Ford Taunus evolúció – tipustörténet

A hatvanas évek a két nagy konszern, a GM és a FORD rivalizálásával telt. A Fordnak előzőleg sok előremutató koncepciót sikerült bevezetnie, mint például a fronthajtást és a soros motorok. A GM ellenben ragaszkodott – elsősorban Amerikában – a régi hagyományos, elöl a V motor- hátul a hajtás koncepcióhoz. Bár kitérőképpen megpróbálkoztak a farmotoros Corvair modellel is. Ford Taunus P5A Taunus megjelenésekor viszont a Ford áttételesen „hátramenetet” kapcsolt.

Ford Taunus evolúció, tipustörténet
Ford Taunus P3 – 1961

Egyrészt visszatért a gyökerekhez (hátsókerék hajtás), másrészt viszont bevezette az régi elavult „V” motorok helyett a modernebb konstrukciónak számító „soros” motorokat. A sorozat csúcsán még mindig megmaradtak a régi, de jól bevált V motorok.(2.0 V6 és 2,3 V6), bár idővel a sorozatban már csak a 2,3 V6 maradt, a 2,0 literes motort is felváltotta egy soros konstrukció.

A GM viszont pont a Ford által elvetett technológiák alkalmazásában látta meg a jövőt. Így mutatták be a GM középkategóriás exkluzív modelljeit, a fronthajtásos Cadillac Eldorado-t és az Oldsmobile Toronado-t. Míg a Ford a költségek minimalizálásával hozta összefüggésbe a váltást, a GM a technológiai fejlődésre hivatkozott.

Ki-ki döntse el, kinek volt igaza. (Nekünk, hátsókerekes Ford tulajoknak szerintem más a véleményünk. Az RWD a legjobb megoldás. – a szerzõ)

1970 Ford Taunus P6 15M Coupe
1970 Ford Taunus P6 15M Coupe

A konszernek szemléletváltásának tehát nagyszerű autók estek áldozatul, így az automobilizmus kiemelt autói körébe lépett a Cardinal/Taunus 12 M , illetve a GM által épített farmotoros Corvair.

De nézzünk szét itt Európában, a Taunus szülőföldjén!

Technikailag a VW képviselte az egyik fajta irányzatot: farmotor, hátsókerék hajtás és léghűtés. A másikat pedig a Fiat és a Renault: orrmotor, vízhűtés és fronthajtás. Az európai Ford a második vonalat erősítette a hatvanas évek végéig, de az egyre erősödő amerikai Ford befolyás megtette hatását és a télen is jól használható, felhasználóbarát fronthajtásos, de a karosszéria vonalait tekintve unalmas modellek után egy hagyományos Taunus jelent meg, a TC-1.

1975 Ford Taunus TC1 1600 sedan
1975 Ford Taunus TC1 1600 sedan

A „negatívumok” ellenére kedvelt autó lett a Taunus az akkori középkategóriában . Hogy miért? A markáns vonalakkal megrajzolt karosszéria, és a kor mércéjével mérve sportos, de főként modernnek ható belső berendezés. Ne feledjük! Akkoriban pont a fürdőkád formákból (kerek vonalak, kerek vonalak hátán) kiábránduló vevők mást kerestek : a kockás, de mégis cizellált „amerikaias” formákat.

Tehát a Taunus pont a telitalálatot hozta meg a Fordnak. Bár az autós újságírók (és télen a felhasználók is) sokszor emlegették negatívumként a hátsókerék hajtást.

Kövi
Taunus.hu

1976 Ford Taunus 1.6L TC2
1976 Ford Taunus 1.6L TC2

Related Posts

XVI. Budapesti Oldtimer Show

június 18-20. -Budapest, Magyar Vasúttörténeti Park A vírushelyzet miatt az áprilisra tervezett rendezvényt a tartalék dátumra kellett áttennünk: június 18-20. Célunk az Oldtimer Show magas…

Újdonságok a 2018-as Oldtimer Show-n!

A 2018-as Oldtimer Show-n ismét új kiállítási anyagot láthatnak a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ezúttal minden eddiginél nemzetközibb lesz a felhozatal! 11 országból fognak Budapestre érkezni…

Bemutatkoztak a rajongott oldtimer autócsodák

Ezrek látogattak el a balatonfüredi Tagore sétányra a pünkösdi hétvégén, hogy a III. Balatonfüred Concours d’Elegance oldtimer autós szépségverseny 56 eredeti, üzemképes, klasszikus autójában gyönyörködjenek.…

Concours d’Elegance autóritkaságok

Idén május 13-15 között rendezik meg a III. Balatonfüred Concours d’Elegance-t, az oldtimer autók szépségversenyét.