„Lehet, hogy Stephen Hawking tizenegy dimenzióban gondolkodik, de első felesége ennél is többre képes.  The Times
„Mi történik, amikor egy házasság megromlik? És mi lesz azzal az asszonnyal, aki mindenét odaadta ezért a házasságért? Jane Hawking számára a saját világában érvényes a szerelem és a veszteség fizikája.”
The Guardian
„Jane elfogulatlan részletességgel írja le házassága utolsó fájdalmas éveit.”
The Independent

Az utazás a végtelenbe című, lenyűgöző memoárjában Jane Hawking, Stephen Hawking első felesége kettejük rendkívüli házasságának rejtelmeiről mesél. Stephen tudományos hírnevének növekedése közben teste egyre jobban összeomlott az őt sújtó motoros neuronbetegség következtében, és Jane elfogulatlanul számol be arról, hogyan igyekezett egyensúlyba hozni a huszonnégy órás ápolónői szolgálatot a gyarapodó család egyre növekvő igényeivel.
Kivételesen őszinte, megindító és sokszor vicces könyvében Jane Hawking nem csupán első házasságának bonyolult és fájdalmas dilemmáit osztja meg az olvasóval, hanem azt is, hogy milyen megpróbáltatások elé állít a hírnév és a vagyon egy házasságot.

Jane férje, Stephen Hawking brit tudós megoldotta a világegyetem néhány legizgalmasabb rejtélyét, de az orvosok számára ő maga jelent rejtélyt, hiszen rendkívül hosszú ideje él együtt súlyos betegségével. A fizikus és kozmológus tudósnál 21 éves korában diagnosztizáltak az ún. amiotrófiás laterálszklerózist, avagy Lou Gehrig-kórt, amikor diákként tanult a Cambridge Egyetemen. Bár akkor csupán néhány hónapot adtak neki, pár napja ünnepelte 72. születésnapját. Hawking kétszer nősült, három gyermeke és három unokája született. 1970 óta gyakorlatilag teljesen le van bénulva és kerekes székhez kötve éli életét. Huszonnégy órában vigyáznak rá, ő pedig számítógép, infravörös érzékelő és egy hangszintetizátor segítségével kommunikál.
„Gyakorlatilag egész felnőtt életemben motoros neuronbetegséggel küszködtem. Ez mégsem gátolt meg abban, hogy nagyon szép családom legyen, és sikeres legyek a munkámban. Igyekszem annyira normális életet élni, amennyire csak lehet, és nem gondolni az állapotomra, vagy sajnálkozni olyan dolgok miatt, amelyek elvégzésében meggátol, és amelyek nem is olyan számosak.”
A tudós 1988-ban hívta fel magára a figyelmet „Az idő rövid története” című könyvével, mely a világegyetem egyszerűsített áttekintése. Több mint tízmillió példányt adtak el belőle világszerte.

„Ez a könyv nem bosszúból készült, noha érezhető a szerző szenvedése. Ha Stephen csak hősies erőfeszítések árán tudja világosan tartani az elméjét, akkor az is heroikus cselekedet volt, ahogyan a felesége megpróbált eleget tenni az ő és három közös gyermekük növekvő igényeinek.”
Independent on Sunday

Részletek a kötetből:

„Azon a péntek délutánon úgy döntöttünk, hogy hónunk alatt kis táskánkkal, fejünkön szalmakalappal bemegyünk a városba teázni. Még száz lépést sem tettünk meg, amikor furcsa dologra lettünk figyelmesek az út túloldalán: bakugrásszerű lépésekkel, sajátságosan esetlen testtartással és leszegett fejjel szembejött velünk egy fiatalember. Arcát a bozontos, barna haj miatt alig lehetett látni az arcát. Láthatóan teljesen elmélyedt a gondolataiban; nem nézett se jobbra, se balra; még mi, az út túloldalán levő lányok sem keltettük fel a figyelmét. Egyáltalán nem ebbe a prűd, álmos városkába illő hóbortos látványt nyújtott. Gilliannel szájtátva bámultuk, Diana azonban nem csinált belőle ügyet.
– Ő Stephen Hawking – jelentette ki. – Mostanában vele járok.
– Na ne! – tiltakoztunk nevetve. – Egy ilyen elképesztő figurával?
– Bizony! Tudom, hogy furcsa, de nagyon okos. Basil bátyám barátja. Egyszer elvitt színházba, sőt már voltam is náluk . Béketüntetésekre jár.
Gilliannel összenéztünk, aztán mentünk tovább a városba, de nem tudtam élvezni a kiruccanást, mert nyugtalanított a fiatalember látványa. Lehet, hogy elbűvölt a szertelensége, amely nagyon nem illett az én konvencionális világomba. Lehet, hogy megéreztem valamit a jövőből. Mindenesetre bármi volt is az ok, a jelenet mély nyomot hagyott bennem.”

„Éjszakára természetesen nem maradhattam ott a szállásán. Stephen szerint a „Q” lépcsőház erkölcseire vigyázó őr, Sam korábban többször is szóvá tette, ha véletlenül elhagytam valahol a kardigánomat vagy a sálamat. A mindenütt botrányt szimatoló férfi ki nem állhatta az ifjú hölgyvendégeket, ezért arra is képes volt, hogy hajnalok hajnalán benézzen Stephen szobájába, hátha én is ott alszom vele a szűk ágyon. A skandalum azonban nagy bánatára mindig elmaradt, mert Stephen tehetősebb barátai a hétvégéken gyakran felajánlották a vendégszeretetüket. A barátok némelyikének már autója és háza is volt, és már javában fáradoztak a családalapításon, hiszen mindenki ezt várta a generációnktól. Mi voltunk az utolsó olyan nemzedék, amely előtt egyenesen kijelölték az utat: romantika, szerelem, házasság, otthon és család. Stephen és az én esetemben kicsit más volt a helyzet, mert tudtuk, hogy ezeknek a céloknak az elérésére csak kevés időnk van.”