BARTIS ATTILA: A SZIGETEKEN bartis-1255×615 Full view

BARTIS ATTILA: A SZIGETEKEN

Az idén ötvenéves Bartis Attila eddigi legnagyobb fotókiállítása az elmúlt években készített felvételeit mutatja be, az alkotó második otthonául választott Indonéziában készült sorozatokat állítva a tárlat középpontjába. A majd’ száz fekete-fehér nagyítás a galéria két szintjén nem egy távoli táj felfedezésével kecsegtet, hanem ellenkezőleg, a szerző fotográfiával kapcsolatos elképzeléseit mutatja meg a képek egyéni kompozíciós rendje és témaválasztása révén.

Bartis regényei (A nyugalom, A vége) Amerikától Kínáig nemzetközi hírnevet hoztak számára, de írói tevékenysége mellett pályáját végig kísérte a fotográfia is. Bár fényképezést tanult, megélhetésként nem ezt a szakmát választotta, annak ellenére, hogy korai portréi a kilencvenes évek elején már felkeltették a kritikusok figyelmét. Az utóbbi harminc évben az írás, azaz a gondolat rögzítése, és a kép, vagyis a látható pillanat megörökítése párhuzamosan, egymást kiegészítve kötötték le művészi figyelmét. A képek által kiváltott asszociációk, a sorozatok szerkesztésének elvei felismerhetők prózájában is. Nem véletlen, hogy regényeiben és drámáiban is többször feltűnik a fotográfus alakja, hősei kamerát vesznek kezükbe, és osztják meg az olvasóval a felvételek készítésének gondolati indítékait és dilemmáit.

Bartis most bemutatott felvételei mind fekete-fehérek, és a kép, mint műtárgy elkészültét is a legnagyobb odaadás övezi a munkája során. Ragaszkodásának oka e mesterség műves eszközeihez és anyagaihoz a tisztelet, ami egyaránt vonatkozik a fénykép elkészítésére szánt időre és kép készítése pillanatának kitüntetett voltára. Nem dokumentarista fotós, képeivel nem az időt, a hely és a pillanat hangulatát kívánja visszaadni a nézőnek, hanem műalkotásokat hoz létre, amelyek alkotóelemei a valóság éppen a felvétel pillanatában elé táruló részletei. E véletlenszerű összefüggések megragadásában nagy szerepet játszik a fekete-fehér nyersanyag, hiszen a színek elvétele a látványból hozzásegít ahhoz, hogy a világnak olyan viszonyai táruljanak fel munkáin, amelyek csak a szürkeskála absztrakciós ereje révén válnak láthatóvá.

Ha azt vizsgáljuk, hogy az írói képzelet, vagy egy képi kompozíció ötlete hogyan határozza meg az elkészült művet, akkor az erre adható választ a művész az önmaga kettősségében éli meg. Íróként történeteket, ok-okozati láncokat vet papírra, hogy azok újabb gondolatokat szüljenek az olvasóban, de fotográfusként ez épp fordítva van: kamerájával történetek helyett helyzeteket, formákat, motívumokat keres, de képeinek hatása számára is újszerű, sokszor nem várt összefüggéseket tár fel, mintha a valóság egy öntörvényűen működő mechanizmus volna. Míg az írás folyamata során nem tud szerepet kapni a meglepetés, addig a fotográfus számára a kép kiváltotta képzettársítás vagy feszültség nem várt összefüggéseket tartogat.

Bartis most bemutatott munkáinak nagy része bár Távol-Keleten készült, nehéz lenne beazonosítani a képek keletkezési helyét és idejét. A kiállítást egy rá jellemző, egyéni dramaturgiával és dinamikával rendezi meg, amiben nagy szerepet kap a két különböző méretválasztás (66 x 99 cm és 24 x 36 cm), valamint a felvételek párosítása is. A műveket, mint oldalpárokat mutatja be, asszociációra, képi ellentétekre vagy épp hasonlóságokra épít, amiben néhol szerepet kapnak korábbi, Európában készült felvételek is. Az így bemutatott anyag a műtárgy egyediségét az örökös összehasonlíthatósággal és párosítással elmozdítja abból a pozícióból, ami a fényképet a valóság és az idő kiemelt megörökítésévé tenné. A pillanatok variációkban, de ismétlődhetnek, egy kompozíció máshol és máskor felidézhető, így a fotográfia is átértelmezhető, képalkotó eljárássá válik. A kicsi és a nagy kép, mely közelről és távolabbról szemlélhető, a néző kiállítótermi mozgására hat, és azt sugallja, hogy a világ hol megfejtésre váró titok, hol pedig feltárul, megmutatja magát, hogy leleplezze az összefüggéseiben rejlő ismeretlent.

