ANYA-LÍZIS 21.: És látá vala, hogy úgysem lehet övé az utolsó szó….

avagy diskurzusok egy 29 hónapossal…

Ő: – Ana. Kisvizet kéjek.
Én: – (fuvolázva) Ó, persze, édesem, tessék.
Ő: – Nem, szörpit kéjek.
Én: – (békegalamb tónusban) Most mondtad, hogy kisvizet kérsz.
Ő: – Bubojékos vizet kéjek.
Én: (leheletnyi sóhajjal) – Tessék, angyalom, itt a kisvized, igyál.
Ő: (rámered a pohárra) – Pöttyös bögjébe kéjek.
Én: (enyhe rezignáltsággal átöntöm a vizet a bögréjébe) – Na, meg is van. Igyál szépen.
Ő: (rémered a bögrére) – Még kisvizet kéjek.
Én: (a maximális kedvességgel) – Tök tele van a bögréd kisvízzel, légyszi igyál már.
Ő: (miként a Macska a Shrekben) – Kisvizet…
Én: (pillanatra lehunyom a szemem, hátha eltűnik, mire kinyitom) – Ez kisvíz. Ez bögre. Igyál.
Ő: – Szörpit kéjek. Inkább.
Én: (mégsem szidhatom az anyját, mivel én vagyok) – Szörpit. Tessék. (fekete medvecukor hangon) Itt a rohadt szörpöd.
Ő: (rémered a bögrére) – Pohájban kéjek.
Én: (számolás tízig) – Oké, pohárba. Tessék, át is öntöttem, ihatsz.
Ő: (rámered a pohárra) – Még szöjpit bele kéjek. Még.
Én: (sokat sejtetően lóbálom a szörpös üveget) – Nnna. Hát mennyi szörp kéne még bele, hm? Hát száz százalékos töménységű szörpöt iszol, mit akarsz még?
Ő: (miként Desdemona Othello markában) – Csoki van?
Én: (százig számol) – Nincs. Csoki, az nincs. Van: víz. És van: szörp. Kértél szörpöt. Akkor tessék, igyál, jó?
Ő: (felütésnyit töpreng) : És süti?
Én: (elkezdi felidézni sekélyes földrajzi ismereteit, miszerint hova, melyik, Isten háta mögötti lakatlan szigetre is száműzték a rabszolgákat?…)
Ő: (fuvolázva) : De tojta is lehet, Ana. Vagy kekszi.
Én: (…de jó lesz nekem a lomos kamra is, elüldögélek ott majd a szánkón, meg a karácsonyfatalpon…)

Kocsis Noémi