Könyvajánló: Carmen Mola: A legyek menyasszonya

Oké, eltelt néhány nap, leülepedett az élmény, mégsem mondanám, hogy egyértelműen meg tudom mondani, mennyire is tetszett ez a krimi. Összességében persze nem volt vele semmi gond. A gyilkosságok kellőképpen brutálisak, bár Chris Carter-rajongóként már elmaradt a sokkhatás, de még így is felkavaró volt belegondolni, milyen szenvedésnek voltak kitéve az áldozatok. Az indítás is dinamikus, figyelemfelkeltő. A gyanúsítottak ábrázolása, karakterük megjelenítése is éppen megfelelő volt ahhoz, hogy elhiggyem akármelyikükről, hogy ő gyilkolt. Szép volt a cselekményszövés és a magánéleti dolgok leírásának aránya. A rendőrségen belüli hierarchia, a különleges osztagot alkotó emberek és a hétköznapi rendőrök közötti rivalizálás megjelenítése is pont annyira volt kiszínezve, ami nem vitte félre a hangsúlyt a cselekményről. A börtönjelenetek is csak annyira voltak nyomasztóak, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy betekintést kapjunk abba a világba, amibe egy átlagember jobban nem is szeretne elmerülni, nemhogy megtapasztalni testközelből. A spanyol környezet is igen jól lett megalkotva, ami számomra azért is volt külön öröm, mert eddig nem olvastam túl sok könyvet, krimit meg talán egyet sem, ami Spanyolországban játszódott volna.
A legnagyobb gondom a nyomozást vezető hölggyel volt. És nem, nem azért, mert egy kőkemény férfi zsarut hiányoltam a csoport éléről. Nagyon is szeretem a női főhősökkel operáló krimisorozatokat, elég csak Angela Marsons, Linda Castillo, olykor még David Baldacci főszereplőire gondolni, ugye. Itt azonban nekem sok volt Elena Blanco. Értem a motivációit, a múltjában a törést okozó eseményt, de valahogy mindvégig idegen maradt nekem, és nem igazán akaródzott a vele való nyomozás. A frissen maga mellé vett Zárate inkább volt egy kedvelhető figura nekem. Igaz nála is akadt egy pont, amikor nem éreztem logikusnak a tetteit, de ez már legyen az én bajom.
Ami viszont nagyon betalált az a valódi tettes kiléte. Viszont itt semmi többet nem mondhatok, mert túl jól van felépítve ez a rész ahhoz, hogy ne spoilerezzem el a történetet.
A regény szerkezete telitalálat, szinte elevenen lüktet, mindig csöpögtetve egy-egy plusz információt, egy új színt, hogy érdekeljen, mi van a következő oldalon. A fő részek közötti rövid kis visszatekintések, amikből megértjük a gyilkos motivációját, szintén nagyon hatásosak.
Ismerve a szerző valódi kilétét, azért felmerült bennem többször is, hogy ehhez miért kellettek hárman, illetve hogy ki mit vitt bele? A fordítónak jár az elismerés, de néha még így is olyan érzésem volt egy-egy mondatnál, hogy valaki a háromból szépirodalmian akart írni – ami ide szerintem nem kell. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl szigorú, vagy a spanyol mentalitás nem fekszik nekem, nem tudom.
Az azonban biztos, hogy valamit nagyon ügyesen csináltak ezek a srácok, mert befurakodott a gondolataim közé a könyv, így nem is kérdés, hogy a folytatás mindenképpen érdekel, mert a potenciál megvan benne, hogy akár kedvenccé válhasson a sorozat a jövőben nálam.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Fordította: Tolvaj Zoltán
Kiadó: General Press
Terjedelem: 360 oldal
Megjelenés éve: 2023

Dobos Attila