni, aki folyamatos szórakoztatást igényelsz, aki akkor vagy jól, ha te állsz a figyelem középpontjában.

Amikor rólad gondolkodom, mindig egy olyan film jut eszembe, amiben a főszereplő egy hozzád hasonló kislány, akinek már 9 évesen ijesztően okos, manipulatív és gonosz a tekintete, aki marionett bábuként mozgatja a környezetét. Na jó, ez picit túlzás, de néha lefagyok attól, hogy milyen gonosz tudsz lenni.

Tudom, nem tehetsz arról, hogy ilyen lettél.
Tudom, sürgősen segítségre szorulsz.
Tudom, nem találod magad abban a kusza rendszerben, ahol apu mellé egy új nő, anya mellé pedig egy idegen férfi parkolt be.
Tudom, hogy csakis a körülötted élő felnőttek alakítottak olyanná, amilyen most vagy.

Az eszemmel mindent tudok, mégis tehetetlen vagyok, édesapáddal való szerelmünket kikezdted, sőt tudom, hogy nem is olyan sokára leveszem a szekrény tetejéről a bőröndömet és kilépek az életetekből.

Még halogatok, nem bírom feladni a próbálkozást, de előbb-utóbb megadom magam, és be kell látnom, többet nem tehetek.

Hogy miért írom ezt a levelet? Egy olyan levelet, amit te meg sem érthetsz.

Azért, hogy mások is tanuljanak belőle. Hogy egy párkapcsolatért úgy is tenni kell, hogy a problémás gyermeknek segítő kezet nyújtunk, szakemberhez visszük, és mindent elkövetünk azért, hogy a lelke meggyógyuljon, kezelhető, egészséges ember váljék belőle, aki nemcsak a kortársai közé tud beilleszkedni, de a családjába is.

A szívem mélyén azt is remélem, ha már nagy leszel, eljutnak hozzád ezek a sorok, hogy tanulni fogsz belőlük, hogy a te életedet ne rúgja fel egy elvadult kislány.

Eszter

Forrás: www.nlcafe.hu

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.