Oldtimer autók és motorok a Velodrom Millenáris versenypályán

Három évvel ezelőtt volt az első Velodrom Millenáris rendezvény azon, a szinte teljes feledésbe süllyedt, eredetileg 1896-ban épült kerékpáros versenypályán, ami Budapest szívében, a Népstadion szomszédságában áll. A negyedmérföldes, 416 méteres beton ovális mai formáját 1928-ban kapta, amikor a kerékpáros világbajnokságra alakították át.

Sokáig élénk sportélet folyt itt, de aztán elcsendesedett körülötte a világ, elmaradtak a versenyek, a pályakerékpározás visszafejlődött. A pálya és a kiszolgáló épületek sem kaptak sok törődést, de megkapó patinájával mindenkit rabul ejt ez a fantasztikus létesítmény.

Sok veterános kiállítás van, ahol kordonok mögött, műtárgyként sorakozó járgányokat lehet megcsodálni, de a Velodrom Millenárison ott állhatunk mellettük, hallhatjuk, láthatjuk mozgásban a technikát. Megszólíthatjuk tulajdonosaikat, testközelből élhetjük meg a készülődést, fedezhetjük fel az érdekes műszaki megoldásokat és nem utolsó sorban láthatjuk a régi idők klasszikusait egy meredek betonfalon körözni.

Oldtimer autók és motorok a Velodrom Millenáris oválpályáján

2011-ben Veterán autósok, motorosok és kerékpárosok jelentek meg itt, ráadásul a rendező felkérésére szinte kivétel nélkül mindenki járművéhez öltözve érkezett. Már az első, nem hivatalos alkalommal is neveztek osztrák, német, svájci, cseh, román és szlovák oldtimeresek, hogy kipróbálhassák, milyen érzés egy 38°-os döntésű pályán menni. Egy messze földön is híres, klasszikus rendezvény született, ami akár hungarikum is lehetne…

Itt mutatkozott be az a magyar nemzeti színekre fényezett, svájci tulajdonú Maserati versenyautó, amivel a háború előtt gróf Festetics Ernő versenyzett. A Velodrom Millenáris vendége volt a háromszoros motorkerékpáros világbajnok svájci Luigi Taveri, vagy a híres, és immár legendás Lada VFTS versenyző konstruktőre, a litván Stasys Brundza.

Július 19-én, szombaton új oldaláról mutatkozik be a Velodrom Millenáris. Délután kezdődik a program és a kivilágított pályán folytatódnak a körözések. 22.00 óráig biztosan tart a nyüzsgés, de ha a hangulat és az időjárás megengedi, akkor nincs akadálya, tovább folytatódhat az oldtimeres fieszta.

Trabant két keréken a Velodrom Millenáris betonján

Ackermann Balázs nevét már hallották néhányan. Ő az a fiatal pesti srác, aki Trabantjával kétkerekezik kedvtelésből, de néha rendezvényeken is tart bemutatókat. Már hetek óta készül, hogy frissen restaurált Trabijával végig mehessen a döntött kanyarokban is. A Velodrom Millenárison bemutatja tudását a közönségnek.

Oldtimer autók és motorok a Velodrom Millenáris oválpályáján

Újabb nevezők

  • Indian 101 Scout (1929) – A hetvenes évek második felében Sopron közelében, Brennbergbányán találta üzemképtelen, szétszedett állapotban dr. Gimesi Szabolcs, a soproni veteránautós klub egyik alapítója. Később elcserélte a jelenlegi gazdájával egy magyar gyártású Méray 500-as motorkerékpárra, aki zuglói, emeleti lakásában szerelte össze. A nyolcvanas évek eleje óta számos hazai és külföldi veterántalálkozón szerepelt. Festése a gyárival megegyező nitro zománc. Az Indian Scout 101 korának elismerten egyik legjobb motorkerékpárja volt. Tulajdonosa az ismert veterános szakújságíró, Ocskay Zoltán.
  • Wartburg 353 MC (1981) – A kétütemű versenyautót az 1972-73-ban a Monte Carlo Rallyen résztvevő gyári Wartburgok alapján építette Balog Zoltán. A szigorú kinézetű kocsi a Velodrom Millenárison mutatkozik be először a nagyközönség előtt. Már túl van a hivatalos papírmunkákon, és rendelkezik a versenyzéshez szükséges minősítéssel is. Hengerenkénti karburátorokkal szerelt 1000 ccm-es motorjának teljesítménye kb. 85 lóerő.
  • Danuvia White (1966) – A nevezett különleges Danuvia – White motorkerékpár annak az 1966-67-ben Zuglóban gyártott 100-150 darabos amerikai export egyike, melyekből kb. 100 db került Kaliforniába. Ezt a példányt 2009-ben sikerült megvásárolni és hazahozatni Ohioból. Annak a néhány darabnak melyek itthon maradtak, mert esetleg a megrendelő nem vette át, egykori tulajdonosai elmondásai alapján feltűnő jelenségek voltak a púpos Wartburgok, farmotoros Ikarusok, Zaporozsecek és a többi korabeli jármű között. Mozi elé kiláncolva garantált volt a film utáni kitóduló és bámuló tömegből történő nehézkes kikecmergés. Többször járt már a Velodromban, tulajdonosa az ismert Danuvia gyűjtő, Tálas Tamás
  • Triumph TR3A (1958) – A Triumphok az igazi brit roadsterek, vagyis a purisztikus elvek alapján épített, kemény rugózású sportkocsik megtestesítői. A Szlovákiából érkező kocsi tulajdonosa Marián Bazala, szakmáját tekintve fotós. Rendszeres részvevője hazája versenyeinek, a TR3-mal ott volt a híres sternberki „Ecce Homo” hegyi felfutón, a brnói Masarykringen, vagy a Slovakiaringen. Az átlagtartó versenyek többszörös szlovák bajnoka.
  • Velocette KS 350 (1938) – A már régóta nem létező legendás angol motorgyártó szuper sport típusát elsősorban versenyzésre használták. Ez a példány Körmendi László gazdag kereskedőé volt, aki 1947-ben kategória bajnokságot nyert vele. A gépet a kor híres versenyzője, Czulyba Mihály készítette fel a versenyekre. Tulajdonosa Végh Zoltán.
  • Alfa Romeo Giulia Super (1972)  – Bencsik Krisztián autója a Piedone filmekből ismert rendőralfa. Ilyenekkel üldözte Rizzo felügyelő a nápolyi maffiózókat. Teljes felújítása 2010-ben készült el, azóta élvezi tulajdonosa a vele az autózás minden percét, a Weber karburátorok jellegzetes szívózaját. A népszerű Oldtimer Szuperkupa versenyeken is rendszeresen részt vesz.
  • Pannonia P10 (1973) – Nélküle nem volt utcakép a 60-as években. A Pannonia a P10-esek egyik utolsó legyártott darabjai közé tartozik Kóbor Imre gyári állapotúra restaurált, veterán vizsgával rendelkező motorkerékpárja. A robusztus, 250 ccm-es, kétütemű motor nagyon népszerű volt, sok távoli, egzotikus országba is eljutott, de futott belőle Észak-Amerikában is.
  • Felt Speedway Cafe Racer (1995) – Cruiser kerékpár. Egy kerékpáros versenypályán természetesen ott a helye a bringáknak is. A nosztalgikus vonalvezetésű „krúzerek” szépen terjednek hazánkban is. Ezt a példányt Zölner Zsolt nevezte.

