Könyvajánló – Jodi Picoult: Második látásra

Kedvenc kortárs szerzőm tizedik regénye kapott magyar fordítást Novák Petrának és kiadást az Athenaeum kiadónak köszönhetően. Picoult ebben a regényében is megjelenik a természetfeletti téma, konkrétan ez a mű egyik alappillére. Az egyik főszereplő, Ross szellemek kutatásával foglalkozik, de ő nem csak a show-t akarja az embereknek gyártani, hanem bizonyságot akar nyerni arról, hogy a halállal valóban véget ér-e az élet, vagy sem. Az élete legtragikusabb pillanata volt, amikor elveszítette a menyasszonyát egy balesetben. Ráadásul önmagát okolja, mert egy másik ember segítségére sietett, s eközben a lány meghalt. Azóta többször próbált öngyilkos lenni, ám az égiek nem engedték. Ross lelke azonban csak börtönbe zárt rab, számára az élet csak szenvedés. A kilátástalannak tetsző mindennapokban azonban egyszer csak felbukkan egy különös lány, aki szintén súlyos titkot hordoz magában, és amit csakis Ross képes megérteni, amikor lassan megismerik egymás múltját. Ahogy haladunk az olvasással, megismerjük a férfi testvérét és annak fiát, aki egy ritka betegségben szenved, ami miatt nem érheti napfény, az ugyanis igen hamar a halálát okozná.
Egy másik szálon, egy öreg indián történetét ismerhetjük meg, aki a jelenben minden követ igyekszik megmozgatni azért, hogy az ősi abenaki indiántemető helyén ne építsenek bevásárlóközpontot, és akit a múltban szinte emberszámba sem vettek, hiába, hogy nem ártott senkinek. Ráadásul egy olyan korban és helyen élt, ahol az eugenika a mindennapok része volt. A projekt alaptézise az volt, hogy az emberiséget jobb minőségűvé tegyék azáltal, hogy a feltételezhetően kevésbé értékes alanyok születését megakadályozzák, azaz egy bizonyos szint alatt kényszersterilizálást hajtsanak végre az érintetteken. Igen, egy bizonyos H. Adolf is ezt az utat igyekezett járni nem sokkal később…
Sok Picoult-könyv után a regény felépítése már-már megszokottnak mondható. Több szálon, több idősíkon fut a cselekmény. Számos szereplő jelenik meg az oldalakon, ám mindvégig követhető, illetve a történet előrehaladtával egyre inkább kikristályosodik és a helyére kerül minden részlet.
Jómagam nem hiszek a természetfelettiben, de sosem ítéltem el azokat, akik igen. Sőt, mindig is azt mondtam, hogy könnyen lehet, hogy nekik van igazuk, ám amíg nem tapasztalom, addig bennem ez nem fog változni. Picoult azonban nem is akar téríteni, csupán olyan erőteljesen ír, hogy ismét kénytelen voltam elgondolkodni olvasás közben, ezúttal a szellemvilágról. Másrészt sikerült olyan szépen szőnie a szerelmi szálat, hogy az nem giccses, hanem inkább valami éteri és megfoghatatlan lett a végeredmény. A mű végére érve rá kellett döbbennem, hogy a címválasztás talán még sosem volt jobb egy könyv esetében, mint itt. De azt a kedves olvasó döntse majd el saját maga, ha elolvasta a regényt.
Ezúttal nincs tárgyalóterem, de hiányérzetem sincs miatta. Picoult ezúttal sem tudott hibázni. Talán komolyabb odafigyelést igényel ez a műve, mint néhány másik, és talán a számomra szinte tökéletes Apró csodák szintjétől egy leheletnyivel elmarad, de még így is bőven-bőven kiemelkedik a nagy átlagból. Köszönhetően annak, hogy a szerző annyira emberi, annyira érzékeny, és közben hihetetlenül olvasmányos stílusban ír, ahogy azt tőle már megszokhattuk.
Ha még sosem olvasott Picoult-tól semmit, ezzel a történettel bátran kezdheti bárki szerintem. Bennem pedig itt a várakozás a hamarosan megjelenő új kötete miatt.
A könyvért köszönet az Athenaeum kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Novák Petra
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2020
Terjedelem: 462 oldal