Most sem okozott csalódást – Lezárult a 4. Magyar Filmhét letöltés Full view

Most sem okozott csalódást – Lezárult a 4. Magyar Filmhét

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Idén az eseménynek a Corvin Mozi adott otthont, ami, bár újdonság volt, sokkal hangulatosabbá varázsolta ezt a pár napot. Szerencsére az érdeklődők száma igen magas volt, sok film futott teltházzal, és valóban a 2017-es év legjava került be a repertoárba.


A remek szervezés, és maga a lehetőség, hogy egy mozijegy árának töredékéért láthatunk elképesztő, ismert és kevésbé ismert alkotásokat, már önmagában megéri, de a Filmhét fő célja, hogy díjazza is az egyes kategóriákban jelölt filmeket. Olyan nagyjátékfilmeket tekinthettünk meg, mint a Testről és Lélekről, a Kincsem, vagy a Budapest Noir, és olyan kisfilmeket, amikhez máskülönben nehezen férhetnénk hozzá. 5 kategóriában 131 film versenyzett, valamint a nézők további 19 versenyen kívüli alkotást is megnézhettek. A Magyar Filmakadémia vasárnap este nyilvánosságra hozta a titkos szavazás végeredményét, hogy a 23 kategóriában melyik 5 alkotást, és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. Az ünnepélyes díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg, ahol kiderül majd, hogy kik kapnak idén Magyar Filmdíjat.
A seregszemlére az alkotók a 2017-ben Magyarországon mozi forgalmazásba került, televízióban sugárzott, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették. Az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyezek a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjért. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás, az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kaptak jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az Egy nő fogságban, az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az ULTRA és a Visszahúz a múlt – Ember Judit portréja kapták a legtöbb szavazatot.

A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek vannak a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója – 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek és a WireLess kapta a legtöbb szavazatot. Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában – rendező, női, férfi főszereplő, női, férfi mellékszereplő, operatőr, forgatókönyv (játékfilmek és tévéfilmek esetében egyaránt), vágó, zeneszerző, díszlet/látvány/jelmeztervező, smink-, fodrász-, maszkmester és hangmester – adnak majd ki díjakat.
Személyes kedvenceink az SZFE rövidfilmjei, valamint az animációs blokkok voltak, melyekben mind a kisgyermekek, mind a felnőttek találhattak valódi gyöngyszemeket. Reméljük, az évek során egyre nagyobb visszhangot kap majd ez az igen értékes fesztivál, és a szervezők majd tudnak arra is koncentrálni, hogy az itt élő külföldiekhez, valamint a turistákhoz is el tudják juttatni magyar filmipar legkiemelkedőbb filmjeit.

Szauer Lilla

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.