Nincs az a keresés a Youtube-on, ami ne Majka új dalát dobná ki. Ahhoz képest, hogy a rap, mint műfaj Magyarországon nem ugyanaz az életérzés, ami az USA-ban, ez meglepő, és feltehetően nem csak a fülbemászó dallama miatt van így. Azt gondolom, mélyebb szociológiai vonatkozási is vannak.
A rap története
A rap, mint a grafiti és a break tánc, az Egyesült Államokból, azon belül is Los Angeles sötét utcáiból származik. A műfaj az 1960-as évek végén jelent meg. Ez a zenei stílus először a feketék körében terjedt el. A műfaj ma is a feketéké Amerikában, de vannak más fehér feltörekvő tehetségek is, mint például Eminem, akinek évek óta töretlen a népszerűsége. Amerikában pillanatok alatt vált népszerűvé ez a műfaj, s ennek egyik legfőbb oka volt az, hogy a dalszövegek a való világról szóltak, hip-hop ritmusok mellett.
A rap előzményei közt sok minden fellelhető. A legrégebbi talán a jazz, azon belül is a virtuóz halandzsa – ének – beszéd, az ún. scat. Már az is nagy virtuozitást igényelt. Aztán ott a fekete zene, főként a funky, és James Brown, akiről az a hír járja, hogy talán a legtöbb hangot az ő számaiból lopták ki a poptörténelemben. Valamint ő az egyik úttörője a fekete öntudat zenei megjelenítésének is: „I’m black, and I’m proud” azaz „fekete vagyok és büszke”. Az igaz fekete rapnek ez lehetne talán a jelmondata is: megénekelni a gettók szegénységét, a bűnözést, a kábítószereket és a nélkülözést.
A magyar rap
Magyarországra az 1990-es évek elején jött be a hiphop, s bármennyire is hihetetlen, Fenyő Miklós dalaiban jelentek meg először a hiphop jellemzői. Aztán sorra alakultak a csapatok: Geszti és a Rapülök, vagy a Hip-hop boyz. Később jött a mai napig népszerű Animal Cannibal, Ganxta Zolee és a Kartel, Dopeman, Sub Bass Monster, és Majka.
Valami azonban hiányzott eddig a magyar rapből: az életérzés. Az, ami az USA-ban naggyá tette, a nyomorúság megéneklése fekete hangon.
A Majka-jelenség
Majka 15 perces sztárnak érkezett Ózdról, valóság show – tölteléknek, és mindenki azt hitte, az is marad. Meglepő módon évről évre derültek ki újabb és újabb tálentumai. Bebizonyosodott, hogy érdekes műsorvezető, ezt a kereskedelmi csatornákon és rádióban is bizonyította. Halomra nyert pókerversenyeket és közben rappelt Dopemannel, Tysonnal, és elvitte a Bravo Otto és a Viva Comet díjait. Játszott a Szőke kóla című magyar filmben is, meglepően jól. Ma már családos ember, gyermeke is született.
Akkorát, mint a Belehalok című dallal, szerintem ebben az országban még kevés dallal ütöttek. Ott van minden stílusú rádió repertoárján, a zenei keresések elsőként ezt dobják ki, a lemez bemutató koncerten a yuppiktól a szakadt egyetemistákig mindenki ott tombolt.
Túl azon, hogy Curtis szövege és a dallam nem felejthető, van benne valami magyar nihil, egy olyan fájdalom, amit mindenki át tud érezni. Ki ezért, ki azért. Internetes portálokon a kilakoltatások, az elszegényedett bankhitelesek portáljain, az ezért-azért elégedetlenek oldalain mindenütt ez a zenei háttér. Ebben a dalban annyi keserűség és fájdalom van, hogy a népszerűsége túllép a zeneileg és szövegében profi mikéntjén: ez rengeteg embernél kivált egy rég keresett életérzést, aha-élményt ad, mindenki hall benne benne egy sort, ami róla szól, ami pont az ő fájdalmát, tehetetlenségét szimbolizálja.
Magyarországot ugye pesszimista népként tartják számon, és sokat élcelődött már több elemző azon is, hogy a magyarok himnuszánál nincs szomorúbb himnusz, és tényleg nagy a kontraszt, mikor megszólal például az amerikai után…
De a himnuszt nem lehet énekelni egy válságban lévő, a rendszerváltás óta értékvesztett, kiábrándult nemzetnek mindenütt. Szerepe és magasztossága miatt nem is alkalmas rá. A „Belehalok” lassan viszont mindenki dala lesz, aki nem találja a helyét, akinek az élet is fáj. Érdekes módon a fájdalmat és kiábrándultságot sok magyar alternatív zenekar megénekli, a rockzene is alkotott nagyokat ezen a téren, ez mégis valahogy más. Ilyen népszerűséget rétegzene nem ért még el Magyarországon.
Az a vicces, hogy ha a szociológusok elkezdenék elemezni a jelenlegi magyar életérzést, tartalmában ugyanerre jutnának, mint a dal, de csak a szakma olvasná el. Így most a könnyűzenének, ezen belül is Majkának jár az elismerés, mert egyetlen dalba sikerült beletennie a kiábrándult, elkeseredett, reményvesztett ember minden fájdalmát.
Borsos-Kőszegi Erika
pszichológus
weboldal
Related Posts
2013. júniusában igazán különleges programban lehet része a jazzkedvelő közönségnek Vácon és Bánkon. A Jazz and gospel – A zene szárnyain 2013. június 29-én egy-egy…
A Sziget fesztivál idei nulladik napján, augusztus 6-án a „Fesztiválköztársaság” átalakul Csodaországgá, melynek közepén, a Nagyszínpadon a Quimby egy ide komponált, egyszeri és megismételhetetlen világot…
Nemzetközi trendekhez igazodva a látványra kíván a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítani idén a Sziget, amely augusztusban több új helyszínnel jelentkezik.
A Wasabi Kht. hazai rockzenekar, melyet Nagy Gábor, a Zanzibár egykori gitárosa alakított 2010-ben. Új videójuk, az „Aranyat ér” most jelent meg a piacon.