A Velodrom Millenáris nem verseny, hanem élmény, szórakozás

A meredek betonfalon való vezetés szokatlan, sokan nem is vállalják be, csak a látvány kedvéért jönnek és a pálya közepén leparkolt öreg járműveik mellől élvezik a dübörgő, csattogó motorhangokat és a színes forgatagot. Száguldani kimondottan veszélyes és tilos is. 40 km/h-tól már biztonságosan uralható a technika. Maximum 70 km/h tempó megengedett, az élmény így is garantált. A gyorsan hajtókat kizárja a rendezőség, de eddig erre nem került sor, a részvevők igen fegyelmezettek.

A Velodrom Millenáris mindenki örömére szolgál, de a pályára csak az 1.000 kg önsúly alatti járművek mehetnek fel, hiszen ez alapvetően bringás, motoros terhelésre épült. A statikus, vagyis nem körözős részvevők is az egyedi, sehol nem megélhető élményben részesülnek, mert az aréna közepén parkolva élvezhetik az eseményeket.

A megjelenés nagy szerepet kap. A szervezők egyik fő célja az időutazás, az 1900-as évek hangulatának megteremtése a 80-es évekig bezárólag, ezért nem csak a részvevőktől elvárás a korabeli ruházat, hanem a látogatókat is rá szeretnék venni arra, hogy járuljanak hozzá a korabeli atmoszféra megteremtéséhez.

Velodrom Millenáris általános információk

Belépőjegy stílusos, nosztalgikus öltözékben (elvárás)
– felnőtt 1.800.- Ft
Belépőjegy napjaink viseletében korra való tekintet nélkül
– egységesen 3.000.- Ft

Gyermekek 150cm magasságig ingyenesen jöhetnek. Stílusos ruházatuk nem kötelező, de lehetőség szerint így jöjjenek kísérőikkel.
Háború előtt gyártott járművek részvétele ingyenes.

Körözés a pályán háború utáni autóval: 1000 kg önsúlyt nem meghaladó autók számára lehetséges. A 900 kg önsúly alatti autókban négyen is lehetnek, efelett azonban maximum két személy ülhet csak a kocsiban. A rendező által klasszikus, vagy nosztalgikus minősítésű járművek számára fenntartva a lehetőség. 7.500.- Ft a körözés, mely legalább egy alkalmat jelent, de a nap folyamán általában többször is lehetséges felhajtani a pályára.

Velodrom Millenáris
1146 Budapest, Szabó József utca 3.
2014. július 19. szombat
15.00-22.00

Noszvai András szervező
+3630 676 8480
web: www.velodrom-millenaris.eu
Facebook: www.facebook.com/Velodrom.Millenaris

Related Posts

A NIU újdonságai az EICMA motorkiállításon

Milánóban, a 80. EICMA nemzetközi motorkiállítás és vásáron, ahol a gyártók és forgalmazók a 2024-es modellév újdonságait mutatják be a nagyközönségnek, a NIU Technologies bejelentette…

Fergeteges dzsembori a Harley 120. születésnapján

Néhány napja ért véget a 120 éves Harley-Davidson® jubileumi fesztiválja a budapesti Puskás Aréna Parkban, Magyarország nemzeti stadionjának parkjában. A június 22-25. között megtartott fesztivál…

Dubajban terjeszkedik tovább a magyar Swapp

Bécs és Budapest után Dubajban is elindítja havidíjas autóelőfizetős szolgáltatását a Swapp. A részben magyar startup a helyi befektetők érdeklődése és a kedvező piaci feltételek…

Ikarus – A Busz kiállítás Zalaegerszegen

Megnyílt az Ikarus – A Busz című kiállítás Zalaegerszegen, a tárlaton az érdeklődők a székesfehérvári Ikarus gyár és az Általános Mechanikai Gépgyár történetét ismerhetik meg…