A magyar nyelv szép, Parti Nagy Lajos nyelve pedig még szebb – valószínűleg ez az első dolog, ami eszünkbe jut, miután Dumpf Endre tizennégy év hallgatás után megtöri a csendet. Az ember lánya meghökkenten konstatálja, hogy a szavakat lehet így is formálni, mintha mindnek lenne egy eltitkolt változata, ami ebben a kötetben fedi fel önmagát.
A választott forma egyszerre pimaszul rendetlen és ijesztően pontos, tekintve, hogy az apró verseket csupán néhány csillag választja el attól, hogy azok egy egész köteten átívelő mondatot képezzenek. A fikció véletlenül olyan valóságossá kerekedik, hogy utána alig hisszük el, hogy sajnos nem korosodó, ámde kifogástalan humorral rendelkező pizsamás urak vagyunk egy kórházkert megszokott mindennapjaiban. (Kivéve, ha.) Hitelességét pontosan ebből nyeri, mindnyájan kicsik leszünk, kiszolgáltatottak, határainkat pedig van, hogy mi feszegetjük, és van, hogy éppen másoknak engedjük, hogy feszegessék azokat. Eszköztárát tekintve nehezen képzelhető el olyan szó, vagy sokkal inkább betűcsoportosulás, melyet ne tudna tökéletesen beleilleszteni lírájába, mivel olyan kifejezésmódot ragad meg, amelyben valahogy minden képes jól állni. Mintha egy egész élet őszeit sűrítené feltűnően kurta sorokba, hangja egyszerre cseng hanyag kiskamaszként, és megfáradt, zsémbes vénemberként. Ritmikailag egy folyamatosan íródott, korrektúrától mentes napló illúzióját hozza be, gördülékenységét néhol megakasztva sűrűbb, tömörebb szövegekkel.
Színt vall, titkokat szövöget, elképesztő mélységig beenged, majd ridegen távolságot tart, mindezt pedig visszatérő figurái életútjainak regényszerű elbeszélő stílusában. Az öregedés monotonitását nem csak Dumpf Endrére, de ránk is kiterjeszti, hiszen olvasása közben mi is saját életünk létbüféjének egy eldugott sarkában ücsörgünk, ízléstelen műanyag székeken.
Szauer Lilla
Parti Nagy Lajos tizennégy év után jelentkezik újra verseskötettel. A Létbüfé a költészet igazi mesterfoka. Parti Nagy lírai teremtménye, Dumpf Endre létiparos itt van újra. 2000 óta írja verseit a kórházkerttől a létbüféig és tovább. Sorai mögött ott a komplett lírai emlékezet, és Dumpf is ott van minden félrecsúszott fülkefényben.
A Létbüfé hatalmas szövegterében minden töredék, és minden egész. Bármerre elindulhat az olvasó, ez a büfé mindig nyitva. Bravúrlíra, az egyik legklasszikusabb műfajnak és beszédmódnak, az elégiának a továbbgondolása; matt-mély vallomás a nyelv végtelen lehetőségeiről, az élet érzéki szépségéről a halál állandó közelében.
Magvető Könyvkiadó, 2017
248 oldal
Kötés: keménytábla, védőborító
ISBN: 9789631436013
Related Posts
Különleges születésnapi kötettel lepte meg a Magvető Kiadó Tóth Krisztina költőt, írót. A lírai életmű ötven verséből álló Ünnep című könyvet Lator László állította össze.
„Mostantól téged szeretnek az álmok, van rajtad bőven horzsolnivaló”- Nádasdy Ádám legújabb kötetéről.
„Karom kitárva körbeforgok neked, Magam ajánlom, vedd meg az életemet” BBereményi Géza: Versek Bereményi Géza régi és újabb versei úgy találkoznak e kötet terében egymással,…
Nagyon furcsa, kísérleti próza ez, amelyben az író fut, és minden kilométerhez van egy gondolata. A sportolók, különösen a futók pontosan tudják, hogy egy bizonyos…