Könyvajánló – David Macaulay – Hogy működik?

 Látszólag gyermekkönyv, alaposabban megnézve viszont kiderül, hogy minden korosztálynak szól David Macaulay Hogy működik? című könyve. Olyan tárgyakat, járműveket, technológiákat sorol fel ebben az igen vaskos kiadásban, melyek nagy részénél annyira triviális, hogy minden nap használatba vegyük, azonban a feléről sem tudjuk valójában, mi is a mozgatórugója.

Elképesztő grafikai ábrázolás és közérthetőség jellemzi, azok számára is szórakoztató, akik nem fizikusnak, vagy űrhajósnak készülnek, és összefoglal minden olyan érdekességet a modern technológiáról, amit csak érdemes tudni. Kronologikusan halad végig az izgalmasabbnál izgalmasabb találmányokon, a záraktól és a dugóhúzótól kezdve a hibrid autókon át a robotok működéséig mindent pontosan részletez. Cseppet sem fiús, sem gyerekes, sőt, talán a felnőttek világában még jobban hasznosítható információk azok, amelyekhez segítségével hozzáférhetünk.
Erről a könyvről nem mondható el, hogy buszon olvasásra lett kitalálva, és az is nehezen, hogy a célja az, hogy az olvasó elejétől végéig elolvassa az apró kis történeteket, sokkal inkább olyan, amit időnként rendkívül praktikus elővenni és lapozgatni. Annyiból is nagyon hasznos, hogy gyakran a dolgok működésének ismerete rávezet minket arra is, hogyan lehetne megjavítani, ha elromolnának. Kitűnő választás lehet mindenkinek, aki nem csak használni, csodálni szeretné az őt körülvevő dolgokat, hanem érteni is, hogyan is működik mindez.Szauer Lilla
„Hogyan lehet beszélgetni telefonon valakivel, aki a világ másik felén él? Pontosan mi történik, amikor a számítógép billentyűzetén lenyomunk egy gombot? Mi valójában az internet? És HOGY MŰKÖDIK? Megannyi kérdés, amire választ találunk ebben a gépek százainak működését bemutató alapos, átfogó, képes műszaki albumban. A részletes leírásokat szórakoztató színes ábrák teszik élvezhetővé és könnyen érthetővé minden korosztály számára. Kövesd a mamutot és fedezd fel a gépek csodálatos világát a talicskától a robotokig, a szélmalmoktól az okostelefonokig, azaz a kezdetektől napjainkig.”
Hogy működik?
Kiadó:
MANÓ KÖNYVEK
Oldalak száma:
400
Borító:
KEMÉNYTÁBLA
Súly:
1532 gr
ISBN:
9789634034179
Nyelv:

Related Posts

Catherine Leblanc – Eve Tharlet: Akkor is szeretnél?

Kismackót nyugtalanítja valami.

Nem tudod, mit adj karácsonyra? A Manó Könyvek megoldják!

A Manó Könyvek olyan széles könyvkínálattal várja a tanácstalan ajándékvásárlókat, hogy mindenki talál benne megfelelőt. A legkisebbektől a tinédzserekig, az ismeretterjesztéstől a mesékig, – amiket…

Könyvajánló: Anya hasában

Oszkár és Mia nagyon izgatottak, ugyanis hamarosan kistestvérük születik. De hogyan került a baba anya hasába? Amikor anya eszik, vajon rápotyog az ennivaló a kisbaba fejére?…

Kalapos Éva: D.A.C.5. – Nagy döntések… és az érettség mérő bekapcsol

A sorozat ötödik részében Flóra és barátai életük egyik legnagyobb kihívásával szembesülnek, ami alapjaiban rengeti meg az eddig se eseménytelen, de azért nyugodt gimis világukat.…