Fedezd fel Strindberget minden érzékszerveddel!

2017. január 14-én a Skandináv Ház Alapítvány útjára indítja gasztro-kulturális programsorozatát a Nem Adom Fel Cafe & Barban, melynek nyitórendezvénye a Strindberg kedvencei címet viseli.

unnamed

Ha August Strindberg svéd drámaíró neve szóba kerül, sokaknak – svédeknek és másoknak egyaránt – elsőként az jut róla eszébe, hogy a Julie kisasszony és A vörös szoba írója nőgyűlölő volt, azt azonban már kevesen tudják, hogy Meidal Björn Strindberg-kutató szakácskönyvet állított össze Strindberg kedvenc ételeiből. Ezek közül néhányat most meg is kóstolhatnak az érdeklődők a Nem Adom Fel Cafe & Barban.

A Skandináv Ház Alapítvány felkérésére Gottschall János séf August Strindberg egyik kedvenc menüjét főzi, amely klasszikus északi téli fogásokból áll. Gottschall János már ifjú szakácsként komoly eredményeket ért el, többek között harmadik helyezett lett Kanadában a Nemzetközi Ifjúsági Szakácsversenyen. Magyarországon több nívós szállodában és étteremben főzött, majd 1990-től magyarországi külképviseleteken dolgozott séfként, elsőként New Yorkban, majd Strasbourgban és végül Bécsben. Magyarországon a svéd királyi nagykövetségen folytatta a külképviseleten történő munkát, ahol lehetősége nyílt arra, hogy alaposabban elmélyüljön a svéd konyha rejtelmeiben, aminek eredményeként az északi konyhát is nagyon megkedvelte.

Az est folyamán a Dollár Papa Gyermekei átiratában és előadásában néhány részletet hallhatnak az érdeklődők August Strindberg A pelikán című darabjából. Az előadás szereplői Kiss-Végh Emőke, Urbanovits Krisztina, Ördög Tamás és Erdős Bence. A társulatról azt érdemes tudni, hogy Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás színházi műhelye, illetve azt, hogy különleges helyszíneken hoznak létre olyan színházi előadásokat, amelyek nem a megszokásból, valamint a színészi rutinból, hanem az adott pillanat valóságából építkeznek.

A menü:
Sárgaborsó krémleves sült császárszalonnával
Bőrén grillezett lazac mazsolaszósszal
Gyömbéres-fahéjas almás pite

Időpont: 2017. január 14. 18-21 óra
Helyszín: Nem Adom Fel Cafe & Bar, VIII. kerület, Baross utca 86.
Közreműködnek: Gottschall János chef, Dollár Papa Gyermekei, a Skandináv Ház Alapítvány önkéntesei és a Nem Adom Fel Cafe & Bar személyzete
Jegyár: 7400 Ft, amely tartalmazza a vacsorát (ital nélkül) és a kulturális programot
Jegyigénylés és -vásárlás, valamint további információk: info@skandinavhaz.hu

Web: www.skandinavhaz.hu

Related Posts

Vegán gasztrómaffia foglalja el májusban a WestEnd tetejét

Május 10 és 13 között rendezik meg az V. Vegan Food Festet a WestEnd Millennium Tetőkerten, ahol olyan növényi ételkülönlegességeket kóstolhatnak látogatók amilyeneket máshol nem.

Liba sushi, sörkurzus és skót-magyar sörvacsora az V. Márton napi Borfesztiválon

Borok-Libák-Fűszerek címmel négynapos Márton napi Borfesztivál csalogatja a gasztronómia szerelmeseit – november 5-8 között – a Gellért Szállóba, ahol nem mindennapi kínálatban lesz részünk. A…

3424

2014. március 30-án lesz az ünnepélyes megnyitója az Erzsébet térnek, koncertek és egyéb programok kíséretében. Ghymes, Kolompos, Magashegyi Underground Szimfonik, Balkán Fanatic, Rúzsa Magdi és…

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…