Ijesztőek az áthallások – Spiró György: Kőbéka

Megjelent Spiró György legújabb regénye, amely a Kőbéka címet viseli. A címválasztás során felmerültek triviálisabb ötletek is, mint például Kálmánka, aki a könyv főszereplője, vagy Záp, a település, ahová a főhős születik, ahhoz azonban, hogy a végső választásra magyarázatot kapjunk, majdnem a könyv egészét el kell olvasnunk. A kőbéka összefoglalja azt, hogy Kálmánka a több mint kétszáz oldal során bejárja a világ számos pontját, valamint Magyarország korszakait, és azt az egyszerűséget és egyben érthetetlenséget, amire a regény során számíthatunk.

Kálmánka kisszerű, átlagos figura, életútja mégis rendkívül sűrű és összetett. Minden megtörténik vele, amit elképzelni sem tudunk, a felének pedig ráadásul tudatában sincs a történtek alatt. Végtelen egyszerűsége ellenére, vagy éppen azért, roppant szerethetőre sikeredett, megformálásában pedig abszolút zseniális, ahogy élethelyzeteit kezeli. Kálmánka testesíti meg azt a szovjet embertípust, aki közönyösségéről és hiszékenységéről ismerszik meg, és a rendszerváltás óta Magyarországon is honos. Ezen a karakteren át szemlélteti Spiró az aktuálpolitika legsúlyosabb pontjait, a kiváltságosok körforgását, és a tipikus magyar ember gondolkodásmódját. Groteszk humorral fűszerezi az amúgy is abszurd cselekményt, kissé parodisztikusan, iróniával tárja elénk a politika szempontjából fontosnak vélt korszakokat. Tömörségéből adódóan ugyan hiába, de néhol reménykedtem, hogy itt a Sátántangó filmváltozatához hasonlóan kötelező szünetek lesznek beszúrva, amiket ha nem tart be az ember, besokall, úgyhogy jobban jár, ha félreteszi kicsit a regényt. Mindezt indokolja, hogy egyáltalán nincs hígítva, nincsenek üresjáratok, ami a minőségén javít, viszont minden pillanatban a koncentráció magasfokát igényli. Nagyon végletes, és igyekszik szereplőit a társadalom legkülönbözőbb pontjairól összegyűjteni.
Szórakoztató látni a primitivitás ezen formáját, egyfajta megkönnyebbülés az egészet kívülről szemlélni, közben viszont elgondolkodtat, mennyire jogos vajon ez a megkönnyebbülés részünkről. Apátia, rablással szerezhető vagyon, látszatdemokrácia, és teljes elbutulás jellemzi, ami igazán érdekfeszítő, ijesztőek azonban az áthallások azzal a világgal, amiben mindezekről olvasunk épp.

Szauer Lilla

Kiadó: MAGVETŐ KFT.
Oldalak száma: 248
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 326 gr
ISBN: 9789631435191
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2017
Árukód: 2710032 / 1171361

Related Posts

Hogy a szemünk se rebben – Totth Benedek: Az utolsó utáni háború

Körülvesz bennünket a háború. Szerencsések vagyunk, mert a legtöbbünket nem testközelből, csupán a média különféle csatornáin át, valamint az oktatás, az irodalom színterein, mégis rengeteget…

Könyvajánló – Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

A világhírű orosz író új regénye október 20-án jelent meg. A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet,…

Könyvajánló: Potozky László – Éles

  Első ránézésre kortárs verseskötet, kezdő fejezeteit tekintve szoftpornó, egy egész éjszakát átolvasva viszont durva társadalomkritika. A Móricz-ösztöndíjas író 236 oldalnyi kelet-közép-európai társadalmi korrajzzal rukkolt…

Könyvajánló: Grecsó Krisztián: Vera – Fele sem mese

Két évet kellett várni Grecsó Krisztián új könyvére, s öt évet arra , hogy újra regénnyel jelentkezzen a József Attila – díjas költő. A Magvetőnél…