Most akkor mi is van a Mc.Dodaldsos csirkével?

Talán kiderül, mit is eszünk a Mc.Donaldsban…A Magyarországon működő McDonald’s tagadja, hogy megtévesztette volna a fogyasztókat, ezért a versenytanács szerdai határozatának bírósági felülvizsgálatát kéri.

images
A gyorsétterem-hálózatra szerdán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 15 millió forintos bírságot szabott ki. A versenyhatóság megítélése szerint ugyanis a McDonald’s egyes termékei népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat. Az átlagos fogyasztó számára a GVH szerint nem derülhetett ki, hogy a grillként, illetve grillezettként megjelölt csirkét, illetve csirkehúst tartalmazó termékeket, ezek panírozott változatait, valamint a csirkemell csíkok elnevezésű termékek alapanyagai nem pusztán csirkehúst hanem például darált bőrt tartalmaznak.
A gyorsétterem-hálózat szerdai közleménye szerint a McDonald’s a versenyhivatali eljárás során bebizonyította, hogy minden tekintetben az érvényes szabályozásnak megfelelően járt el. Ez azt jelenti: valamennyi idevonatkozó belföldi és uniós jogszabályt betartva hirdette és értékesítette termékeit.
A McDonald’s továbbá azonnali helyreigazítási kérelemmel fordul a GVH-hoz, ugyanis a versenyhivatal a cég véleménye szerint tévesen tette közzé, hogy a panírozott, és a csirkemell csíkok nevű termékek darált csirkebőrt tartalmaznának. Ezek a termékek egyáltalán nem tartalmaznak csirkebőrt, és ilyen értelmű megállapítás a GVH saját határozatában sem szerepel – állapítja meg a közlemény.
A grillezett csirkehúsos termék tartalmaz csirkebőrt, az anatómiai aránynál kisebb mértékben. A bőr hozzáadására ennél a terméknél azért van szükség, hogy a hús élvezeti értéke megmaradjon, ne váljon szárazzá a grillezést követően – jelzik a tájékoztatásban.

Forrás: propeller.hu

Related Posts

Új zöldcsillagos étterem a MICHELIN Guide 2023-as magyar kiadásában

• Megjelent a MICHELIN Guide Hungary 2023-as kiadása, amely kiemeli a legjobb éttermeket az országban. • A kiadvány 75 éttermet mutat be, egy olyan konyhát…

Indul a grillszezon– így készíts egészséges grillételeket Séf ad tippeket és receptötleteket a grillezéshez

A jó idő beköszöntével hivatalosan kezdetét vette a grillszezon. A szabadtéri sütögetés tökéletes hétvégi program a barátok vagy a család összehozására. Sőt, még az alakunknak…

Könnyed hangulat és könnyű falatok az év leglazább jelmezes buliján

Itt a farsang, áll a bál, és az év legjobb jelmezes házibuliját vendégváróként sem akarjuk végig főzőcskézéssel tölteni: gyors, egyszerű receptekre van szükség, amelyeket könnyű…

Pulykahússal könnyebb az életmódváltás

Az újév után néhány héttel még kitartanak a fogadalmak, és sokan igyekeznek egészségesebb életmódot folytatni idén. Az egyik legfontosabb változás általában a táplálkozás: cukros, lisztes,…