Most jelent meg Mautner Zsófi szakácskönyve. Remek – mondja erre ön, és továbblapoz. De ha azt írom: Chili & Vanília első könyvét adják ki, a gasztrobloggerét, akiről még a legvitriolosabb újságírók is párás szemmel nyilatkoznak, talán más a helyzet. Mautner Zsófival a hazai gasztrokultúráról is beszélgettünk, amelyben szerinte jövőre áttörés várható.
– Az első gasztroblog, amelyet érdemes olvasni – írták sokan a Chili & Vaníliáról. Mi kell a blogindításhoz? Fél kiló nyers exhibicionizmus?
– Amikor az ember már nem akarja rázúdítani a hobbijának legapróbb részleteit a barátaira, és még az írás is örömöt szerez neki, akkor, mondjuk, blogot indít, mint én 2005-ben. Az önmegvalósítás nem volt célom. Aztán egy ismerősöm beajánlott a Magyar Narancshoz, ahol minden héten megjelenik egy cikkem. Innentől az egyik munka már hozta a másikat.
– Elámultak a szerettei, amikor a brüsszeli, EU-s állását feladta, és a kulináriáért hazaköltözött?
– Csodálkoztak, de azért ez jól átgondolt döntés volt. Mikor egyre több felkérés jött női újságoktól, a Diningguide.hu online étteremkalauz főszerkesztőjének hívtak, majd tévés műsorok tanácsadójának, versenyek zsűritagjának, az már elég indoknak tűnt a hazaköltözéshez.
– Nem a hagyományos magyar konyháról, az Újházi-tyúkhúsleves zamatáról és a szilvás gombóc morzsájáról ír a legszívesebben, hanem pofonegyszerű különlegességekről. A Diningguide-on meg a csúcsgasztronómiát, a fúziós konyhát hirdeti. Nehezen fogadta be a szakma, úgy, hogy nincs idevágó végzettsége?
– Meglepő módon, nem. Jóban lettem sok séffel, bejártam az ország legjobb éttermeit, sokat utazom külföldre, tehát viszonylag képben vagyok. És kutatok a fiatal, tehetséges profik után, higgye el, sokan vannak!
– Ezt miért nem láthatjuk? A tévés műsorokban csak amatőröknek szóló főzős tehetségkutatók futnak. Az egyiknek épp ön a tanácsadója.
– Én már annak is örülök, hogy Bíró Lajos, a Bock Bisztró társtulajdonos séfje látható a képernyőn. Persze boldog lennék, ha mindenki megismerné Litauszki Zsoltot vagy Segal Viktort. Ez nem rajtam múlik, mert rengeteget írok róluk. Egyébként úgy tűnik, 2010-ben jön a nagy áttörés Magyarországon.
– Ezt miből gondolja?
– Február végén lesz a Hagyomány és Evolúció című verseny döntője, amelyet a Magyar Gasztronómiai Egyesület szervez, és az új generáció, a külföldi, csúcséttermekben is képzett tehetségesek megmérettetnek. Ezt az előzsűriben megtapasztaltam. A döntő grémiumába pedig csupa Michelin-csillagos francia és német séfet nyertünk meg.
– Annyira fontos ez a Michelin-csillag? Minősít minket, hogy egyetlen éttermünknek sincs?
– Ez egy komoly szakmai elismerés, és valóban nincs még nálunk. De azt ne felejtsük el, hogy az osztrák Gault Millau kalauz 2010-es kiadásába a budapestiek is bekerültek. Két sapkát érdemelt a Babel és a Fausto’s; ezek nagyjából egy csillagot érnének. Az idén a Michelin Main Cities of Europe kalauz főszerkesztője, Derek Bulmer azt nyilatkozta nekem: érzékelik az utóbbi öt évben nálunk végbement fejlődést. Kifinomultabbak, innovatívabbak és kreatívabbak lettünk, közel vagyunk az első csillaghoz. Ezzel együtt tudom, több problémával küzdenek a csúcséttermek is. Nehéz megtalálni az igazán jó minőségű alapanyagokat, és az ételek színvonala is hullámzó. De azért nincs okunk panaszra, tényleg kiválóak a séfjeink.
– A hazai csúcsgasztronómia kinek szól? Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy fejenként húszezer forintot költsenek egy étkezésre.
– Ezekbe az éttermekbe az itt élő külföldiek járnak és azok a gasztronómia iránt nyitott magyarok, akik szívesen rászánják a pénzt a jó ételre. És itt nem a táplálkozásról van szó, hanem olyan kulturális élményről, mint a színház vagy egy jó mozi. Sokan kerülik még a közép-drága, de jó minőségű helyeket is, míg a plázákban pillanatok alatt elvernek ugyanennyit a semmire. Sajnálom, hogy a gasztrokultúra gyerekcipőben jár nálunk, mert az étterem a városi társasági élet szerves része. Ez lassan átalakul, tudom, de addig sok mindennek kell megváltoznia a fejekben.
– Azon gondolkodom, ha a receptjei elérhetők a neten, minek kell kiadni őket? A portfólió része?
– Az ember vágyik arra, hogy négy év blogolás után egybegyűjtve, új ötletekkel kiegészítve, profi fotókkal egy könyvbe szedje a dolgait. Nem mindenáron akartam ezt a kötetet. Többen megkerestek már az ötlettel, de a feltételem csak most teljesült. Stahl Judit kínált olyan konstrukciót, amelyben nem kellett semmiféle kompromisszumot kötnöm.
Megrendelhető: Mautner Zsófia: Chili & Vanilia szakácskönyv
forrás: GSZT szakújság
Kapcsolódó tartalom
De la Motte könyveit szeretem, a szerzőtársat eddig nem ismertem. Most sem tudom, mennyire van benne a keze az elkészült regényben… Csak egy sanda gyanúm…
Most kicsit bánom, hogy nem szoktam toplistát írni az általam olvasott könyvekről, ez a karcsú kis kötet a gyönyörű borítójával ugyanis odaköltözött volna a dobogóra.…
Paradox, de a legjobban azt sajnáltam, hogy nem olvashattam el egy ültő helyemben ezt a könyvet, pedig szerettem volna. És hogy ez miért is paradox?…
Valamivel több mint egy évvel ezelőtt írtam Mészáros Dorka előző könyvéről recenziót, amit azzal fejeztem be, hogy várom, hogy olvashassak tőle. Most teljesült ez a…