ANYA-LÍZIS 3.: Arról, hogy ki a rendes

Íme a sorozat következő része. Kocsis Noémi író, újságíró, és nem mellesleg – anya és feleség. Vicces történetei párkapcsolatról, gyereknevelésről rendszeresen olvashatóak nálunk.

Pár hete posztolta ki valaki azt a plakátot, valami ilyesmi szöveggel: „Az igazi anyukának mocskos konyhapadlói, rendetlen szobái és boldog gyerekei vannak!” (Ha nem éppen pontos, bocs.)

Elolvasva apró, rózsaszín adrenalinbuborékok kezdtek felfelé emelkednia z agyamban. Lám csak, végre nem kell szégyenkezve bujdokolnom és álnéven élnem (a KN csak egy fedőnév, a telefonkönyvből vettem) , hiszen én pont ilyen anyuka vagyok, aki évek óta gerillaharcot folytat a lakás viszonylagos normalitásáért, de az ufók, a káros földsugárzások, vagy legalábbis a családtagok ebben folytatólagosan akadályozzák.

Lelki hintaágyam ringatózása azonban nem sokáig tartott. Az apró rózsaszín adrenalinbuborékokat felzabálta a kétség szuvasfogú rágcsálója, s randa szörcsögéssel mondta, mondta a magáét: -Méghogy rendes anyuka, hát röhögne a vakbelem, ha a törzsfejlődés azon fokán állnék, hogy saját bélrendszerrel rendelkezem…Más dolgozó nőknek miért tud rendes lenni a lakásuk? Más dolgozó nők miért nem esnek ordítva keresztül a padlón szertehagyott gyerekjátékokban? Erre varrjál gombot, te anyaszerűség!

Ezen mélyen elgondolkodtam (a randa szörcsögésű rágcsáló közben csípőre tett manccsal várakozott – ilyen szerve úgy tűnik, volt neki…)
Homloklebenyem mögé a 23 hónapos, ártatlan fürtös legkisebb képe kúszott be, amint éppen felmutatja a kezében tartott aszfaltkrétát: – Saaaarga!!!! – rikkantja, aztán ízléses, közepes pöttyöket helyez el vele a nappali padlóján. Aztán a lepedőn. Finoman ráüvöltök, hogy ezt odakint kéne használni, s lőn: totyog a krétákkal kifelé. Anyuka boldog – hát mégsem volt hiába a sok szó, a belefeccölt nevelési célzat, az odafordulás, satöbbi, satöbbi. Kisgyermek eközben az előszobaszőnyeget egészíti ki érzékeny kacskaringókkal, lila krétát használva…

De egyszer majd megszólal a hiperokos telefonom és három csemetém közli velem, esetleg felugornának a hétvégére, mert nagyon gáz ez az egyetem, egyébként meg a csajuk/pasijuk rém rendetlen, s az apróságok is elviselhetetlenek… Miután leteszem, szám szélén üdvözült mosoly játszik, s gyorsan a szekrénybe rejtem az értékesebb díszpárnákat és Fabergé-tojásokat. A lakást belülről praktikus nejlonnal vonom be és várom a családot. Beesnek az ajtón és rögtön sápítozni kezdenek, eszméletlen vagy anya, hogy lehet ilyen disznóólban élni? Én pedig némán egy táblára mutatok a konyhafalon:
„POCAKBÓL TÁVOZÁS UTÁN REKLAMÁCIÓT NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELFOGADNI!!!”

Kocsis Noémi