A három tavaszi és négy nyári turnus után a hétvégén megkezdődött a Bátor Tábor idei nyolcadik élményterápiás turnusa: a hatvani táborban súlyosan beteg gyerekeknek nyújtanak felejthetetlen, gyógyulást segítő élményeket ingyenesen. Külön öröm, hogy ebben a turnusban fogadták a tábor fennállása óta a 6000. táborozót.
A turnusokban – melyek az év folyamán több mint 1000 gyermek és családtagjaik számára biztosít programokat – daganatos betegség miatt kezelt, illetve cukorbeteg, vérzékeny és ízületi betegséggel élő 7-18 év közötti gyermekek jutnak el.
A tábor során a gyerekek élményterápiás programokon vesznek részt, melyek célja önbizalmuk növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. A gyerekek a tábor során bátorságpróbát tehetnek a magas-kötélpályán, lovagolhatnak, evezhetnek, zenés-táncos programokon, valamint színjátszó foglalkozásokon vehetnek részt. Mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, az egészségi állapotuk és a legszigorúbb biztonsági szempontok szem előtt tartásával.
Related Posts
Az alapítvány önkéntesei és munkatársai 14 éve dolgoznak azért, hogy sorsfordító, életre szóló élményeket nyújtsanak a daganatos és más krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családjaiknak.…
Hetedik alkalommal adták át a hazai egészségügyi szakma egyik legrangosabb elismerésének számító Astellas díjakat.
Van, amit nem lehet elég korán kezdeni! Ezen a hétvégén, november 14. és 16. között rendezik meg a 9. Babamama Expót és a Gyerekvilág Élményhétvégét…
A Reprosys Termékenységi Központ a meddőségi problémák kivizsgálása és kezelése területén kíván egyénre szabott megoldásokat kínálni az arra rászorulóknak, várólista nélkül, a magánellátás keretei között.