Könyvajánló – Hartay Csaba: Holtág

Nehéz erről a kötetről írni.
Például azért, mert amilyen kicsi ez a könyv, olyan súlyos.
Netán azért, mert az, ami benne van, sokunk emléke.

Nagypapa és unokája. Két hétköznapi ember, akik beszélnek egymással, egymásról, egymás mellett el. Akik álmodnak.
Nagypapa olyan történeteket tud, mint senki más. Talán nem is igazak – én elhittem őket.
Nagypapa folyton horgászik az unokájával a holtágban, közben iszik és dohányzik. Egyedül a pecázásról nem akarja lebeszélni Olivért, az unokáját.
A srác megígéri, hogy sem inni, sem cigizni nem fog. Végül is csak a piát próbálja ki.
A Holtág nem erről szól.
A Holtág az elmúlás prózája, de úgy lüktet, mint egy vers. Gyönyörű, komor, mély, ugyanakkor félvállról veszi és fügét mutat a halálnak – csak sajnos túl közelről.
Olivér még csak tizenegy múlt, amikor a nagypapa kórházba kerül, ahonnan már soha nem mehet haza. A fiú még ismerkedik a világgal, az öreg pedig úgy tesz, mint aki már mindent látott. De nem búcsúzik, bár tudja, hogy a holtágban már soha nem fog pecázni.
Hartay Csaba úgy írta meg ezt a regényt, ahogy egy fiú elmesélné, ahogy egy haldokló álmodná. Nem a klasszikus míves próza, de nagyon súlyos, tömör.
„Ez már nem is ő. Valamit elvesztett a papa, és ezt abban a tüdőszanatóriumban sem tudják belé visszatenni. Mégis ő az, mert megismerem, de mintha a lelke sem tudna már többé meggyógyulni.”
Nehéz erről a kötetről írni, mert olvasás közben emlékeztem a saját nagyapámra, papóra…
A regényben szerepel még Olivér anyja, nagyanyja, dr. Odorics, Andris, aki a nagypapa gyerekkori jóbarátja – és ők is fontosak.
A Holtág egy szép könyv, még ha cigarettafüstben és piaszagban is úszik. Emberi. De a halál palástja borul fölé.
Mind a borító, mind a cím még egy kis pluszt ad a tartalomhoz.
Nehéz erről a kötetről írni, de egyvalami biztos: a Holtágat mindenkinek el kellene olvasnia.

„A parton ma nincs évszak.”

A könyvért köszönet az Athenaeum kiadónak.

Dobos Attila

Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 221 oldal