Könyvajánló – Hanna Jameson: Az utolsók

Mindig örömmel olvasok egy jó apokaliptikus történetet. A jó krimikkel is hasonlóképpen vagyok. Meggyőződésem, hogy ebben hasonlítok a szerzőre. Ő azonban próbát tett egy olyan történet megalkotására, ahol ez a két műfaj keveredik. Ebben tehát nem hasonlítok hozzá. Nos, hogy neki ez mennyire sikerült – nézőpont kérdése.
A posztapokaliptikus szálat sokkal erőteljesebbnek érzem. Olyannyira, hogy nemegyszer meg is feledkeztem a másikról. Ezért nem is kísérlem meg, hogy két műfaj hibridjeként kezeljem Az utolsókat.
A mű dinamikája számomra kissé hektikus volt. Gyakran átszáguldottam több fejezeten (napon) annyira lendületes, érdekes volt; de akadtak döcögősebb oldalak is.
Adott egy szálloda, ahol huszon-egynéhány ember a hírekből értesül az atomháborúról, és eleinte meggyőződésük, hogy a hotel területén kívül megszűnt az élet. Nincs telefon, nincs internet, sem rádió. Semmi a tegnap még hétköznapinak számító dolgokból. Magukhoz térve a kábulatból, elkezdik felmérni a készleteiket. Megismerni egymást, amennyire a nyelvi nehézségek ezt engedik, hiszen a svájci hotelben több országból szálltak meg vendégek.
Néhány nap elteltével felfedezik egy kislány holttestét az egyik víztározóban. Megállapítják, hogy a gyermek gyilkosság áldozata lett…
A kis közösség igyekszik túlélni, élelmet szerezni a közelgő télre, illetve felfedezni, hogy valóban odalett-e a világ. Mindent megtesznek, hogy kicsiny közösségüket megszervezzék, hogy a körülményekhez képest élhetővé tegyék a környezetüket. Hamarosan kiderül, hogy rajtuk kívül is vannak túlélők, ám azok nem feltétlenül várják őket tárt karokkal.
Mindamellett, hogy túlnyomórészt jó stílusban íródott Az utolsók, hiányérzetem volt mindvégig, mert a feszültség, a sokkhatás érzékeltetése nekem elmaradt. Nem éreztem, hogy a szereplők valóban küzdenének a ténnyel, hogy a világ megszűnt normálisnak lenni, hogy nagy eséllyel elveszítették sok hozzátartozójukat, hogy igazából kilátástalan az ő sorsuk is. Jameson egy jó ötletet egészen máshogy bontott ki, mint ahogy azt, szerintem rajtam kívül még sokan, egészen máshogy tettünk, vártunk volna. Ő nem űzi teljes sötétségbe a túlélésért küzdeni kénytelen embereket, nem engedi, hogy csak azon kattogjanak, hogy milyen kilátástalan minden, miközben azért nem is festi le rózsásnak a helyzetet. És talán éppen ez az a nézőpont, ami miatt érdemes elolvasni ezt a könyvet.
A magyar kiadás dicséretként meg kell még említenem Kiss Gergely nevét, akinek a borítót köszönhetjük, és ami sokkal kifejezőbb, mint az eredeti kiadás fedele.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Nagy Mátyás
Kiadó: General Press
Terjedelem: 403 oldal
Megjelenés éve: 2021