Jó operát írni minden bizonnyal nem könnyű. Egy jól megírt operát jól előadni szintén nem egyszerű feladat. Tegyük fel, hogy a sikeres előadáshoz megvannak a fizikai feltételek: megfelelő akusztikájú koncertterem, csodálatos díszlet, fantasztikus ruhák, miegyéb…
Ezeken a dolgokon kívül azonban a zenészek részéről is igen komoly felkészültségre és gyakorlásra van szükség, valamint remek énekesekre, illetve egy olyan karmesterre, aki képes mindezeket összefogni és irányítani, hogy az előadás után a közönség elégedetten távozzon. És hogy ezeket miért mondom? Mert úgy érzem, hogy Vivien Shotwell még nem elég jó karmester, túl nagy fába vágta a fejszéjét. A regény maga nagyon olvasmányos stílusban íródott, de végig az volt az érzésem, hogy a szerző megelégszik a könnyed szórakoztatással, miközben a történetben bőven több van ennél. Már a főszereplő Anna karaktere is kétdimenziós maradt. És hiába a nagy szerelmek, az erőszakos férj, II. József alakjának emberközelivé tétele, vagy Anna karrierjének részletgazdag leírása – a történetnek még sincs mélysége. Az egész regény olyan, mint egy romantikus lelkületű bakfis leányka álomvilága.
Talán még Mozart alakját sikerült a legszínesebbé tennie az írónőnek. Ő az, aki tényleg eleven a regényben.
Nekem, aki az operák világában kevéssé vagyok jártas, kicsit sok volt a zenei szakkifejezés, de ezt nem rónám fel a könyv hibájának, hiszen a téma miatt eleve elkerülhetetlen, hogy olykor a muzsika nyelve is megszólaljon.
Azt azonban fájlalom, hogy nemegyszer kínosan romantikus akart lenni a szerző. Gyakran használt olyan költői képeket, amik talán még a fent említett bakfisok fejében sem fordulnának meg. A legnagyobb baj ezekkel a részekkel az, hogy kizökkentik az olvasót, aki inkább a kor nagy alakjairól szeretett volna többet megtudni.
Alapvetően a regény első néhány fejezetének sebességét sem értem, hiszen amikor megismerjük Annát, még csak egy tizenegy esztendős lányka, aki gyönyörű hangot kapott a sorstól. Néhány résszel később (ami kb. 20-25 oldalt tesz ki) pedig már egy tizennyolc éves énekesnő áll előttünk, akinek az a legnagyobb problémája, hogy beleszeretett a férfibe, akivel együtt szerepelnek egy operában. Egyszerűen nincs íve a történetnek, ami azért bánt, mert szinte látom magam előtt a pár évvel idősebb szerzőt, aki játszi könnyedséggel írná meg ezt a regényt sokkal jobban, mert a sorok között igenis ott van a jó író ígérete. Ez azonban még csak az előadás előtti próba volt.
Viszont dicséret illeti a kiadót a gyönyörű kivitelezésért, és azért, mert bebizonyították, hogy létezik olvasásálló aranyozás.
Dobos Attila
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2014
Fordította: Kovács Krisztina
Terjedelem: 335 oldal
Related Posts
Oké, kezdem azzal, hogy először 1997-ben láttam a zenekart egy kicsinyke klubban, ami a jól csengő Patkánylyuk névre hallgatott. Értelemszerűen nem voltunk több százan a…
Október 18-án este egy különleges, varázslatos program részesei lehettek azok, akik az Olvasás Éjszakáján az Athenaeum Kiadó programjait választották a Hátsó Kapuban.
„A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom.” Donáth Mirjamot felvették New York legjobb egyetemére, azután évekig a…
Annyira vártam ezt a könyvet, hogy elhoztam a Kiadóból, talán még a vásárolt mirelit cuccokat kipakoltam, aztán jött a kanapé, és Kardos Margit beszippantott. Övé…