Bartis Attila kiállítása egy különleges felfedezést ígér, ami a fénykép készítésének műfaji nyitottságát és irodalmi aspektusát ismerteti meg a nézővel. Készítője személyén, kettős pozícióján keresztül bepillantást enged egy munkamódszerbe és egy fotográfiáról alkotott felfogásmódba, ami azt igazolja, hogy a kép egyszerre a valóság időből kiragadott része, és egyszerre egy eseményfolyam megszakított állapota, egy elbeszélés mondata, ami e dualitásában képes csak visszaadni világunk összetettségét és sokoldalúságát. (Petrányi Zsolt)

A kiállítás kurátora: Petrányi Zsolt művészettörténész

Bartis Attila: A szigeteken

(Könyvajánló)

Bartis Attila első, klasszikus, nagy méretű fotóalbumát jelenteti meg márciusban a Magvető Kiadó. A fényképekből március elsején nyílik kiállítás a Mai Manó Házban.

A könyvben szereplő fotók 2014 és 2017 között készültek Jáván, Yogyakarta környékén. Bartis azonban nem egy távoli, egzotikus világgal akar megismertetni, nem dokumentálni akarja az ott töltött napokat, „hanem a változó környezet adta inspiráció hatására olyan felvételeket készít, amelyek tárgyukat tekintve készülhettek volna a világ más pontjain is. A felvételekkel nem történésekről informál, hanem a valóságról való személyes érzéseit közvetíti” – magyarázza a képeket Petrányi Zsolt művészettörténész.

„Bartis Attila jávai képei a kívülálló szemlélő megfigyelőállásából pillantanak az élet örökös forgószínpadára” – írja Katharina Narbutovič, irodalmár, kritikus a képekhez írt rövid esszéjében, és ennek a felülről való szemlélődésnek köszönhetően a helyére kerül az ember: „kicsi hangya, magányos és elenyésző méretű az égbolthoz és a hatalmas felhőtornyokhoz képest, kiszolgáltatottja a sorsnak.”

Kemény István költő szerint a képeken felismerhető „ugyanaz az összetéveszthetetlen, kísérteties-hidegleléses világlátás, mint Bartis prózájában […], mindaz megtalálható rajtuk, amiből Bartis világa épül. Az ösztönösség. A természetesség és valószerűtlenség. Az érzékiség. A személyesség. A pontosság. Ezek tökéletes aránya. A kegyetlen művészi erő.”

„Adott egy, az éppen uralkodó ideológiáktól a lehető legjobban elhatárolódó, makacs személyiség. Eredetét, múltját, szokásait a modorosságig következetesen őrző ember. Az egészet keverjük össze a képrögzítés, az emlékek szavaktól független konzerválása (különösen a fotózás) iránti rajongással, az ehhez kapcsolódó mérhetetlen műgonddal, a részletekre való odafigyeléssel. Mindezt öntsük le univerzáliákban gondolkodó, holisztikus szemlélettel, a világot megérteni akaró, olthatatlan kíváncsisággal, az ehhez szükséges, az élet minden területére kiterjedő nyitottsággal.” – Szűcs Attila festőművész szerint ezek összességéből születnek Bartis Attila fényképei.

Bartis Attila A szigeteken című, magyar és angol nyelvű fotóalbumát a Magvető adta ki. A fényképekhez Katharina Narbutovič, Petrányi Zsolt és Szűcs Attila írt értelmező szövegeket. A könyv megjelenésével egy időben nyílik a fényképekből rendezett kiállítás a Mai Manó Házban. A kiállítás március 1. és május 13. között tekinthető meg.

Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalszám: 288 oldal
Méret: 240 mm x 302 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631436501

Bővebb információ:

Bartis Attila életrajz: http://maimano.hu/bartis-attila-eletrajz/
Bartis Attila: A szigeteken – könyvajánló: http://maimano.hu/konyvajanlo/bartis-attila-szigeteken/

Bartis Attila fotók: http://maimano.hu/kiallitasok/bartis-attila-szigeteken/
A fotókat csak a megadott képaláírásokkal lehet publikálni.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
1065 Budapest, Nagymező u. 20.
Telefon: +36 30 505 0455

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.