Jodi Picoult új könyve ismét megerősítette bennem, hogy a kortárs szerzők közül ő az egyik legfontosabb. Ezúttal is egy nagyon komoly témát öntött prózába, a tőle már megszokott magas színvonalon. Olvasás közben újra rá kellett döbbennem, hogy milyen sokat számít a stílus, az elbeszélői hang. Picoult pedig irigylésre méltóan ír. Most is azt éreztem, hogy nekem mesél, engem akar szórakoztatni és elgondolkodtatni.
Ezúttal is sok szálon fut a cselekmény, térben és időben egyaránt. Több szereplő szemszögéből tevődik össze a történet, de minden karakter egyre élőbbé válik, ahogy haladunk az olvasásban. És mindegyikük története kell ahhoz, hogy a végén egy kerek egész legyen a mű. Picoult pedig mindezt a rá jellemző természetességgel oldja meg. A könyv témája ezúttal a holokauszt, és annak feldolgozása, illetve hogy meg lehet-e bocsátani a háborús bűnösöknek.
Adva van egy csendes kisváros, ahol a pékségben dolgozó Sage barátságot köt a köztiszteletnek örvendő öregúrral, Josef Weberrel. Jókat beszélgetnek, a lány még el is megy a férfihoz, hogy ne csak az üzletben találkozzanak, hanem nyugodt körülmények között, odafigyelve tudjanak eszmét cserélni egymással. Egy napon azonban az idős ember felfedi a múltja sötét titkát, miszerint ő SS-tiszt volt a háborúban, sőt egy azok közül, akik a koncentrációs táborokban teljesítettek szolgálatot, és nem volt olyan parancs, amit ne hajtottak volna végre. Sage számára ez az információ már önmagában is sokkoló lenne, de ő ráadásul zsidó.
Tudom, nem ez az első könyv, ami ezt a témát boncolgatja, de Picoult itt is képes újat mondani. Hihetetlen mélysége van annak, amikor bemutatja a gyerek Josef mindennapjait, ahogy egy lélektelen mészárossá „nevelik” a kiképzői, miközben a fiú végig abban hisz, hogy mindennek így kell történnie, hogy mindez így helyes. Nincsenek kétségei, hiszen ha rossz lenne, amit tesz, akkor nem elismerésben, hanem büntetésben részesülne.
Ugyanakkor a jelen idejű történetben tanúi lehetünk annak, hogy mi zajlik Sage-ben, illetve, hogy az idő Josef miként látja a múlt rettenetét.
Ám szerepel még egy történet a történetben, amit egy Minka nevű lány karakterén keresztül mutat be Picoult.
És most is, mint legutóbb: egyszerűen nem tudom szavakba önteni mindazt az élményt, amit a Vezeklés nyújt. Iszonyatosan súlyos morális kérdésekre keresi a választ a mű. Szerintem, aki elolvassa ezt a könyvet, nem fogja tudni úgy letenni, hogy el ne gondolkodjon Picoult történetén.
Dobos Attila
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2013
Terjedelem: 578 oldal
Related Posts
Kezdjük egy száraz adattal: a Nincs idő meghalni a szerző 632. műve. Nagyon sokan egész életükben nem olvasnak összesen 632 könyvet, nemhogy írjanak ennyit. Nemere…
Valószínűleg mindenki ismeri a Descartes-féle „gondolkodom, tehát vagyok” mondást – nos, ennek az új változata lehetne a „gondolkodom, tehát Picoult-t olvastam”.
Szeretek jó könyveket olvasni – a Vérvöröset szerettem olvasni. Az éppen most krisztusi korban lévő finn írónő a Hófehér-trilógia első részével engem bizony megvett kilóra.
Ez a könyv a Charley Davidson-sorozat első darabja, és azt kell mondjam, hogy a szerző semmit sem bíz a véletlenre, azonnal a mély vízbe dobja…